Kicsit később adták át, 300 millióval drágább lett, de kész a Nemzeti Lovarda felújítása

  • narancs.hu
  • 2018. február 24.

Belpol

Orbán Viktor szereti a lovakat is.

Átadták szombaton a felújított Nemzeti Lovardát.

false

 

Fotó: MTI

Orbán Viktor a megnyitón azt hangoztatta: szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is.

Orbán Viktor és Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke

Orbán Viktor és Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke

Fotó: MTI

És bár pótmunkák miatt több mint 300 millió forinttal lett drágább a budapesti Keleti pályaudvar mellett található Nemzeti Lovarda területén található épületek átalakítása, bővítése, illetve az újak építése, mint amit tavaly szeptemberben a Közbeszerzési Értesítő közölt, mindenki boldog.

A pótmunkák között szerepelt víztározó és szerelőakna-, illetve útépítés, valamint növénytelepítés is.

A létesítmény felújítását így az eredetileg becsült 1,8 milliárd forint helyett 2,547 milliárdért vállalta el két cég, a West-Hungária Bau Kft. – amely a Várkert Bazáron is dolgozott –, valamint a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. alkotta konzorcium. De a fejlesztéshez Orbán Győzőnek, Orbán Viktor édesapjának is lehetett köze.

A papa fedett üzletei

Hatalmas állami beruházások beszállítói a miniszterelnök családjához köthető vállalkozások. Több olyan építkezést azonosítottunk, ahová Orbán Győzőék bányájából viszik a követ vagy a betonelemeket. Gánt közelében nemrég új bányát nyitottak, Hahóton pedig lassan versenytársak nélkül termelheti ki az értékes tőzeget az Orbán-érdekeltség.

A beruházás költség végösszege 2,868 milliárd forint.

Az új Nemzeti Lovarda a hagyományőrző szerepe mellett multifunkcionális lesz, több lovas szakágnak otthont ad, emellett nyit is: rendezvény- és oktatási központként működik majd, valamint ideköltözhet a lovas színház.

false

 

Fotó: MTI

false

 

Fotó: MTI

(MTI, hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.