„Konkrétan leszarom” – mondta az oktató a szexuális visszaélési ügyről, vizsgálat indult ellene

  • narancs.hu
  • 2025. február 3.

Belpol

Trágár stílusban beszélt a komáromi technikum pedagógusa a diákokkal, több esetben pedig az asztalra támaszkodva aludt.

Átfogó vizsgálat indult egy komáromi szakképző intézményben az egyik oktató viselkedése miatt – értesült a Népszava. Egy laphoz eljutott panaszbejelentés szerint a komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum oktatójának viselkedését már októberben számos szülő és diák jelezte az intézmény fenntartójának, a Tatabányai Szakképzési Centrumnak, beadványukat is ekkor küldték el először, ám érdemi intézkedések nem történtek. Pedig a bejelentésben - amit 32 diák és 26 szülő írt alá - számos beszámoló olvasható az oktató trágár beszédstílusáról, pedagógushoz méltatlan, az érintettek szerint több esetben félelemkeltő viselkedésről, állítja a lap. 

A dokumentum tartalmazza egy beszélgetés részletes leiratát is, amely az oktató és az egyik diák között hangzott el tavaly március 27-én, amikor a tanulók az országos kompetenciamérés tesztjeit írták az intézményben. E szerint az oktató hangosan, trágár módon, más diákokat becsmérelve beszélt az osztályteremben, miközben a tanulók a tesztek kitöltésére szerettek volna koncentrálni. Amikor az egyik diák ezt szóvá tette, az oktató a panaszbeadványban leírtak szerint azt válaszolta, megengedheti magának, hogy így beszéljen. De az is több esetben előfordult, hogy az oktató a tanóra közben az asztalára támaszkodva aludt, amit fényképfelvételek is bizonyítanak.

„Anyukádnál követelőzz! Szerinted téged ki nem szar le, nyulam-bulam?”

- olvasható az oktató egyik Facebookon történt üzenetváltásában, ami egy bejegyzés kommentszekciójában zajlott. Az üzenetekről képernyőfotók is készültek. A vita tárgya egy tavaly októberben kirobbant botrány volt: az iskola akkori igazgatóját rajtakapták, amint egy diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot. A volt igazgató ellen szexuális visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás. A Komárom-Esztergom megyei rendőr-főkapitányság a lapnak azt írta, az eljárás még folyamatban van.

A diákok és a szülők szerint a panaszok középpontjában álló oktató nem ítélte el az esetet, véleményének ugyancsak nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adott hangot. Az egyik Facebook-üzenetben pedig azt írta, ő nem áll senkinek a pártjára, csak „konkrétan leszarja az ügyet”.  A hétvégén a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) rövid tájékoztatásban azt közölte,  hogy az esetet tavaly kivizsgálta a centrum (hogy milyen eredménnyel, azt nem közölték), de az NSZFH most további átfogó vizsgálatot is indított az ügyben, amely jelenleg is tart.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”