Kínai étterem: Kézigránát a Nagy Falban

szerző
T. J.
publikálva
1997/6. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Budapest, január 31-e, péntek, hajnali fél kettő. A menetrend szerinti kézigránátot ezúttal nem dobták, hanem ördögi rafinériával kibiztosítva helyezték el a kínaiak által üzemeltetett Nagy Fal étterem (Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-sarok) férfimosdójában. Vékony damilt kötöttek a detonátorra, a másik felét pedig a lefolyóhoz erősítették. Amikor a zárás előtti ellenőrzést végzők (a tulajdonos lánya és felesége) egyike felemelte a lefolyó mögé rejtett csomagot, az M 52/69 jelzésű jugoszláv kukoricagránát felrobbant, és halálra sebezte a két kínai nőt.

Budapest, január 31-e, péntek, hajnali fél kettő. A menetrend szerinti kézigránátot ezúttal nem dobták, hanem ördögi rafinériával kibiztosítva helyezték el a kínaiak által üzemeltetett Nagy Fal étterem (Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-sarok) férfimosdójában. Vékony damilt kötöttek a detonátorra, a másik felét pedig a lefolyóhoz erősítették. Amikor a zárás előtti ellenőrzést végzők (a tulajdonos lánya és felesége) egyike felemelte a lefolyó mögé rejtett csomagot, az M 52/69 jelzésű jugoszláv kukoricagránát felrobbant, és halálra sebezte a két kínai nőt.

"Leszámolás, védelmi zsarolás, bosszú? Beszélnek mindenfélét. Mi is csak annyit tudunk, amennyit a rádióban meg a tévében hallottunk. Nekünk a kínaiak nem mondanak semmit" - mondja a Dózsa György út-Thököly út sarkán lévő kínai Keleti étterem italpultja előtt a magyar pincér. Vargyas Zsolt a Gellértből igazolt mintegy fél éve a kínaiakhoz, akik 1991 óta üzemeltetik az egykor Orient névre hallgató egységet. A kínaiak mellett a Garay-piacon nepperkedő ukránok fordulnak meg itt leginkább, de a pincér szerint hétvégén azért magyarok is áldoznak a Cejang tartomány ínyencségeit felvonultató konyha örömeinek.

A robbantás óta

kétszeresére nőtt a forgalmunk - magyarázza a pincér, majd hirtelen felkapja a csörgő telefont, s néhány kínai szót hadar a kagylóba, aztán azt kiáltja hátra a kínaiak felé, Samu, gyere, téged keresnek. Amikor a bőrzakós, bársonynadrágos Samu elvonul mellettünk, Zsolt odasúgja, ő a tulaj. Legalábbis az egyik. Merthogy évente váltogatják egymást. Hátha velem szóba áll, biztat Zsolt, nem mondom neki, hogy már túl vagyok rajta. Samuval telefonon beszéltem, még délelőtt, de csak annyit sikerült kiszednem belőle, hogy "nem ismerni Nagy Fal, nem tudni, mi lehetett". A Keleti éttermet még nem fenyegették meg, nem akarták őket leszedni, mindenesetre a hét végén tüzetesen átvizsgálták a WC-ket, és az alkalmazottak lelkére lett kötve, ne nyúljanak semmihez, ami gyanús. Zsolt beavat egy kínai étterem mindennapjaiba: "Hárman vagyunk pincérek, mindannyian magyarok, a szakácsok kínaiak. Õk nagyon furcsák, az egyik kollégám már második éve tapossa náluk a szőnyeget, s most már időnként előfordul, hogy fogadják a köszönését. Magukhoz valók, nem azt mondom, hogy lenéznek bennünket, mindenesetre átnéznek rajtunk. Ezzel együtt rendkívül korrektek, és ez a lényeg. A forgalom - ami napi hatvanezer és kétszázezer forint között mozog általában - tíz százaléka a miénk." Zsolt a mostani duruzst afféle haditanácsnak véli, de nem hiszi, hogy a kínaiak külső segítséget vennének igénybe. "Nagyon sok orosz, még több ukrán jár ide, de kizártnak tartom, hogy őket biztonsági embereknek megfogadnák, vagy felbérelnék őket arra, hogy a szomszéd éttermet tegyék tönkre."

Hiába bizonygatom az ellenkezőjét, a pincér váltig állítja, hogy nemcsak a tulajdonos és 22 éves lánya, de az egyik kínai pincérlány is odaveszett a robbanáskor. "Az egyik kínaitól hallottam, hogy neki letépte a karját a gránát, és a Honvéd kórházban már nem tudtak rajta se segíteni."

"Kedves vendégeink! Éttermünk felújítás miatt zárva lesz", olvasom

épen maradt üvegajtajára ragasztott feliraton. A detonáció nem csupán a férfi-WC ajtaján vágott emberfej nagyságú lyukat, de az üveget is kitörte. A furnérlemez, amivel pótolták, csak félig takarja el a tetthelyet.

"Akár elhiszi, akár nem, de tényleg az van, amit a kínai lány mondott, mi nem ismertük azokat a kínaiakat, akik a Nagy Falat vitték", zárkózik el a beszélgetés elől a Kilenc Sárkány névre hallgató vendéglő pincére. Hiába szeretnék beszélni a tulajdonosnővel, nem hívja oda. A Kilenc Sárkány a Dózsa György úton éppen átellenben található a Nagy Fallal, nehezen hiszem, hogy egyáltalán nem ismerték a konkurens cég viszonyait. Legalább látásból ismerniük kellett egymást. Annyit azért sikerült kiszedni a szőke felszolgálóból, hogy "rajtuk is dobott" a merénylet: "Hétvégén sokkal többen voltak, mint rendesen, kérdezgették a vendégek, hogy nálunk robbant-e a gránát. Szerintem hozzánk szokik majd az ottani vendégkör."

Béla, akit a Rákóczi téri csarnokból ismerek, évekkel ezelőtt a Népszínház utcai Chinatownban cipelte a pekingi kacsát meg az édes-savanyú húst. A Kalocsai Halászcsárda helyén nyílt étterem az elsők között volt, amit hozzánk települt kínaiak alapítottak. "Először csak kínai felszolgálók voltak, az ételeket megszámozták, mert nem tudtak magyarul. Mégis állandóan felcserélték a kajákat, úgyhogy kénytelenek voltak a placcra engedni bennünket is. Velünk, romákkal különben jobban kijöttek, mint a gádzsókkal. Talán azért is alkalmaztak engem is, mert tudták, hogy a környéken mindenki ismer, így a nyolckerületi májerek nem próbálkoznak, nem szoktatják ide a lányokat.

Rend volt,

de nem miattam persze, hanem mert a kínaiak nem voltak útban senkinek. Dolgoztam azután más kínai csárdákban is, amelyek egyre-másra bukkantak föl a kerületben. Megláttam én olyasmit is, amit nem kellett volna, szóvá is tettem, azért kellett elhúznom. Az egyik helyen például huszonöt pincér meg hat szakács volt hivatalosan bejelentve, közben meg összesen nyolcan voltunk, abból is öt magyar felszolgáló. Ahhoz ugyanis, hogy letelepedhessenek, tartózkodási engedélyt kapjanak, kellett a munkahely. Olyan kavarodás volt, hogy nem lehetett kiigazodni. A rokonok, ismerősök egyre csak érkeztek, és akár hiszed, akár nem, fizetést is kaptak. Havonta 800-1000 dollárt. A hatóságok folyton ellenőrizték őket, de mindig túlélték. Én nem tudom, mi lehetett ott az Ajtósi Dürer meg a Dózsa György út sarkán, abban a Nagy Falban, nekem az kiesik, nem járok arra. Azt viszont tudom, hogy ezek az éttermek sokszor foglalkoznak minden mással is, valutával, arannyal, pénzkölcsönzéssel, a franc tudja, mivel. A Garayn meg mindenféle népség van. Ki tudja, volt-e bulija a tulajnak például az ukránokkal? De az is lehet, hogy egy másik kínai bérelte fel a gengsztereket, hogy szabad legyen a pálya."

T. J.

szerző
T. J.
publikálva
1997/6. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra