Kész a „civileltakarító” törvény, ötpárti egyeztetés lesz róla

  • narancs.hu
  • 2017. március 14.

Belpol

Kósa Lajos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült a rettegett jogszabálytervezet.

Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről – írja az MTI Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető közlésére hivatkozva. Kósa azt mondta, a kormánypárti képviselők az Igazságügyi Minisztériummal egyeztetve hozták össze a tervezetet.

A konkrét tervekről egyelőre keveset tudunk, a kormány tavaszi törvényalkotási programjában az szerepelt, hogy vagyonnyilatkozat-tételre kötelezhetik a civil szervezetek vezetőjét. Az elmúlt hónapok fideszes megszólalásaiból továbbá arra következtethetünk, hogy a külföldről (is) forráshoz jutó civileknek valamiféle pluszregisztrációs kötelezettséget írnának elő, de az sem kizárt, hogy a putyini és izraeli példákhoz hasonlóan a magyar NGO-knak is minden nyilvános megszólalásukban jelezniük kellene a külföldi támogatás tényét. A legmeredekebb ötlet szerint egyenesen magukra kellene venniük a kormány „külföldi ügynökszervezet” bélyegét.

A HVG hó elején arról írt, azért csúszik a civil törvény, mert a kormány olyan határértéket akar szabni a külföldi támogatásnak, ami biztosítja, hogy csak a velük szemben is kritikus civilek kerüljenek a célkeresztbe.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.