Költségvetés két évre: Szép új világ

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/44. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- mint az várható volt - lepereg a tervezet benyújtóiról. Ha a kormánytöbbség úgy akarja, nincs akadálya

a dupla büdzsé elfogadásának; más kérdés, hogy nagyon bele kell húzniuk, ha még ebben az évezredben végezni akarnak a részletes vitával és a szavazással.Akétéves költségvetés az ötlet születése óta fantazmagóriának tűnt, s talán éppen ez volt az első intő jel: hamarosan valóság lesz belőle. Hiába volt az ellenzék meg a gazdasági szakértők panasza és sírása, hiába Csúcs László (FKGP) képviselő aggódása, hiába a koalíciós MDF figyelmeztetése (mely párt a költségvetést a társadalommal folytatott kommunikációs aktusként azonosította, s éppen ennek csorbulásától óvta volna az országot): két év hosszú idő, ezalatt bármi történhet a világgazdaságban, meg hát a mi töretlennek tűnő gazdasági fejlődésünk is - bár adjon neki az Úr hosszú életet -, ki tudja, meddig tart.

A konkrét tervezet láttán a korábban is

kétkedők

főként azt kifogásolták, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) szándékosan alultervezi az inflációt; nem tudni, miként akar jövőre 5-7 százalékos pénzromlást, mikor annak értéke most is két számjegyű, s az istennek sem bír csökkenni. Felmerült ellenzéki agyakban az is, hogy a kormány az infláció szándékos alulbecslésével pusztán a sutyiban elkölthető pluszbevételeket akarja gyarapítani, ha az eddigi lehetőségek - ÁPV Rt., Magyar Fejlesztési Bank (különösen annak autópálya-melléküzemága) - nem volnának elégségesek. Ez már egy évre is sok volna - mondják ugyan- ők -, de két év távlatában már alig felmérhető lehetőségeket ad a kormány számára.

Ezek után úgyszólván érdektelenek azok a felvetések, hogy miből és mennyit szán a kormány mondjuk a Nemzeti Földalap gründolására, a külső téeszüzletrész-tulajdonosok kivásárlására, a magyar futball revitalizálására, vagy hogy hol és miként jelenik meg a költségvetésben a még nem is létező Széchenyi-tervre szánt potom 290 milliárd forint.

Másodlagos jelentőségűek az egyes tárcáknak jutó költségvetési tortaszeletek; lehet azon vitatkozni, hogy ki járt jól - NATO-tagságunk okán a honvédelem, a Matolcsy- és a Torgyán-minisztérium kap dögivel, a többiek kevésbé - és ki rosszabbul: a legjobban valószínűleg az önkormányzatokat meg az igazságszolgáltatást húznák le a büdzsé jóindulatot mérsékelten adagoló szerkesztői.

Az ellenzék amiatt is panaszkodik, hogy a háromhetes ciklus betartásával hogyan lehet ez év végéig elfogadni a költségvetést, amikor ez korábban az egyéves verzióval is alig sikerült.

Hogy mire elég mindez, azt pontosan jelezte

Orbán Viktor

miniszterelnök, aki a költségvetési vita ötödik napján mindenki tudomására hozta: a büdzsé úgy jó, ahogy van, lényegi módosítás nem várható. De megmondta már tavasszal is, amikor Járai Zsigmond pénzügyminiszter száján kibukott az első pillanatra merő hagymáznak tűnő kijelentés: idén kétéves büdzsét készít a kormány. Akik azt várták, hogy Járai pusztán improvizált, azok elfelejtik: a PM vezetője mostanában a mindenkori miniszterelnöki akarat hű tolmácsa, legyen szó Surányi György (elnök, Magyar Nemzeti Bank) megfenyítéséről vagy az új, negyvenezer forintos minimálbérről.

A kétéves költségvetés ötlete, melynek szülőatyja a homályba vész (bár néhány tippünk azért volna), azért is nyerhette el Orbán Viktor tetszését, mivel - miként azt többször kifejtette - sok jó eddig egyetlen költségvetési vitából sem származott. A sok piszkoskodás, undokság, fúrás és ellenzéki destrukció, mely évente burjánzik a költségvetési vita ürügyén, csak feltartja a normális üzletmenetet, így jobb, ha minél kevesebb van belőlük. Orbán szerint ez a megoldás egyáltalán nem szokatlan, sőt a kettő helyett akár többéves büdzsé is elképzelhető: ő konkrétan a hármas számot említette, de mondhatott volna ötöt is, amely részben szintén prímszám, részben valahogy biztosan ismerős lenne a tervgazd szakon végzett kormányzati bürokraták számára. A miniszterelnök azt is kijelentette: a kormány a költségvetés előterjesztésekor - a magasabb bérszínvonal elérésén meg a családok helyzetének javításán kívül - elsősorban a tartós és gyors gazdasági növekedést tűzte ki célul, ami az akarat, a hit és a remények összemosásán alapuló kormányzati voluntarizmus egyik legszebb megfogalmazása.

