Kereset a Postabank volt könyvvizsgálói ellen - 2.: A teljesség igénye nélkül

szerző
Cs. Cs.
publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- már amennyiben a folyamat eljut a döntési szakaszig. Az alperesek egyike máris jelezte hajlandóságát a megegyezésre, s ha az auditorok bizonyítani tudják, hogy a bank korábbi menedzsmentje megvezette őket (például azzal, hogy hamis teljességi nyilatkozatot adott), akkor a felelősséget a pénzintézet akkori vezetőire háríthatják. Az utóbbiak elleni feljelentések ügyében a rendőrség - egyes esetekben immár két éve - lankadatlanul nyomoz.

- már amennyiben a folyamat eljut a döntési szakaszig. Az alperesek egyike máris jelezte hajlandóságát a megegyezésre, s ha az auditorok bizonyítani tudják, hogy a bank korábbi menedzsmentje megvezette őket (például azzal, hogy hamis teljességi nyilatkozatot adott), akkor a felelősséget a pénzintézet akkori vezetőire háríthatják. Az utóbbiak elleni feljelentések ügyében a rendőrség - egyes esetekben immár két éve - lankadatlanul nyomoz.APostabank kényszerű konszolidációján elszenvedett, kvázihivatalos becslések szerint százmilliárd forint körüli - a várható megtérülésekkel és a bank eladásából remélt összegekkel csökkentett - kár előidézésének az állam szerint a hitelintézet három korábbi könyvvizsgálója is részese volt. Az e megfontolásból indított kártérítési perben (lásd: Peres trojka, Magyar Narancs, 2001. január 18.) az Arthur Andersen, a Deloitte & Touche és a Prudentia felelősségének súlya eltérő - tudtuk meg az államot képviselő Nagy és Trócsányi ügyvédi irodából. Az érintett könyvvizsgálók, amelyek az újságokból értesültek az ellenük indított hadműveletről, különböző módon reagáltak az eljárás hírére.

A struccpolitikát választó Prudentiával ellentétben a big five (a világ vezető auditorcégei) két hazai képviselője viszonylag gyorsan megnyílt.

Az Arthur Andersennél

(amely egyébként sosem volt a Postabank választott könyvvizsgálója, pusztán felkérésre matatott a hitelintézet háza táján) úgy vélik, őket csak félreértésből vonhatták be a bank könyvvizsgálói ellen indított perbe. A cég Postabank körüli ténykedését eddig semmilyen kifogással nem illették, sőt a társaság egyik hazai képviselője állítja: a könyvvizsgáló volt az első, amelyik a bank nehézségeire, a működésében rejlő kockázatokra és veszélyekre felhívta a figyelmet. Ezzel kapcsolatban a pénzügyi szférában megoszlanak a vélemények. Egy onnan kölcsönzött hasonlattal élve: nem mindegy, hogy úgy figyelmeztetjük-e szomszédunkat nejének félrelépéseire, hogy "az utóbbi időben milyen gyakran van otthon délelőtt a kedves felesége", vagy pedig így: "szomszéd, a feleségét naponta prütyköli a postás".

Az Arthur Andersen mindenesetre még a tárgyalások megkezdése előtt megegyezésre törekszik a felperesekkel, remélve, hogy kimaradhat a perből; egyelőre azonban a Nagy és Trócsányival csupán a kapcsolatot vették fel, ajánlatot nem tettek. A megegyezéskereséssel az auditorcég szándéka vélhetően az, hogy az eljárással járó költségeket megspórolja, s hogy ne hagyja a várhatóan több évig húzódó per sokmilliárdos tétjét a feje fölött függeni (ennek ugyanis számottevő anyagi vonzata is van). A próbálkozás ugyanakkor nem a legszerencsésebb a tekintetben, hogy sokakban azt a benyomást is keltheti: az Arthur Andersen el akarja simítani az ügyet, azaz van takargatni- és félnivalója.

A Deloitte & Touche

azon melegében közleményben tudatta: a kárigényt megalapozatlannak tartja, mivel a Postabank könyvvizsgálatát körültekintően, magas szakmai színvonalon, a vonatkozó jogszabályoknak és a hazai, valamint a nemzetközi szakmai előírásoknak megfelelően látta el.

A teljes képhez azért hozzátartozik: az auditorcég ténykedését informális úton számos bírálat érte. Összeférhetetlenségi aggályokat vetett fel, hogy egyik korábbi felső vezetőjének cége aközben üzletelt a Postabankkal, hogy annak a könyvvizsgálója éppen a Deloitte volt. Sokakat irritált az is, hogy az auditorcég több, a külső szemlélők által is gyanúsnak bélyegzett tranzakcióra nem vagy csak megkésve hívta fel a figyelmet. Ezek közé tartozik az a 15 milliárd forintot meghaladó készfizető kezesség, amit a Pénzintézeti Központ (PK) Bank vállalt a Postabank egyik követelésére. Habár akkor a gazdasági újságok tömve voltak olyan véleményekkel, hogy ez a garanciavállalás meghaladja a PK erejét, ez nem gátolta abban a két bank könyvvizsgálóját - és mindkét szerepet történetesen a Deloitte töltötte be -, hogy rábólintson az ügyletre. A történet vége sejthető: 1998-ban a bankfelügyelet kénytelen volt biztosokat kirendelni a PK-hoz.

A Deloitte utolsó postabanki húzásainak egyike egy háromszázmillió forintos számla benyújtása. Ezt a könyvvizsgáló cég privatizációs sikerdíjként vette fel, már a posztprinczi banktól, amelynek tőkéjét ezt megelőzően emelték fel állami tulajdonú társaságok.

Amennyiben a Deloitte & Touche az eljárás során képes igazolni, hogy minden tekintetben az előírásoknak megfelelően járt el, alighanem nyert ügye van (a könyvvizsgálónak dokumentálnia kell tevékenységét, ami alapján megállapítható, hogy kellő gondossággal járt-e el; a munkapapírok hiánya már eleve komoly gondot jelentene). A könyvvizsgálók ugyanis hozott anyagból dolgoznak, a felhasznált adatokat a vizsgálat tárgyát képező cég - pontosabban annak vezetése - biztosítja számukra. Nem véletlen, hogy a menedzsmenttől a könyvvizsgáló teljességi nyilatkozatot kér, s ennek függvényében hitelesíti a társaság gazdálkodását leíró mérleget és eredmény-kimutatást. Ha az auditor rendben találja a könyveket, a menedzsment által készített éves jelentést hitelesítő záradékkal látja el. Amennyiben a jelentés bizonyos részeivel kapcsolatban aggályai vannak, a problémákat kiemelve, korlátozó záradékot ad. Ha az auditor úgy látja, a beszámoló semmilyen formában nem fogadható el, elutasító záradékot mellékel a jelentéshez. Utóbbi olyankor fordulhat elő például, amikor a menedzsment vonakodik teljességi nyilatkozatot tenni.

Ha a teljességi nyilatkozat előkerülne

a sufniból, úgy elég nehéz a könyvvizsgálónak felróni a keletkezett kárt. Ilyenkor ugyanis elfogadható védekezési stratégia "megvezetésre" hivatkozni, áthárítva a felelősséget - de legalábbis annak nem kis részét - a vizsgált társaság vezetésére. Ezzel viszont új, a büntetőjog felségterülete alá tartozó vizekre evezünk. Postabank-ügyben az elmúlt két évben jó néhány feljelentés érkezett: a kezdeményezők sorába a hitelintézet megújult menedzsmentje, a bankfelügyelet, a pénzügyminiszter, az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is feliratkozott. Az eljárások ügyészség által felügyelt nyomozati szakasza a vége felé közeleg, ám a hivatalos vádemelési javaslat megtétele előtt kevés eredmény publikus. Annyi már tudható, hogy a rendőrség eddig huszonkét gyanúsítottat hallgatott ki, közülük héttel (a felügyelőbizottság egykori tagjaival) szemben megszüntették az eljárást. A fennmaradó tizenöt a Postabank egykori igazgatóságának és operatív vezetésének volt tagja; velük szemben továbbra is bűncselekmény(ek) elkövetésének alapos gyanúja áll fenn.

Abban az esetben, ha a könyvvizsgálók ellen indított perben születik ítélet, polgárjogi értelemben az auditorcégé a károkozás felelőssége, noha a záradékot ketten írják alá: az eljáró könyvvizsgáló mint természetes személy és az auditorcég mint jogi személy. A bíróság elmarasztaló döntése esetén a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) etikai bizottsága eljárást indít a könyvvizsgáló személy ellen, hiszen csak személyek ellen kezdeményezhet lépéseket (ennek egyik szélsőséges eredménye lehet a kamarából való végleges kizárás, ami azzal jár, hogy az illető többé nem dolgozhat könyvvizsgálóként), a cégek ellen nem.

Az MKVK-nak, jóllehet törvényben rögzített joga a szakmai és etikai ügyeket önkormányzati formában lebonyolítani, más értelemben is meg van kötve a keze. A Postabank környékén forgolódó könyvvizsgáló cégek viselt dolgainak tisztázására külön szakértői bizottságot hoztak létre, amely próbálkozásai ellenére sem ért el túl sok eredményt. A kellő gonddal történő vizsgálódáshoz és az erélyes fellépéshez ugyanis nem elégségesek a nyilvános adatok. S bár az MKVK-nak papíron joga van hozzáférni az ügy hétpecsétes titkaihoz is, ez a gyakorlatban nem sokat ér: ha mondjuk a banktitokra hivatkozva elhajtják, ez ellen a kamara nem tehet semmit.

Cs. Cs.

A Barings bankház bukása

Februárban lesz hat éve, hogy a Bank of England erőfeszítései ellenére összeomlott a több mint kétszáz éves Barings bankház. A bűnöst, az intézmény üzletkötőjét, Nick Leesont - aki határidős ügyletekkel több mint nyolcszázmillió font értékű kárt okozott a Barings szingapúri leánycégének - elfogták, elítélték és börtönbe dugták.

A történet azonban ezzel nem ért véget. Azzal mindenki tisztában volt: nem véletlen, hogy az akkor 28 esztendős bróker akadálytalanul bonyolódhatott a hatalmas veszteséget okozó tranzakciókba. A könyvvizsgálói kamara brit megfelelője például keresetet nyújtott be az akkoriban a Barings elnökhelyettesi tisztét betöltő bejegyzett könyvvizsgáló ellen, amiért az elmulasztotta feltárni Leeson tevékenységét. Nem úszta meg a szingapúri leánycég és az anyabank könyvvizsgálatát egyaránt ellátó Coopers & Lybrand (a PricewaterhouseCoopers egyik jogelődje) sem. Az első fokon eljáró bíróság 2000 nyarán bizonyítottnak találta, hogy a könyvvizsgáló szakmai hibákat vétett, s így hozzájárult a hatalmas veszteség kialakulásához. A cég természetesen fellebbezett az ítélet ellen, de - bár lett volna rá lehetősége - nem engedélyezte, hogy az eljárás további része nyilvános legyen.

Amennyiben az elsőfokú döntés jogerőre emelkedik, az éppúgy rosszul érintheti a PricewaterhouseCooperst, mint egy másik könyvvizsgáló cég, az Ernst & Young egymilliárd fontos keresete. A Barings felszámolásával megbízott társaság szakmai hanyagsággal vádolta meg a Coopers & Lybrandet és a Deloitte & Touche-t, amely a Coopers megjelenése előtt meglepően felületes munkát végzett a szingapúri banknál.

És egy a ráadás?

Egyes pénzügyi szakértők - negyedikként - a KPMG-t is szívesen látnák a "vádlottak padján" az állam kontra Postabank-könyvvizsgálók perben. Két, a banknak jelentős kárt okozó ingatlanügylet esetében - az 1997-es betétesi roham utáni portfóliócsere, illetőleg a spanyol ingatlan-tranzakció - a szintén a big five mezében játszó nemzetközi könyvvizsgáló cég magyarországi vállalata végezte az értékbecslést - érvelnek a Magyar Hírlap által idézett szakértők. Nem értik, hogy az állam miért nem perelte be károkozásért a KPMG-t is, jóllehet az általa okozott károk "forintosíthatók". Ezen aggályok apró szépséghibája, hogy az ingatlanértékelés a kifejezetten ebben a szolgáltatási ágazatban mozgó cégek, nem pedig a könyvvizsgálók dolga, azaz az értékbecslésre az auditor felelőssége aligha terjed ki. A Nagy és Trócsányi ügyvédi irodánál arról tájékoztatták a Magyar Narancsot, hogy megbízásuk a Postabank egykori könyvvizsgálóinak a viselt ügyeire terjed ki, az ingatlan- és egyéb ügyletek révén képbe lépő auditorok tevékenységére nem.

szerző
Cs. Cs.
publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra