Szikinger István: Számos adat utal arra, hogy Tasnádi Péter ellen nem alapos gyanú miatt indult az eljárás. Borcsik Zoltán, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság akkori bűnügyi igazgatója azt mondta, hogy valaki besétált és feljelentést tett, ezzel szemben Orbán Péter országos főkapitány úgy nyilatkozott, hogy ő maga rendelte el bizonyos ügyek felülvizsgálatát, és ezek közé tartozott a Tasnádié is. Az ellentmondásos nyilatkozatok mellett persze tények is felsorolhatók. 2000. szeptember 17-én a rendőrség "koronatanúja" bement a Pest megyei nyomozó hivatalba, hogy visszavonja a vallomását. Átvitték a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol azt mondták neki, hogy nem tudják felvenni az új vallomását, mert nem lehet értesíteni az ügyvédeket. Megjegyzem, az ügyvédeket amúgy is öt perccel a kihallgatás megkezdése előtt szokták értesíteni. Azt viszont mind a rendőri jelentés, mind az ő elmondása szerint felvették videóra, amint remegő lábakkal kijelenti, hogy azért vonná csak vissza a korábbi nyilatkozatát, mert megfenyegették. Ekkor a rendőrök közölték vele, hogy jöjjön vissza hétfőn, és tegye meg a hamis vallomását, és felveszik a videóra azt, hogy hamis vallomást fog tenni. Ezt a videót a bíróság azóta is kéri, de tudomásom szerint nem bocsátották a rendelkezésére.
MN: Volt más eset is?
SZI: Megtörtént, hogy kivettek egy vallomást a nyomozati anyagból, és betettek helyette egy másikat, ami a rendőrség álláspontját látszik igazolni. Ugyanaznap, amikor az előbb említett eset történt, kihallgatták ennek a koronatanúnak az élettársát is. Erről szabályos jegyzőkönyv készült, amit mi, védők az iratismertetéskor rendben meg is kaptunk. A tárgyaláson két vallomást ismertettek. Megkérdeztem a bírót, hogy a harmadikat miért nem ismertette, mire a bíró visszakérdezett, hogy milyen harmadikat, nincs harmadik vallomás. Erre közöltem, hogy dehogynem, itt van nálunk. A bíró rögzíttette a jegyzőkönyvben, hogy ezt a vallomást akkor, a védelemtől kapta meg. Bejelentettük, és ezt is rögzítették a szó szerinti jegyzőkönyvben, hogy a hiányzó vallomás helyére bekerült egy számozatlan, a rendőrség verzióját alátámasztó jelentés.
MN: Ön szerint tehát meghamisították a nyomozati anyagokat?
SZI: Meghamisították már az első tanúkihallgatási jegyzőkönyvet is. Arról van szó, hogy a tanú kihallgatása még ismeretlen tettes ügyében folyt, ez szerepel magában a jegyzőkönyvben is, jóllehet tíz perccel korábban már elrendelték meghatározott személy ellen a nyomozást. A jegyzőkönyv pedig közokirat, annak a tartalmát nem szabad meghamisítani. Rengeteg olyan eset volt, amikor olyan tényállásokra hivatkozva hallgattak ki embereket, amelyek nem is szerepeltek a gyanúsításban, és persze a tanú sem tudta, hogy mivel kapcsolatban kérdezik.
MN: Mire irányult ilyenkor a nyomozás?
SZI: Volt sok olyan tanúkihallgatás, amelyekről egyáltalán nem tudtuk, hogy milyen bűncselekményre irányultak. Gyakran éppen a tanúkihallgatás során próbáltak valamilyen bűncselekmény nyomára bukkanni, anélkül, hogy arról előzőleg tudtak volna. 1999 novemberében megkérdeztem, hogy egy bizonyos kihallgatás milyen bűncselekmény alapos gyanúja miatt történt. Kérték, tegyem fel a kérdést írásban, és akkor válaszolnak. Feltettem írásban, azóta is várom a választ.
MN: Tehát nem bűncselekményhez kerestek elkövetőt, hanem gyanúsítotthoz bűncselekményt?
SZI: Pontosan így van.
MN: Ilyesmire nyilván nem a Tasnádi-nyomozás az első példa.
