"Június közepén jó néhány kollégámmal együtt kényszerszabadságra küldtek július 9-ig. Amikor visszamentem dolgozni, a szobámban, mint ahogy a legtöbbünkében, már idegenek ültek. Még aznap átadtak egy papírt, amiben az állt mindenféle jogszabályi hivatkozás nélkül, hogy július 21-ig mentesítenek a munkavégzés alól. Az írás arról is rendelkezett, hogy július 22-én jelenjek meg munkavégzés céljából. Amire végül nem került sor, hiszen azon a napon végre megkaptam a felmentésem. Ahogyan sokan mások is" - sorolja az eseményeket az egyik érintett.
A Sólyom László által "megfontolásra" visszaküldött törvényt június 21-én szavazta meg másodszor is a parlament, amely többek között a köztisztviselők nagy köréből kormánytisztviselőt kreált, és lehetővé teszi az ebbe a kategóriába tartozók
indoklás nélküli
eltávolítását. Az új szabályozás július 6-án lépett hatályba. (A törvényről és a korábbi helyzetről lásd keretes anyagunkat.) A hatályba lépés után az illetékesek rapid üzemmódba kapcsoltak a kormánytisztviselők felmentésében. Azt a jogszabályt ugyanis nem kellett már megvárni, amely 98 százalékos különadóval "bünteti" a kormánytisztviselőknek (is) a felmentésükkor kifizethető összeg kétmillió forint feletti részét - hiszen az január elsejéig visszaható hatályú (e kitételt a parlamenti kétharmad úgy varázsolta alkotmányossá, hogy az alaptörvényt hozzámódosították e rendelkezéshez). (A különadóval sújtott állami végkielégítésekről lásd: Mindenki egyenlő, Magyar Narancs, 2010. július 22.)
Felvetődhet, hogy a köz-, illetve kormánytisztviselői szférában, ahol a törvény - és az új kormányzat által sietve eltörölt teljesítményértékelési rendszer - szigorúan behatárolta a fizetések és egyéb juttatások összegét (a menedzserszerződések és egyéb kiskapus megoldások nemigen jöhettek szóba), viszonylag kevés embert érint a kétmilliós felső korlát. Ám abba nemcsak a ki nem vett szabadságot (ami külön történet), illetve a végkielégítés összegét számítják bele, hanem a munkavégzés alóli mentesítés időszakára járó átlagkeresetet is. A most eltávolítottak jelentős részének a teljes felmentési időre - a törvény által ugyancsak frissiben redukált két hónapra - tekintettek el a munkájától. "Évekig nem tudtam, nem tudtuk igénybe venni a teljes szabadságunkat, mindig tolódott át valamennyi a következő évre. Most is. Ezt szintén beleszámítanák a kétmillióba, úgyhogy most ez is elveszett. Nehéz elfogadni, amikor az embertől olyan jövedelmet vesznek el visszamenőleges hatállyal, amiért már korábban megdolgozott" - panaszkodott lapunknak egy érintett.
Az MSZP jogsegélyközpontját vezető Fogarasiné Deák Valéria tájékoztatása szerint lapzártánkig körülbelül hatvan, különböző kormányzati helyekről eltávolított egykori köztisztviselő fordult hozzájuk. A volt szocialista országgyűlési képviselő hangsúlyozta, szándékosan nem kérdezik arról a hozzájuk fordulókat, hogy milyen más esetekről tudnak még: "Segíteni akarunk nekik, nem nyomozni." Persze nehezen hihető, hogy aki elmegy a jogsegélyközpontba, nem mesél ezt-azt, de Fogarasiné, mint mondja, általános tapasztalatait egyéni esetek összegzésével szűrte le. Az egykori Miniszterelnöki Hivatalban (MEH), a mostani Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) történtekkel példálózik. "Azokat, akiket később kirúgtak, előbb kényszerszabadságra küldték, amit állománygyűlésen mondtak el nekik. Előtte még bedobozoltatták velük a cuccaikat. Kellett a hely az utánuk következőknek. Azt is kérték tőlük, hogy hagyják elöl a kulcsaikat." Fogarasiné szerint ez azt mutatja, hogy az elbocsátások korábban kidolgozott, központi terv szerint történhettek, hiszen másutt is hasonló volt a metódus: kényszerszabadság, majd mentesítés a munkavégzés, végül pedig felmentés a kormánytisztviselői megbízatás alól. A tervezettség látszatát erősíti az is, hogy a kormány milyen meglepetésszerűen változtatott, illetve alkotott törvényeket a kormánytisztviselői cseresorozat érdekében.
Mivel a Fidesz-KDNP teljesen új kormányszerkezettel hajtott be a hatalomba, egyelőre nem egyszerű felmérni, hogy e szférában több vagy kevesebb-e a változtatás, mint amennyinek látszik. Kérdésünkre, hogy az elmúlt két hónapban hány embert bocsátottak el kormánytisztviselői és kormányzati ügykezelői munkakörökből, valamint hány új munkatársat vettek fel, a következő gyors és udvarias tájékoztatást kaptuk a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságtól: "Jelenlegi adataink szerint a teljes kormánytisztviselői apparátus kevesebb mint 10 százaléka cserélődött le. A változtatások célja, mint ahogy azt korábban is közöltük, a közigazgatási szolgáltatás színvonalának javítása volt. Egyes területeken az intézményszerkezeti átalakítások is indokoltak munkaerő-átcsoportosítást. Természetesen az egyes vezetők ilyen jellegű konkrét döntéseiről ők maguk tudnának részletes tájékoztatást adni."
A vonatkozó kormányhatározat értelmében a miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban összesen 5764 dolgozót lehet foglalkoztatni. Azt is előírták, ezen belül hol mennyit. Egy 2008-as, most hatályon kívül helyezett jogszabály ugyanennyi státust engedélyezett a MEH-ben és a tárcáknál. A létszámkeret megtartásából arra lehet következtetni, hogy a változtatások nem a csökkentésre,
hanem a cserére
irányulnak. Ennek több oka lehet. Egyrészt négyévenként azért hívnak le embereket a kormány-tisztviselői pályáról, mert kell a hely a pártvonalnál futkározóknak. (A lecseréltek egy része amúgy hasonló módon került a köz szolgálatába hajdanán.) De az is kétségtelen, hogy általában nem minden elbocsátás mögött kell politikai okokat keresni, mivel a változtatásoknak lehetnek racionális okaik is. Most annyit tudni, hogy nyolc minisztérium alakult, és például majd' minden bokorból előugrik egy államtitkár: negyvenketten vannak, nem is fértek be egyszerre (pedig Varga Mihály még hiányzott is) a Sándor-palota Tükör-termébe, így aztán két turnusban vették át Sólyom Lászlótól a kinevezési okmányaikat. Helyettes államtitkárból is van ötvennégy.
Manapság a KIM került előtérbe - ott 1086 a létszámmaximum -, ahol különösen nagy szervezeti átépítések lehetnek. Másutt szolidabbnak tetszik a helyzet, egyes vélemények szerint azért, mert nem készült el időben mindenütt a szervezeti és működési szabályzat.
A KIM-ben mindenesetre alaposan takarítanak a különböző szinteken. A Hírszerző értesülései szerint a Miniszterelnökségi Kabinetirodán dolgozók nyolcvan-kilencven százalékának távoznia kell. Törzsök Erika (aki valamikor a MEH-ben működött Nemzetpolitikai Főosztályt vezette) például elmondta az internetes újságnak, hogy huszonkét volt munkatársának mondtak búcsút. Mindenesetre ami most történik, nem új jelenség az 1990 utáni magyar történelemben: hogy ne menjünk túl messzire, a Medgyessy-kormány hivatalba lépésekor ugyancsak köztisztviselőgarnitúra-váltás volt. Ahogyan az egyik frissen elbocsátott volt minisztériumi dolgozó fogalmazott, "mi is üres székeket találtunk 2002-ben". Nyolc éve a Fidesz Szent Bertalan éjszakáját emlegette. Az akkori kormányzat azzal védekezett, hogy csak a politikai kádereket küldte el.
Tény, hogy vannak olyan bizalmi feladatkörök (például a kommunikációt ellátóké ilyen), amelyeknek a betöltőit aligha éri meglepetésként a kormányváltás utáni fölmondás. Az sem újdonság, hogy a közvetlen munkatársaknak gyakran ugyanaz a sorsuk - például egy titkárnőé vagy a gépkocsivezetőé -, mint a főnöké. Vagyis a kormányváltások idején tapasztalható élénk személyi mozgások részben érthetők. A mostani változás viszont lényegesen különbözik a korábbiaktól, mert - mint arról szó volt - a kirúgottak rosszabb feltételekkel kényszerülnek elhagyni a munkahelyüket.
