Kemény kritika a kegyelem után: „Sürgősen vegyük le Geréb Ágnes fejéről a glóriát!”

  • narancs.hu
  • 2018. június 29.

Belpol

Novák Hunor gyermekorvos szerint Geréb Ágnes kuruzsló.

Novák Hunor gyerekorvos nem takarékoskodott a vitriollal, miután Áder János kegyelmet adott Geréb Ágnesnek.

A szülésznőt bűnösnek találta a bíróság pár hónapja, az ítélet értelmében fogházba kellett volna vonulnia (az esetről itt írtunk bővebben), ám a köztársasági elnök kegyelme miatt erre nem lesz szükség.

false

 

Fotó: MTI

Novák Hunor Geréb kapcsán saját honlapján most az elnöki kegyelemmel kapcsolatban azt írta:

„Geréb Ágnes nem követte a nemzetközi ajánlásokat sem, Nyugat-Európában is kattant volna rajta a bilincs.

Sokan azt hiszik, Geréb Ágnes úttörő módon próbálta elhozni a nyugat-európai szemléletet hazánkba. Valójában ez nem így van, csak egy egyszerű példa: nemzetközi ajánlások régebben és most is egyértelműen az otthon szülés abszolút kontraindikációjának tekintik az ikervárandósságot. Azaz ikerterhesség magasabb rizikót jelent, több a szövődmény, koraszülés, magzati halálozás stb. esélye, ezért ilyenkor  TILOS otthon szülésbe kezdeni.

Geréb Ágnes minden szakmai szabályt felrúgva, életeket veszélyeztetve mégis bevállalt egy ikerszülést. Ez tény, amit nem lehet magyarázgatni, ez nem nézőpont kérdése. A baj be is következett: az egyik ikerbaba szülés közben meghalt, próbálták újraéleszteni, de súlyos agykárosodást szenvedett és pár nap múlva végleg elhalálozott. A bíróság számon is kérte Geréb Ágnest, ugyanis nemcsak a nemzetközi, hanem még egy 1992-es magyar egészségügyi rendelet is leírja, hogy az ikerterhesség olyan veszélyeztető tényező, ami KIZÁRJA az otthon szülést.

Geréb Ágnes a bíróság előtt azt mondta: ő nem szokott jogszabályokat, ajánlásokat olvasgatni.

Nos, nemcsak ez a baj, hanem hogy a nemzetközi szakirodalmat sem tanulmányozta. Ez pedig bizonyítottan egy gyermek életébe került.

(…)

Sokan, nem tudva a pontos szakmai tényeket azt hiszik, hogy ártatlanul hurcolták meg. Pedig szó sincs erről: az otthon szülés önmagában nem rossz, az viszont szakmailag vállalhatatlan nemzetközi szinten is, amit Geréb Ágnes művelt.

Bár Geréb Ágnesnek köszönhető, hogy az otthon szülés hazánkban téma lett és jogi szabályozás született, valójában ő egy személyben rengeteget ártott kuruzslásával, felelőtlen otthon szüléseivel, haláleseteivel annak, hogy az otthon szülés elfogadott legyen, és alacsony rizikójú szülések esetén jól működhessen hazánkban.

Geréb Ágnes 2018.06.28-án elnöki kegyelemben részesült Áder Jánostól. Rendkívül szomorú, felelős orvosként nem ítélem el az otthon szülést, de elítélem Geréb Ágnes ténykedését és a köztársasági elnök döntését.

Sürgősen vegyük le Geréb Ágnes fejéről a glóriát!”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.