Kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban

Belpol

Tíz éve 891 centiméteren tetőzött a Duna Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerdán a Kossuth rádióban. Siklós Gabriella elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren éri majd el a csúcsát a Duna a fővárosnál. 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak.

A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz. A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát, Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés.

Siklós Gabriella elmondta még, a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.