Bányai György
Az együttműködés jegyében
A július elején hatályba lépett törvény a munkaügyi szempontból eddig egységesen kezelt közszolgálati alkalmazottakat két kategóriába sorolta. Az önkormányzati hivatalok és a kormánytól független intézmények dolgozói maradtak köztisztviselők, míg a többiek - a mintegy 110 ezer közszolga közül 65 ezren, a minisztériumi tisztviselőktől a különböző hatóságok területi szerveinél dolgozókig - az új elnevezés szerint kormánytisztviselőnek minősülnek, és rájuk vonatkozóan sokkal egyszerűbb felmentési szabályokat alkottak.
A "normál" munkavállalókra érvényes törvényektől eltérően a közszolgálati jogviszonyra mindig és mindenhol más szabályok vonatkoznak, és ezek egyik hangsúlyos eleme a kirúgásra okot adó élethelyzetek meghatározása. A köztisztviselők szigorúbb összeférhetetlenségi korlátok között vállalhatnak megbízásokat, cserébe viszont nagyobb munkahelyi biztonságot is garantál a jogszabály. Ráadásul a parlamenti választások következtében a munkaadójuk is automatikusan változik, ezért célszerű őket védeni a politikai tisztogatásoktól is. A versenyszféra alkalmazottaira vonatkozó munka törvénykönyve szerint a (rendes vagy rendkívüli) felmondást a munkáltatónak szintén indokolnia kell ugyan, de nem kell nagyon megerőltetnie magát. Köztisztviselőt viszont csak akkor lehet felmenteni, ha a közigazgatási szerv megszűnik, átalakul-átszervezik, vagy központi ukázra létszámcsökkentést kell végrehajtani. És persze akkor, ha a köztisztviselő alkalmatlan a feladatai ellátására (ekkor végkielégítés sem jár). Ez utóbbit viszont külön minősítési eljárásban kell a munkáltatónak megindokolnia - az tehát nem elég, hogy nem tetszik a fizimiskája, vagy hogy a sógort is be kéne már nyomni valami állami állásba.
A kormánytisztviselőket viszont az új törvény szerint immár indoklás nélkül lehet kirúgni, és hatról két hónapra rövidült a felmentési idő is (igaz, a gyakorlatilag bruttó kétmillióban maximált végkielégítést innentől mindenképpen ki kell fizetni). A kormánytisztviselők tehát a versenyszférában alkalmazottakkal szembeni többletjogok helyett az övéknél is teljesebb munkaügyi kiszolgáltatottságot kapták a bércsökkentés és jutalommegvonás mellé.
A szakszervezetek a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, de a testület eddigi döntései szerint korántsem egyértelmű a szigorúbb közszolgálati felmentés alapjogi védettsége - ezért is választotta Sólyom László a normakontroll helyett a törvény megfontolásra visszaküldését (persze hiába). Ugyanilyen kétesélyes továbbá, hogy az unió Alapjogi Chartájában az "indokolatlan elbocsátással szembeni védelem" pontosan hogyan értelmezendő, illetve kikre vonatkozik. Gyakorlati szempontból az is kétségtelen tény, hogy a munkaügyi perekben eljáró bíróságok a legritkább esetben fogadják el a köztisztviselő alkalmatlanságának munkáltatói indoklását - ami vagy azt jelenti, hogy a delikvens nem volt alkalmatlan, vagy csak azt, hogy a munkaadó nem tudta ezt meggyőzően bizonyítani. Ám a jogviszony védettségének éppen az volt a célja, hogy a köztisztviselőtől nehéz legyen megszabadulni, és arra csak valóban alapos és nyomós indok esetén kerüljön sor - amivel persze sokan és sokszor visszaéltek. A garanciák eltörlésével az új törvény elvileg lehetővé teszi az optimális személyi döntések végrehajtását - mint ahogyan "megfelelően" alkalmazva a politikai tisztogatás, a kicsinyes leszámolások, személyes bosszúk, a szimpla megfélemlítés eszköze is lehet. Ez a gyakorlatban dől majd el; annyi bizonyos, hogy a parlamentnek a közszolgálat további amortizálására is kitűnően használható szabályt sikerült elfogadni.
- mb -
