Hogyan csináltak Sorosból főellenséget

  • narancs.hu
  • 2019. január 14.

Belpol

George Birnbaum, Arthur Finkelstein üzlettársa először beszél arról, hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára.

Az eddig titkolt hátterről több svájci napilap hétvégi mellékleteként szolgáló Magazin nevű lapban megjelent - 24.hu által szemlézett - interjúban vall az egyik ötletgazda. George Birnbaum részletesen elmeséli, hogyan alkották meg Arthur Finkelsteinnel közösen a tökéletes ellenségképet a Fidesz számára. (A 2017-ben elhunyt Finkelstein pályaképéről 2013-ban jelent meg átfogó cikk a Magyar Narancsban.)

Finkelstein elsőként ismerte fel, hogy milyen erős hatása lehet a negatív kampánynak. Finkelstein szerint minden választás már a szavazás előtt eldől, a legtöbb ember ugyanis már a kezdetektől fogva tudja, hogy kire fog szavazni és nagyon nehéz őket eltántorítani a döntésüktől. Ezért inkább demotiválni kell a választókat.

Finkelstein pedig egy igazán hatásos negatív kampány-módszert dolgozott ki, az úgynevezett elutasító szavazást (rejectionist voting).

Az Amerikában kitalált módszert Finkelstein aztán kivitte a nemzetközi politikai piacra is, 2008-ban jutottak el Orbánig. Hivatalosan a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány kötött velük egyéves szerződést.

Birnbaum a svájci lapnak úgy fogalmazott:  „Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás”. Ma is nehezen hiszi el, hogy mennyire könnyű dolguk volt.

A következő kampányhoz új célpont kellett. Az új ellenség a „finánctőke” lett, meg „a külföldi bürokraták” és a terv tökéletesen bevált. De a 2014-es győzelem után ismét tovább kellett lépni. A következő kampány két elemre épült.

Az egyik Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára, ebben pedig segítségére volt Schmidt Mária. A Terror Háza főigazgatója a Hitlerrel lepaktáló Magyarországot rendre ártatlan áldozatként állítja be, amelyet ellenségek vettek körül és amely bátran megvédte az identitását. Schmidt szerint a magyar nemzet állandó ostrom alatt áll, hol az oszmánok, hol a nácik, hol pedig a kommunisták által, és Magyarország feladata az, hogy visszaszorítsa a külső befolyást és

A másik elem Birnbaum elmondása szerint „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése volt, amihez viszont kelllett egy konkrét személy. Ez lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

Orbán Viktor feltétlenül megbízott Finkelsteinben, ezért nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy Soros legyen az új ellenség.

Soros tökéletes választásnak bizonyult. Egyrészt rá lehet aggatni a liberális címet, másrészt megtestesíti azt, amit a konzervatívok annyira utálnak sikeres baloldaliakban: egy pénzügyi spekuláns, aki közben gyengébb kapitalizmust szeretne. Harmadrészt nem politizál, így nincsenek politikai eszközei a visszavágásra és még csak nem is él az országban.

Birnbaum ma is büszke a találmányukra:

"Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb."

A Soros elleni hadjárat 2013. augusztus 14-én kezdődött a kormánypárti Heti Válaszban megjelent cikkel, amely az állítólag Soros György által irányított civil szervezetek ellen irányult. Ekkor született meg az a a kormány és a kormánypárti sajtó által terjesztett összeesküvés-elmélet is, amely szerint Soros Magyarországot támadja.

A propaganda folytatását elősegítette 2015-ös migrációs krízis és egy esszé, amelyben Soros György azt vetítette előre, hogy a közeljövőben évente egymillió menekült érkezik majd az Európai Unióba. Ezt nevezte el később a kormánypropaganda Soros-tervnek és így lett Soros Györgyből a főellenség, aki a Fidesz szerint menekültekkel akarja elárasztani Európát és Magyarországot.

Innen már csak egy lépés volt, hogy Vlagyimir Putyint lemásolva (aki Szentpéterváron bezáratott egy Soros által is finanszírozott egyetemet) a kormány nekimenjen a CEU-nak. Aztán jött a plakátos gyűlöletkampány és célba értek: ő lett a gonosz megtestesítője.

Hivatalosan a Fidesz sosem ismerte el, hogy az amerikai kampányszakértők segítették volna a munkájukat.

A Finkelstein-Birnbaum páros annyira jól működő terméket állított elő, hogy még exportálniuk is sikerült. Kolumbiától, Izraelen és Kenyán keresztül Ausztráliáig számos országban bukkantak fel Soros-ellenes hangok.

Az interjúban az is felmerült, hogy a Soros ellenes támadásoknak van-e zsidóellenes felhangja.  A két zsidó, Birnbaum és Finkelstein által felépített ellenségkép kísértetiesen hasonlít az egyik legrégibb antiszemita toposzra, a gonosz, kapzsi, világuralomra törő zsidóéra. A vallását gyakorló Birnbaumot még a feltételezés is felháborítja, hogy köze lenne egy antiszemita kampányhoz:

"Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó."

Az azóta elszaporodott antiszemita támadásokért Birnbaum egyáltalán nem érzi felelősnek magát:

"A mi kampányunk senkit nem tett antiszemitává, aki azelőtt nem volt az. Legfeljebb mutattunk nekik egy új áldozatot, más nem történt."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.