Sebők Zsigmond - van-e, ki e nevet nem ismeri?
Már hogy lenne? - döbben meg az olvasó, s kissé szégyenkezve, ahogy a triviális kérdésekre válaszolni szokás, kiböki: mondott személy orvosdoktor volt a századfordulón, aki a Kankókezelés albarginnal c. korszakalkotó cikkében, melyet a Gyógyászat c. szaklap közölt 1904. évi 33. füzetében, tulajdon klinikai gyakorlata alapján meggyőzően bizonyította, hogy az új szer "mélyrehatás", fájdalomcsillapítás és olcsóság tekintetében felülmúlja a forgalomban lévő szokásos szereket, s főként a szubakut és krónikus esetekben kitűnő eredményességgel alkalmaztatott, olyannyira, hogy - szükség esetén prosztatamasszázzsal kombinálva - legfeljebb 72 nap alatt a kezelésre jelentkező betegek 90 százaléka a gyógyulás útjára lépett, a fennmaradó 10 pedig csak azért nem, mert a biztos sikerrel kecsegtető kúrát felelőtlenül abbahagyta, s újra elmerült a bujálkodás fertelmességébe.
Nos igen, a válasz helyes. Éppen ezért máris továbbléphetünk, hogy ezúttal arról a másik Sebők Zsigmondról beszéljünk, aki - ugyancsak a századelőn - Mackó úr történeteivel ajándékozta meg a magyar gyermekeket. Mackó úr - becsületes nevén Mackó Muki máramarosi föld- és erdőbirtokos, azonkívül passzionátus pipás és méztermelő - a vidéki tekintetes urak lassú folyású életét élte, mígnem a mesemondó Zsiga bácsi vonatra ültette őt, hogy megkezdhesse utazásait a széles Magyarországban. Mackó úr már első budapesti útja alkalmával igazi fl‰neurré vált, aki az aszfaltozott utcákon flangérozva elálmélkodott a székesfőváros szédítő forgatagán, hatalmas épületein és egyéb csodáin - no meg az ott élő emberek igazán furcsa szokásain. A gyermekek megszerették a kissé nehézkes, de jó szándékú Mackó urat, ő pedig hűséges társuk, sőt kalauzuk lett a világ felfedezésében. Megfordult Budapesten, a Dunántúlon, az Alföldön, felkereste a Dunakanyart és a Balatont, lakodalomba ment a retyezáti rokonokhoz, sőt egy alkalommal még Velencébe is elkeveredett.
Gyere, jó pajtás
1909-ben, amikor Benedek Elek főszerkesztő elindította a Jó Pajtás c. gyermekmagazint, Sebők, a lap szerkesztője új medvealakot kreált - de azt is mondhatjuk: egyszerűen átkeresztelte Mackó urat -, s ettől kezdve Dörmögő Dömötör történeteivel szórakoztatta a gyermekeket. De nem apadtak el a Mackó-históriák sem. A márkanév marketingértékét kihasználva - mint tudjuk: "a Mackó-védjegy garancia" -, Sas Ede (alias Bocs Bálint) indított sorozatot Maczkó úr utazásai cím alatt, melyben egy új medve, a hasonlóképpen bumfordi Tányértalpú Barnabás keveredett mulatságos kalandokba.
Az új medvehősök történetei már kimondottan az aktualitásokhoz kötődtek. Nem voltak igazán meseszerűek, sokkal inkább afféle kalandosított útleírások, melyekben Dörmögő és Tányértalpú először Magyarország, majd a nagyvilág egyre távolabbi és egyre egzotikusabb vidékein bukkant fel, s mindenhonnan a legfrissebb újdonságokról hozott hírt olvasóinak. Sebők - élve a lapja nyújtotta lehetőséggel - csodálatos gyorsasággal építette be az aktualitásokat Dörmögő Dömötör folyamatosan gyarapodó életregényébe. 1912 decemberében megalakult a Magyar Cserkészszövetség? 'sszel Dörmögő már velük kirándult a Felvidéken. 1914 szeptemberében orosz csapatok törtek be Máramarosba? Januárban már olvasható volt, miképpen űzte ki őket onnan a tekintetes úr. 1915 májusában Olaszország hadat üzent a Monarchiának? Dörmögő januárban már a Dolomitokban harcolt. Sas Ede reakcióidejét ezzel szemben nagyjából két évre becsülhetjük. Erre vall, hogy 1911-ben jelentek meg azok az írásai, amelyek - Robert Peary híres expedíciójából, valamint Louis Blériot nagy szenzációt keltő távrepüléseiből és a zeppelinek polgári légi forgalomba való állításából merítve az ötletet - Tányértalpú koma északi-sarki utazásáról, illetve repülőkalandjairól számoltak be. Azt a történetet pedig, amelyből megtudhatjuk, hogyan diadalmaskodott Tányértalpú a stockholmi olimpia birkózó-, futó- és úszóversenyén, 1914-ben írta.
S ezzel el is érkeztünk mai cikkünk lényegéhez. Mackó úr és alakmásai ugyanis utazásaik során a 20. század elején széles körben elterjedő testgyakorlás különböző nemeivel is megismerkedtek. Mackó úr, aki első budapesti útján még alig tudta felhurcolni elnehezült testét a vonatra, az idők során valóságos all round sportsman lett: futott, úszott, csónakázott, horgászott és póznát mászott, biciklizett, triciklizett, lovagolt és teniszezett. Ezenkívül nagyszerű voltizsőrnek bizonyult - lóháton éppúgy, mint a bika szarván. De pompás tornagyakorlatokat mutatott be árbocon, szárítókötélen és a házak falán is. Az aradi cirkuszban pedig, miután a vértanúk emlékműve láttán hazafias hangulatba került, földhöz teremtette a pökhendi német díjbirkózót. S még a labdarúgásba is belekóstolt, midőn kuzinjával, Horkantó komával két gonosz farkast használt labdának egy rögtönzött futballmeccs erejéig. Dörmögő Dömötör már az autóversenyzés, a hegymászás, a turisztika és tutajozás művelésében is jeleskedett, egy alkalommal pedig a Ferencvárosi Labdarúgó Klub játékosaként 19 gólt lőtt a legjobb angol csapat, a Windsor hálójába. Tányértalpú koma ezeken felül mint fogathajtó, korcsolyázó, ökölvívó és sportrepülő jelent meg a mackótörténetekben.
Hamar egy ugrás
S hogy honnan ez a készség a testgyakorlás iránt? Nos, ha meggondoljuk, a medvék körében hagyományosnak tekinthető fára mászás és táncolás jó alapokat nyújt a magasabb rendű sportok műveléséhez. Ráadásul Mackó úr ifjabb korában vadászatokon is részt vett - igaz, a puska rosszabbik végén. A küzdősportok pedig a szó szoros értelmében a vérében voltak, hiszen - mint Sebők írja - egyik ősapja (Mackó Burumbu!) magával Árpád vezérrel vívott párviadalt, aki csak nehezen tudta legyőzni a medvék királyát.
Az első világháború kisebb törést okozott a mackóirodalomban. Sebők Zsigmond 1916-ban meghalt, Dörmögőt és Tányértalpút pedig Trianonban elcsatolták. Az újabb kiadásoknak köszönhetően azonban a dzsentrimedvék sagája még a negyvenes években is fontos mozzanata volt a középosztálybeli gyermekek szellemi ébredésének. Annál is inkább, mivel a két háború között egyre-másra jelentek meg azok a történetek, amelyekben különböző szerzők (pl. Gaál Mózes, Harangi László, Tábori Pál) - a Sebők előtti tiszteletadás jegyében - tovább írták a Mackó család történetét. Egy ilyen epizódban Tányértalpú koma igazi sportfenoménként bukkan fel: először knockoutolja Black Blacksont, a színes bőrű bokszvilágbajnokot, majd - rég várt fordulattal - Európa-bajnoki győzelemre vezeti a magyar vízipóló-válogatottat.
A világháború után teljes bizonytalanság uralkodott mackófronton. A klasszikus történetek a maguk kedélyes hungarocentrizmusával erősen feszegették a korabeli píszí határait, s a medvék származásával sem volt minden rendben. (Ne feledjük: a medvék földbirtokosként a kizsákmányoló osztályhoz tartoztak, ráadásul Mackó úr birtoka Máramarosban feküdt, Tányértalpú komáé a Felvidéken, rokonságuk pedig a Retyezátban élt. Csak a legbambább cenzor nem gyanított ebben legalább burkolt támadást a proletár internacionalizmus eszmeisége ellen!) Azt persze a korabeli kultúrpolitika is tudta, hogy a magyar gyermek életéből nem lehet mindenestül kitörölni Dörmögő Dömötört, ezért 1957-ben, a hasoncímű lap főhőseként visszahozta őt a gyermekirodalomba - medveboccsá fiatalítva.
Az új irányelv azonban, úgy látszik, valahol elakadt a Hivatal útvesztőjében. Így fordulhatott elő, hogy a gyermekek ekkoriban egy másik Dörmögő Dömötörről is olvashattak, az ingyenélő, házsártos jegesmedvéről, aki az Északi-sarkról érkezett Mackóékhoz családi látogatásra. A zavart tovább fokozta, hogy az ötvenes évek végétől több KGST-ország könyvkiadásában is felbukkant Mackó Muki - ezúttal mint örökmozgó, játékos medvebocs -, s vele olyan apokrif alakok, mint Mackó Maci, Mackó Marci, Mackó medve. És akkor még nem is szóltunk Misa mackóról, a moszkvai - csonka - olimpia kabalafigurájáról. De ez már egy másik történet...