A tartós gazdasági növekedést kizárólag saját érdemének tulajdonító kormányzati retorika mellett persze feltűntek a miniszterelnök beszédében új elemek is - utalván arra, hogy az újabb járulékcsökkentésekkel és beruházási adókedvezményekkel megtámogatott közép- és kisvállalkozók meg az emelkedő reálbérek által feltüzelt lakossági fogyasztás a gazdasági növekedés egyre hatékonyabb motorjává válik - miközben egyes

makroközgazdászok

máris óvnak a gazdaság túlpörgésétől.

A gazdasági szakértők eme generális rosszindulatára nem is érdemes több szót vesztegetni, annál érdekesebb volt a miniszterelnök következő gondolatmenete. Orbán színleg meghajolt a szocialisták újabb (dehogy demagóg) nyugdíjemelési elképzelése előtt, ha azok hajlandók belemenni az általuk forszírozott nyugdíjreform felülvizsgálatába (nyilván nem lesznek hajlandók). A Fidesz a felosztó-kirovó rendszer felsőbbrendűsége mellett állt ki végül is, amelynek dominanciája - a társadalombiztosítás gleichschaltolása után - azt jelenti, hogy minden, a tb számlájára befutó járulék felett a mindenható állam diszponál, még ha kezét megkötik is holmi, a folyó nyugdíjfizetésre vonatkozó jogszabályok. Ehhez képest fájó, hogy mintegy 2,8 millió polgár bruttó fizetésének 6 százalékát magánpénztárakba helyezi, ami a jelek szerint szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz a felelős kormányzati berkekben. Orbán nyíltan ki is mondta: arról a 70 milliárdról lenne szó, amellyel a központi költségvetésnek kellene pótolnia az állami nyugdíjalap hiányát (ennyi folyik be évente a magánpénztárakba; az pedig legkésőbb két év múlva kiderül, mennyire kifizetődő több millió magánpénztári tagot paráztatni). A miniszterelnök még rá is tett egy lapáttal: az egész költségvetési transzfert a mostani fiatalok jövendőbeli nyugdíja állami támogatásának nevezte, elfeledkezvén arról, hogy a tranzakció célja a mostani nyugdíjasok járandóságának biztosítása. Márpedig ők anno szorgalmasan fizették (mert levonták tőlük) a nyugdíjjárulékot, csakhogy az állam azt akkor elverte az előző generációk nyugdíjára, például olyanokéra, akik soha nem fizettek járulékot (másoknak viszont politikai, ideológiai, osztálygyűlöleti okokból nem fizették ki a járandóságukat), meg egyébként is, szorgos kezek évről évre lenyúlták a nyugdíjrendszer szufficitjét.

Az állam vezetői most látványosan elutasítják azt a gondolatot, hogy mindenki gondoskodjon a saját jövőjéről, ehelyett azt preferálják, hogy mindenki tartsa el a maga szüleit és nagyszüleit az állami nyugdíjrendszer közbeiktatásával, amiért aztán a kincstár gazdái aratják le a tapsot, mintha legalábbis maguk nyomnák hozzá a pénzt, mint ahogy azt egykoron Matolcsy közgazdász oly szépen elképzelte.

A miniszterelnök megvédte a minimálbér-emelésre vonatkozó kormányzati elképzelést is ama oktalan ellenzéki ellenvetésekkel szemben, melyek az intézkedés úgymond puccsszerűségét kifogásolták. A miniszterelnök meggyőződése szerint a minimálbér-emeléssel ebben az országban mindenki egyetért, csak éppen az érdekelt felek (véletlenül éppen a munkaadók és munkavállalók) nem bírnak megállapodni. Az pedig tűrhetetlen, hogy ilyen mondvacsinált okból vesszen kárba egy jóra törekvő kormányzati kezdeményezés. Igaz ugyan, hogy az emelt minimálbéreket azután jórészt nem a kincstár, hanem a kormány által szavakban sokat ajnározott

kis- és középvállalkozók

(meg a nagyobbak meg az állami és az önkormányzati szféra) fogják kifizetni, de nekik cserébe két százalékkal csökkentik a tébéjárulékot, tízmillió forint adóalapig adómentességet biztosítanak számukra - akkor, ha az egészet beruházásra fordítják, és akkor még a forrásadóval le lehet csípni belőle, és csak a jövő évben 32-33 milliárd forinttal támogatnák a nemzet fent említett gerincét.

Az ellenzék a kétéves költségvetés benyújtását alapvetően antidemokratikus lépésnek tartja, melynek leplezetlen célja a parlamenti kontroll alóli kibújás, az éves nyílt vita megspórolása s ama bizonyos, korántsem láthatatlan osztó kéz felszabadítása, amely jól jöhet a választások előtt. Orbán Viktor a kormányzati álláspont védelme során e helyütt is a megfelelő forráshoz nyúlt: érvei szerint a többéves költségvetés gondolata korántsem új, mi több, tökéletesen megfelel az európai civilizáció értékeinek, és egyébként is, van már ilyen - na hol? - Ausztriában.

A választások évére érvényes költségvetések az új kormány kezét egy szűk fél évig mindig megkötik többé-kevésbé. Éves tervet azonban könnyebb korrigálni és hozzáigazítani a valósághoz: a kétévessel nehezebb dolga lesz a 2002 utáni kabinetnek. Amely, meglehet, nagyjából azonos lesz a mostanival. De az is lehet, hogy mégsem.

Barotányi Zoltán

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2000/44. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra