Kiderült, mi okozta Vágó István halálát

  • narancs.hu
  • 2023. május 16.

Belpol

Halála előtt több kivizsgáláson is járt, de nem találtak semmi problémát.

Először nyilatkozott Vágó István felesége, Vágó Judit azután, hogy az ismert televíziós, a Demokratikus Koalíció politikus április végén váratlanul elhunyt

Kiskegyednek adott interjúból kiderül, hogy Vágó István a halála előtt, még este az otthonában internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival, majd

csak annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen összeesett.

Vágó Judit elmondta, férje semmilyen betegségéről nem tudtak, de már több mint hat hete köhögött, ezért elment kivizsgálásra. "Kardiológusnál másfél héttel, tüdőszűrésen négy nappal előtte voltunk, és minden eredmény negatív volt. Szív-CT-n is volt, egy barátnő orvosunk azt mondta, hogy szép szíve van Istvánnak, és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes."

Mint mondta, bár sokan azt gondolták, szívinfarktusban halt meg Vágó István, nem ez volt a baj, hanem

egy hasi aorta robbant szét. Már a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni.

Vágó István nyilvános búcsúztatója május 18-án lesz Budapesten, a Szent István parkban. Az eseményt a családdal egyeztetve a Demokratikus Koalíció rendezi.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.