Máig emlékezetes az a kormányzati kapkodás, amikor 2008 őszén szinte havonta kellett átírni a következő évi költségvetés tervezetét, hogy végül a realitásokkal valahogy összhangba kerüljön. Enyhítő körülményként akkor azt lehetett felhozni, hogy a válság miatti globális pánik előre alig látható következményekkel járt. Manapság ilyen fokú bizonytalanságok nincsenek: a hazai és a külföldi elemzők, a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Bizottság és az IMF mind hasonlóan látják a folyamatokat. Csakhogy a kormányzati tündérvilágból ritkán tekintenek le a földre, ezért már az idei költségvetést is másodszorra kell stabilizálni, a 2013-as büdzsét pedig harmadszorra tervezik újra - és hol van még a vége!
Mostanra ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium is 1,2 százalékos gazdasági visszaesést vár idénre (eddig 0,1 százalékos növekedést látott, igaz, egy évvel ezelőtt meg hármat), és 2013-ra is csak egyszázalékos bővülést remél (eddig kitartott az 1,6 mellett, amit tavaly még 3,2-nek, tavalyelőtt egyenesen 5-nek vélt). Természetesen nem arról van szó, hogy Matolcsy György önként feladta volna lenyűgöző optimizmusát. Hanem a további halogatással azt kockáztatta volna, hogy a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásban Brüsszel ismét bekeményít, és visszatartja az uniós forrásokat. A fenntartható költségvetési pálya az EU-IMF-hitelmegállapodásnak is minimumfeltétele - már ha valóban akarunk ilyen megállapodást kötni, ami egyáltalán nem biztos. A hivatalos magyarázat szerint persze azért kellett lépni, mert "2012-ben az eurózóna adósságválsága miatt a főbb exportpartnereink növekedése a korábban vártnál lényegesen kedvezőtlenebbül alakul". A régió többi országában nincsen recesszió, nekik nyilván mások a főbb exportpartnereik. Említeni is fölösleges, de a költségvetési egyenleget már megint úgy javítja a kormány, hogy megszorításról állítólag szó sincs. "Magyarországot újjáépítjük úgy, hogy nem az emberekre terheljük ennek a költségeit. Nem a családoktól, nem a kis- és közepes vállalkozásoktól vonjuk el a pénzt, nem csökkentjük a nyugdíjakat" - mondta el századszor Matolcsy György, ezúttal az Észak-Magyarországnak.
Nem szorít meg: emel
Az idei kiigazítás úgy valósul meg, hogy az államháztartás tervezett hiányát a júliusban elképzelt 2,2 százalékról felemelik 2,7-re (csak egy számot kell átírni, úgyhogy ez menni fog), a tervezettnél előbb emelik a cigaretta jövedéki adóját, valamint a minisztériumok, költségvetési szervek, állami alapok pénzéből zárolnak 130 milliárdot. Emiatt kevesebb jut a fejlesztésektől és az egyetemi kutatásoktól kezdve a hajléktalanellátáson vagy a kulturális intézményeken át a bíróságokig számtalan helyre, de "az emberek ebből semmit nem fognak megérezni". Ami végtelenül jó hír, hiszen akkor ezek a kiadások a továbbiakban akár nullára is csökkenthetők, azt sem fogja észrevenni senki.
Ennél is komolyabb költségvetési spórolásra van szükség jövőre, hiszen az eleve rosszul számolt egyenleg mellett életbe lép a "Munkahelyvédelmi akcióterv" is, azaz bizonyos körben adó- és járulékcsökkentés lesz. Ezzel kiesik újabb 300 milliárd forint, amit eddig a jegybankra és a Magyar Államkincstárra kivetett tranzakciós illetékkel terveztek pótolni - a fél világ azon röhögött, hogy a magyar állam önmaga megadóztatásával óhajt pénzt keresni, és hogy Orbánék szerint valaki ezt el is hiszi. Igaz, több mint 100 milliárddal beljebb lehetett volna az államháztartás, ha az idén még csak névleg egykulcsos adórendszer második kulcsát januártól mégsem törlik el. (A második, majd' 20 százalékos adókulcs idén abból adódott, hogy a bruttó jövedelmek 202 ezer forint fölötti részénél az adóalap nem a bruttó, hanem a "félszuperbruttó", azaz a bruttó fizetés 113 százaléka volt: és a magasabb adóalap ugyanazon 16 százalékos kulcs mellett több tényleges adót jelentett.) De a rögeszmék lényege, esetünkben az egykulcsos adóra vonatkozóé éppen az, hogy makacsul kell ragaszkodni hozzájuk.