SZI: Nem. Van is erre egy szakkifejezés, úgy hívják, hogy "szélesítés". Ha valakit elkapnak, és van egy vagy több, a terhére róható bűncselekmény, valamint feltételezik az illetőről, hogy továbbiakat is elkövetett, akkor elkezdenek keresgélni. Ez önmagában nem lenne törvénysértő. Más a helyzet azonban, ha az illető előzetes letartóztatásban van, mert erre vonatkozóan az a szabály, hogy soron kívül kell eljárni, a letartóztatás legrövidebb időtartamára törekedve. De Magyarországon egyre elterjedtebb felfogás, hogy a bűnüldözés érdekében engedni kell az alkotmányosság követelményéből. Ez a nézet a törvényjavaslatok országgyűlési vitáiban is megjelent, olyannyira, hogy a rendőrségi törvény szerint a beosztottnak a felettese jogellenes utasítását is teljesítenie kell. Egy fedett nyomozó - persze az ügy érdekében - a szándékos emberölést kivéve bármilyen bűncselekményt elkövethet. Így akár a gyereklányok megerőszakolása vagy mondjuk a füllevágás is megengedett.
MN: Itt most bűnszervezet működtetéséről, illetve okirat-hamisításról van szó.
SZI: Azt gondolom, hogy a bűnt éppen a becsületességtől való különbözősége miatt érdemes üldözni. Ha tehát a bűnüldöző ugyanúgy bűncselekményeket követ el, sőt néha rosszabbakat, mint az, akit üldöz, akkor ezzel elmossa az összes különbséget bűn és bűnüldözés között.
MN: Ön szerint más jel is utal arra, hogy a nyomozás nem felelt meg a szabályoknak?
SZI: Vegyük az első esetet, amely a vádiratban is az első helyen szerepel. Valakit 1997 novembere táján megvertek a Speed diszkóban, de a vádiratból nem derül ki pontosan, hogy mikor. Utána az illetőnek állítólag rá kellett mondania Tasnádi Péter telefonjára, hogy "megadom a tartozásomat". Ez a személy valóban tartozott 50 ezer forinttal Tasnádinak, ezt jogerős bírósági ítélet mondja ki. Az illető elmondta, hogy hol történt a bántalmazás, és neveket is mondott, megnevezte a bántalmazót. Itt az eljárás formálisan Sz. Lajos ellen indult, most ne is beszéljünk arról, hogy persze a kezdetektől fogva Tasnádi Péter volt a célpont. A sértettet 1999. január 12-én hallgatták ki. Rajta kívül kihallgatták a háziorvosát, az élettársát, az édesapját, mindenkit, aki körülötte volt. Senki olyat nem hallgattak ki viszont, akinek a vallomása azzal veszélyeztette volna az eljárást, hogy kiderül: a bántalmazó nem is volt jelen az esetnél. A rendőrök nem mentek el a Speed diszkóba, nem kérdezték ki a portásokat, pedig közülük egyet konkrétan megnevezett az úgynevezett koronatanú. És hát nem keresték meg a gyanúsítottat sem, ami teljesen abszurd. Ha valaki ellen nyomoznak, akkor azt vele az Európai Emberi Jogi Egyezségokmány alapján közölni kell, hogy az eljárás megindításától kezdve védőt választhasson. Sz. Lajossal azonban csak tíz hónappal később, 1999 októberében, az őrizetbe vétele alkalmával közölték az alapos gyanút. De mondok egy másik példát. Az egyik vádpont egy fegyverrel kapcsolatos. Tasnádit 1999. szeptember 6-án fogták le. Kimentek hozzá házkutatást tartani, ekkor a felesége önként átadott a rendőröknek egy Flobert pisztolyt azzal, hogy ezt ő kapta az édesapjától, Láposi Lőrinctől (nyugalmazott rendőrtábornoktól - M. G.). A pisztolyt Tasnádi Judit mint fotós kellékként használta néhány általa készített fényképhez. Tasnádi viszonylag részletes vallomásában a fegyver eredetéről ugyanezt mondta, és kérte, hogy kérdezzék meg a feleségét vagy az apósát. A nyomozók annyit nem tettek meg, hogy megkérdezzék azt, aki a fegyver eredetét igazolhatta volna. Láposi Lőrinc 2000 áprilisában meghalt; korábban azt nyilatkozta, hogy szívesen áll a hatóság rendelkezésére. Van egy gyanú, és ezzel szemben van egy állítás. Nem az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy utánanézek? Igaz, ez esetben nem lehetett volna fenntartani a gyanúsítást.
MN: Mire használják akkor a bevallottan nagy rendőri apparátust?
SZI: Meghirdettek például egy zöld számot, hogy jelentkezzenek Tasnádi áldozatai. Azt gondolom, ez önmagában súlyosan sérti a személyiségi jogokat, mert a sorozatcsalókkal szemben az ő terhére nem róható nyolcvan ilyen bűncselekmény, és nem is tett beismerő vallomást. Mindez mellesleg nem is vezetett sehova, mert semmilyen használható bejelentés nem érkezett. A sok kísérgetés, útlezárás és szirénázás viszont gyakran több száz ember munkáját köti le. Milliókat költenek erre az adófizetők pénzéből, holott senki nem vitatja, hogy Tasnádi Péter esetében soha nem merült fel a szökés veszélye. Persze azért is előzetesben lehet tartani valakit, mert hátráltathatja az eljárást, vagy fennáll a bűnismétlés veszélye. Volt már ellene hasonló eljárás 1992-től kezdődően, akkor szabadlábon védekezhetett, és mindig pontosan megjelent az idézésekre. Ez az egész cirkusz teljesen fölösleges.
MN: Mi a helyzet az adócsalással kapcsolatos vádakkal?
SZI: A Tasnádi cégéről szóló vádakhoz a rendőrség külső adószakértő szakvéleményét csatolta. Az illető azonban nem szerepel az igazságügyi adószakértők névjegyzékében, elmondása szerint ez volt az első ilyen jellegű megbízása.
MN: Ha nincs is rajta a listán, még lehet bizonyító erejű a szakvéleménye, nem?
SZI: Persze hogy lehet, a nyomozó hatóság kirendelheti, de felmerül a kérdés, hogy ha vannak igazságügyi szakértők is, miért nem közülük rendelnek ki valakit? Ide tartozik, hogy ő nem tagadta, hogy évfolyamtársa volt a rendőrségi revizornak, tehát annak, aki a rendőrség részéről foglalkozik ilyen ügyekkel, és konzultáltak is legalább egyszer. De van más gond is. Az október 5-i felkérést - a szakértő ezt mondja - postán kapta meg. Tehát a munkát két-három nappal később vállalhatta csak el, ezután szállították ki neki az anyagokat, és október 19-én már kész volt a jelentése. Itt egy cég teljes dokumentációjáról, több ezer oldalról van szó, úgyhogy kénytelenek voltunk a szakértő hozzáértését kétségbe vonni. Azt állította például, hogy nincs olyan bevétel, amit ne kellene bevallani az adóhatóságnak. Ez azonban tévedés: az alapítványoktól kapott összegeket vagy azt a pénzt, amit valaki a rendőrséggel való együttműködéséért kap, nem kell bevallani. Ez nem csak elvi vita volt közöttünk. A szakértő nem is vizsgálta, hogy Tasnádi Péternek volt-e esetleg olyan bevétele, amit nem kellett bevallania.
MN: Megítélése szerint hogyan álltak a nyomozáshoz a belügyi vezetők?
SZI: Orbán Péter országos rendőrfőkapitány, akiről polgári perben első fokon már kimondták, hogy megsértette Tasnádi Péter személyéhez fűződő jogait, kijelentette, hogy örülne, ha bővülne a gyanúsítások listája. Ezt eléggé furcsállom. Ugyancsak Orbán Péter úr nyilatkozott úgy, hogy Tasnádi szervezett bűnözőként él és viselkedik, és erről majd meggyőzik az ügyészséget és a bíróságot is. Tette mindezt akkor, amikor Tasnádi még nem is volt szervezett bűnözéssel gyanúsítva, mert ezzel lényegében csak az iratismertetéskor gyanúsították meg. A Rendőrtiszti Főiskolán a belügyminiszter úr 2000. január 19-én azt mondta, hogy aki szervezett bűnözőket véd, az nem oktathat a főiskolán. A tanszékvezetőm arra a következetésre jutott, hogy ez rám és Tasnádi Péterre vonatkozik. Ekkor még nem voltam formálisan kirúgva, de szólt, hogy már ne menjek órát tartani. Pintér Sándor pedig a mostani események kapcsán (hogy ti. Tasnádi szerint bizonyíték van arra, hogy Pintér meg akarta öletni) a szóvivője útján közölte, hogy ez csak a védelem kétségbeesett próbálkozása. Ezzel azonban belehelyezte magát az ügybe, elköteleződött, és ez szerintem nem felel meg egy jogállam belügyminiszteréhez fűződő elvárásoknak.
MN: Kívülről nézve ön körül az elmúlt hetekben ijesztő események történtek.
