Kipakolt a korábbi cégvezető, pénzmosással és zsarolással vádolja a fideszes polgármestert

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 18.

Belpol

Feljelentés is született már.

Zsarolás, pénzmosás, hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával a Pest Megyei Főügyészséghez fordult a Csőzik László vezette érdi ellenzék a T. Mészáros András polgármesterrel kapcsolatban nyilvánosságra került állítások miatt – írja a 24.hu.

Az ügy gyökere egy hétfői FB-posztra mennek vissza. Ekkor Szántó Erzsébet az Érdi Sport Kft. korábbi vezetője súlyos dolgokkal vádolta meg a fideszes polgármestert.

Szántó szerint a városi cég vezetőjeként még évekkel korábban T. Mészáros többször is megzsarolta az állásával, és arra kényszerítette, hogy milliós pénzadományokról írjon alá igazolásokat: „Aláíratták velem, hogy fizettem 2017-ben az Összefogás Egyesületnek – T. Mészáros Andrásnak – 3×1 milliót készpénzben, azért hogy a várostól ellopott pénzüket tisztára tudják mosni, és a kampányt, beleértve ezt a szennylapot is, finanszírozni! Sosem adtam neki egy forintot sem, az a pénz valahonnan máshonnan lett, nem tőlem.”

Szántó állítja: nemcsak neki kellett ezt csinálni, más fideszes politikusnak is. Őket név szerint is megemlíti.

Az említettek miatt Csőzik László, ellenzéki polgármester-jelölt ügyészséghez fordult.

További részletek a 24.hu cikkében.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”