Konzultációs íveket öntött a Momentum Rogán kertjébe

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 13.

Belpol

A párt szerint hasznosabb dolgokra is lehetett volna fordítani a nemzeti konzultációra költött kétmilliárd forintot.

„Majdnem kettőmilliárd forintot költött a kormány a legutóbbi koronavírusról szóló konzultációra. Arról van itt szó valójában, hogy a legnagyobb veszély kellős közepén is, saját maguknak kampányolnak, illetve gyűjtenek adatokat. Szerintünk ezt a közpénzt, ezt a közvagyont, sokkal jobban is el lehetett volna költeni, jobb helye lett volna ennek a pénznek máshol. Költhettünk volna fertőtlenítőszerekre az iskolákba, költhettünk volna azoknak a megsegítésére, akik elvesztették a járványhelyzetben a munkahelyüket és költhettük volna például arra is, hogy most mindenkinek legyen ingyen tesztje” – mondja Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a párt Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A politikus a társaival Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke házához látogatott, amelynek a falára felírták, hogy „hazug”, majd konzultációs kérdőíveket öntöttek a kertjébe.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.