SZI: Augusztus 11-én jöttem haza a családommal a nyaralásból. Nem mondhatom, hogy a zárjainkat elrontották, de tény, hogy mindkettő rossz volt. Mivel nem volt semmi nyoma, hogy valaki bent járt volna a lakásban, nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Augusztus 17-én egy fenyegető telefonhívást kaptunk, hogy kicsontoznak, ha nem hagyjuk abba a nyomozást Pintér után. Néhány nappal ezelőtt pedig betörtek az irodánkba, és elvitték a számítógépeket. Ha valakivel rövid idő alatt több olyan esemény történik, amelyek között lehet összefüggés, akkor azon az illető, szerintem joggal, elgondolkozik.
MN: Milyen dokumentumokat tároltak az ellopott gépeken?
SZI: Az ügyfelekkel, köztük természetesen a Tasnádival kapcsolatos anyagokat, beadványokat. Szupertitkos adatok nem voltak rajtuk. Azok a bizonyos anyagok sem, amelyekre Tasnádi Péter hivatkozott, és amelyeket átadtunk a bíróságon.
MN: Ki tudhatott arról, hogy készülnek ilyen anyagok?
SZI: Kevesen. De nem is reális, hogy például megfenyegessen a védőtársam vagy az illető (a Tasnádi által a bíróságon említett volt KGB-ügynök - M. G.) részéről valaki, ilyesmiről szó nincsen. A telefonhívásban éppen az volt a komoly, hogy aki megfenyegetett, az tudta, hogy éppen mivel foglalkozom, holott az már a természeténél fogva is bizalmas volt... Kívülről egyedül a köztem és az illető személy közötti, zömmel telefonos beszélgetések voltak észlelhetők. Ezekről szerzett tudomást a fenyegetőző. Ezek után nem kell nagy fantázia annak belátásához, hogy a telefonomat lehallgatták. Ez tűnik az egyetlen logikus magyarázatnak. Maga a fenyegetés hangneme és ténye ilyen helyzetben, mondhatni, hozzátartozik a dologhoz. Aki beszáll, annak ilyesmivel számolnia kell, úgyhogy ez önmagában nem döbbentett meg.
MN: Mit tartalmaz a belügyminisztert megvádoló anyag?
SZI: Az ügyészségnek átadott anyag egy személy nyilatkozataiból áll; ezek konkrét dátumokkal, helyszínekkel és személyekkel kapcsolatos adatokat tartalmaznak, melyek tehát első kézből származnak és ellenőrizhetők. Az illető személynek közvetlen tudomása van arról, ami az iratokban szerepel. Ezt azonban most nem szeretném részletezni.
MN: Tasnádi mindenesetre ezek alapján súlyos bűncselekménnyel vádolta meg a belügyminisztert.
SZI: Miután a dokumentumokat átadtuk, a bíróság is azt mondta, hogy az anyag ismertetése nem aktuális, tehát ők is olyan súlyúnak ítélték, hogy érezték, lépniük kell; ezért adták át az ügyészségnek. Hogy aztán mindennek milyen következményei lesznek, arról most még korai beszélni. Elindult egy ügyészségi vizsgálat, úgy tisztességes, ha megvárjuk a végét, és nem próbáljuk meg a sajtón keresztül hírekkel és anyagokkal befolyásolni őket. Az ügyészségnek mindenképpen lépnie kell. De, mint azt Tasnádi Péter említette, az anyagok külföldön több helyen biztonságba vannak helyezve, és azokat nagy valószínűséggel nyilvánosságra hozzák, ha netán nem történne semmi. Én mindenesetre bízom benne, hogy nem így lesz. Az ügyészségnek kötelessége, hogy valamit mondjon rá.
MN: Nem bánta meg, hogy elvállalta Tasnádi védelmét?
SZI: Nem bántam meg. Szakmailag nagyon érdekes, mert engem mint kutatót is olyan anyaggal lát el, amit amúgy nem tudnék megszerezni. Igaz, hogy a dologhoz különböző felhangok kapcsolódnak, és nyugodtan mondhatom, hogy van egyfajta cirkusz az egész ügy körül, amit nem mi kezdtünk el felépíteni. Ettől függetlenül szakmailag ez egy nagyon érdekes ügy. Látni sajnos, hogy a közhatalom milyen eszközökhöz folyamodik céljai elérése érdekében. Ami újfent megerősíti azon meggyőződésemet, hogy nem kell valakinek a törvényeket is megsértenie ahhoz, hogy felelősségre vonják.
Miklósi Gábor