A költségvetési hiánycél mindenesetre még így is kevesebb lesz a kötelező három százaléknál (matolcsyul: "jóval, jóóóval három százalék alatt van"), és lehet vele nyerni 120-130 milliárdnyi mozgásteret. Illetve lesz egy csaknem 400 milliárdosra tervezett megszorítás, ami bevételnövelő és kiadáscsökkentő elemeket is tartalmaz.
A csomag talán legtisztább eleme a tranzakciós illetéknek nevezett, valójában egyfajta forgalmi adóként funkcionáló bevétel differenciálása. Eszerint a készpénzes tranzakciókra magasabb adót vetnek ki, mint az egyéb pénzmozgásokra: 0,1 helyett 0,3 ezreléket. Részleteket még nem közölt a kormány, de a sajtóhírek szerint olyan körre vetnék ki (az ATM-eken kívül a banki készpénzfelvételre, valutaváltásra, postai kártyás tranzakciókra), amelyekből a tervezett 30 milliárd forint valóban befolyhat. Az adó mértéke nem elviselhetetlen, és talán valamelyest segíthet a készpénzmentes fizetési formák terjedésében, a gazdaság fehérítésében. Persze elegánsabb volna, ha a többi pénzmozgásra egyáltalán nem is vonatkozna, de ezt felvetni manapság tényleg túlzás lenne.
Ennél már érdekesebb, hogy a Magyar Államkincstárra kivetett tranzakciós illeték nem halt el teljesen, most pedig még növekedni is fog: e címen eleinte 120 milliárdot várt el önmagától az állam, majd hirtelen már csak 10-et, ez most megint felkúszott 40-re. A kincstár megadóztatása a valóságban úgy képzelhető el, hogy egyszerűen lecsípnek a kincstári kifizetésekből. Kérdés, melyekből. A már létező törvényben az áll, hogy a csökkentés nem vonatkozik a társadalombiztosítás és a családtámogatás körébe tartozó járadékokra, azaz a nyugdíjra, táppénzre, gyesre, családi pótlékra. De a kincstár még így is számos irányba biztosítja a finanszírozást: fizeti az állami alkalmazottak bérét, az összes intézmény és önkormányzat normatíváját, az ártámogatásokat, a hazai és uniós pályázati támogatásokat, beváltja az állampapírokat stb. Az uniós forrásokhoz nyilván nem nyúlhat a kormány, az állampapíroknál pedig a hozam utólagos csökkentése az összes befektetőt azonnal elriasztaná az ország környékéről is; de a többinél elképzelhető az elvonás, legfeljebb némi rutinszerű alkotmánymódosításra lehet szükség. Deklarált kiadáscsökkentés helyett járandóságokat stikában megadóztatni persze mindenképpen kimeríti a szánalmas eljárás fogalmát.
Bekeményít a NAV
Hatástanulmányok természetesen nem ismertek, a végiggondolatlanság és az alátámasztatlanság pedig a szokásos csodafegyver - "az adóbeszedés hatékonyságának javítása" - aktuális epizódjánál a legszembetűnőbb. A tervek szerint a kereskedelemben működő pénztárgépek jövőre már online kapcsolatban lesznek az adóhivatallal, pusztán emiatt 95 milliárd forinttal megugrik az állami adóbevétel. Már azt is nehéz elképzelni, hogy a szükséges részletszabályok megszületése után az évből még fennmaradó pár hétben kiépül a hálózat, átalakítják a több százezer pénztárgépet, és az adóhatóság is képes lesz az adatok fogadására. Ráadásul az új rendszer azt a meglehetősen gyakori adóelkerülési formát nem szünteti meg, hogy a bevétel már be sem kerül a pénztárgépbe. Kétségtelenül macerásabb lesz a kereskedők élete (az például feltűnő lesz, ha mindig csak a nap végén pörög kicsit a pénztárgép), és az efféle nehézségek valamelyest mindig csökkentik a visszaéléseket. De hogy az életbevágó költségvetési egyenlegjavító csomag legnagyobb eleme ilyen bizonytalan lábakon álljon, az sokat elárul a kormányzati képességekről.
A mezőgazdaságban a több területen bevezetett fordított áfafizetést kiterjesztik a sertéságazatra is, amitől 10 milliárdos pluszbevételt remél az állam. A fordított áfa az eddigi tapasztalatok szerint valóban működőképes: az unió különböző országai között csak papíron utaztatott termékeknél megszűnik az a lehetőség, hogy útközben valahol elvész az adó. Igaz, a termelőknek (hiszen ilyenkor nem az eladó fizeti be az áfát) a megszokotthoz képest valamelyest romlik a likviditásuk, mivel az értékesítés és a befizetési határidő közötti intervallumban már nem használhatják az áfa összegét. És persze a fordított áfa csak egyetlen módszernél hatásos, a jóval nagyobb volumenű, számla nélküli értékesítésekkel szemben tehetetlen.
A vállalkozások számára nemrég megalkotott kisadók közül a kormány némileg módosította a kisvállalati adó néven futó közterhet: néhány adóoptimalizáló lehetőség megszüntetésével "a költségvetési bevételkiesés elmaradhat a korábban tervezettől". Adószakértők szerint a kisvállalati adó meglehetősen bonyolult, kicsi az adóelőnye, ezért a vállalkozások tömegesen valószínűleg nem választják majd. Ezért az, hogy a korábbi változatot mennyien választották volna, amiatt mekkora lett volna az adókiesés, és ehhez képest az új változat alapján ez mennyivel lesz kevesebb, és miért pont a csomagban megjelölt 15 milliárddal, vélhetően a hasra ütés módszerével jött ki.
Az állam 51 milliárdos bevétel-növekedésre számít abból, hogy eltörlik a munkavállalói nyugdíjjárulék felső határát. Most a havi bruttó bér 662 ezer forint feletti része után nem kell megfizetni a 10 százalékos nyugdíjjárulékot, jövőre viszont ez a kedvezmény a jól keresők (a kb. 414 ezer forint nettónál többet keresők) számára megszűnik. Arról hosszas vitákat lehet folytatni, hogy kell-e a járulékplafon, és ha igen, hol (az átlagbér hányszorosánál) lépjen be. Lehet amellett érvelni, hogy ne legyen óriási különbség a nyugdíjak között, és akkor természetesen a járulékbefizetéseknek is legyen határuk, mint eddig. Vagy fizessenek a gazdagok is - mert a költségvetésnek most kell a pénz, és az egykulcsos adóval amúgy is jól jártak -, és akkor aszerint állapítsák meg a nyugdíjukat is. Az európai országokban egyébként általában van járulékplafon, és jellemzően annál is alacsonyabban húzták meg, mint ami az eddig érvényben levő magyar szabályokban állt. Az már más kérdés, hogy a statisztikák alapján egy szorzással kiszámított 51 milliárd majd valóban befolyik-e. A munkaadói járuléknak eddig sem volt felső határa, ezért a legnagyobb fizetések esetén érvényes hatalmas járulékokat a legkülönbözőbb trükkökkel kerülték ki a cégek. Nem tudni, ez a jelenség mennyire lesz jellemző az ennél azért kisebb munkavállalói járulékok emelkedésénél - de a nagyobb elvonásért majd egyszer járó nagy nyugdíjak ígéretét valószínűleg senki nem hiszi el.
Valahol meg kell fogni
Az adóhatékonyság melletti másik varázseszköz, a bürokráciacsökkentés szintén újból előkerült. A közszférában létszámstopot vezetnek be: a nyugdíjba vonulók helyett nem vesznek fel újakat, illetve a nyugdíj melletti munkavállalást is megszüntetik. Ezzel három év alatt 22 ezer fővel csökken a létszám, ami 30 milliárdos spórolást jelent. Számszakilag ez kijöhet, bár nincs olyan szakértő, aki pontosan megmondhatná, hogy a közszféra dolgozóinak motivációira és így a feladatellátás hatékonyságára miként hatott a négy éve tartó bércsökkentés, státuszuk folyamatos lebegtetése, vagy az, hogy engedelmes pártkatonaként kell dolgozniuk. Például igen gyanús, hogy a következő pont költségvetési hatását talán nem jól mérte fel az apparátus. A pedagóguséletpálya-modell bevezetését 2013 szeptemberéről 2014 januárjára tolták el, amivel Matolcsy bejelentése szerint jövőre megtakarítható 73 milliárd forint. Korábban a bevezetése miatti költségeket szeptember-december hónapokra csak 10,8 milliárdra becsülték - valamelyik szám bizonyosan nem stimmel.
Az pedig inkább csak mulatságos, hogy a kormány úgy tesz, mintha az uniós támogatások hazai önrészét ő csökkentette volna 15-ről 5 százalékra. Mint arra Heil Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese a Haza és Haladás blogján felhívta a figyelmet, az 55 milliárdos könnyebbséget az okozta, hogy az Európai Unió a legszörnyűbb állapotú országoknak időlegesen lehetővé tette a kisebb önrész fizetését. Kevésbé vicces, hogy a különbözetet két év múlva vissza kell fizetni, azaz tartós kiadáscsökkentésről nincs szó.
A legnagyobb gazemberség
A "szociális ellátások célzottságának növelése" néven futó, a gyakorlatban segélyplafont jelentő elvonásnál viszont már tényleg nem lehet lejjebb süllyedni. Elvileg az a célja, hogy a munkával elérhető jövedelem meghaladja a segélyt, ami majd munkára ösztönzi a segélyből élőket. Ezért az összes segélytípusból együtt megszerezhető jövedelem nem lehet több, mint a közfoglalkoztatottak bére, azaz havi 47 ezer forint. Szomorú, de segélyplafon már most is van, és a folyamatos szigorítások, segélycsökkentések miatt ez majdnem minden esetben kisebb családonként, mint egyetlen ember közfoglalkoztatási bére. A két legnagyobb, szinte elkölthetetlenül magas ellátásból, a rendszeres szociális segélyből és a foglalkoztatást helyettesítő támogatásból a két szülő együtt legfeljebb 42 ezer forintot kaphat (ehhez jöhet még az évek óta befagyasztott összegű, alanyi jogon járó családi pótlék, ami viszont az új szabály szerint sem számítana bele a plafonba). Az esetenként még elérhető, egyenként havi két-három ezer forintos egyéb támogatások (átmeneti segély, lakásfenntartási támogatás, gyógyszertámogatás) jó esetben is csak azt eredményezik, hogy a két felnőtt családtag együttes juttatása átlépi a bűvös 47 ezret - és csak akkor, ha az állam még közmunkát sem tud a számukra biztosítani. Természetesen mindezzel az illetékesek is tisztában vannak. A közfoglalkoztatásról szóló jogszabály vitájában annak idején a beterjesztő Pintér Sándor éppen amellett érvelt, hogy a közmunkáért járó fizetség a minimálbérnél legyen kisebb, de a segélynél magasabb. Matolcsy György pedig korábban még úgy vélekedett a 47 ezer forintról, hogy az "kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban 28 500 forintból rejtélyes módon meg tudtak élni". A tények figyelembevételével tehát az új segélyplafon emlegetése két dologra utalhat: az egyik, hogy az egész csak duma, ami a segélyből dőzsölők megrendszabályozását kilátásba helyezve a Jobbik szavazóinak ismételt körbeudvarlását szolgálja; a másik - hiszen ezen a soron a kormány mégiscsak meg akar takarítani nyamvadt nyolcmilliárd forintot, arra pedig gondolni sem merünk, hogy ebben is hazudik -, hogy a segélyplafonba az ápolási díjat is bele fogják számolni. Az egyik legjellemzőbb élethelyzet szerint ezt azok kapják, akik tartós segítséget igénylő fogyatékos gyermeküket otthon gondozzák, ezért fel kellett adni a munkájukat. Ha ezt a legfeljebb 35 ezer forintot is beszámítják a segélyplafonba (azaz elveszik), akkor - más lehetőségük nem lévén - ezek a szülők is kénytelenek lesznek a gyereküket valamelyik börtönszerű tömegintézménybe beadni. Ezért talán mégis jobb volna, ha a segélyplafon csak a kormányzati populizmus terméke lenne.
A bejelentett intézkedések megvalósításában tehát jócskán van kockázat, elképzelhető, hogy a várt egyenlegjavulás csak fele-kétharmadrészben valósul meg - holott a megemelt 2,7 százalékos hiányhoz valószínűleg az is kevés lenne, ha minden bejönne. (Például a portfolio.hu számításai szerint akkor is van még egy 110 milliárdos lyuk.) Ráadásul a jogszerűtlen telekomadó ügyében már jövőre dönthet az Európai Bíróság a visszafizetésről. És ott van még a diszkriminatív hipermarketadó vagy a bankokra kényszerített végtörlesztés - a visszafizetés nagyságrendjét a Költségvetési Felelősségi Intézet mindhárom esetben egyenként 200 milliárdra taksálja. A gyógyszertámogatás sem áll távol az összeomlástól, és a gyógyszerhiány kezelése sem lesz olcsó. És akkor az állam még "nem vette meg az E-ON"-t.
Mindezek ellenére az elemzők elsöprő többsége pozitívan fogadta a csomagot, mondván, hogy legalább nem annyira hajmeresztő, ostoba és kontraproduktív, mint mondjuk a jegybank megadóztatása vagy a többi őrület. És ma már ennyinek is örülni kell.
