Kormányellenes tüntetés - Kartársak és polgártársak

  • - vgy -
  • 2011. október 6.

Belpol

A napsütéses őszi délután piknikhangulata váltakozott az elkeseredettség dühével szombaton, a szak- és civil szervezetek közös tüntetésén. Megszületett a Magyar Szolidaritás, és könnyen lehet, hogy nem kizárólag szervezeti értelemben.
A napsütéses őszi délután piknikhangulata váltakozott az elkeseredettség dühével szombaton, a szak- és civil szervezetek közös tüntetésén. Megszületett a Magyar Szolidaritás, és könnyen lehet, hogy nem kizárólag szervezeti értelemben.

Ezúttal nem ismerős névről-arcról a tüntetők bő harmada, ez egy jórészt másik tömeg, új nép, másfajta raj, ahogyan a költő mondaná. Dopemannel hangolunk, akitől később mindenki azt idézi, hogy a hivatásos politikusok a nép szolgái. Kicsit sok volt ugyan a beszéd, és kevés a bulizás és látványosság, de fontos dolgok hangzottak el, és le lehetett heveredni a Kossuth tér zöld gyepére. Az első felszólaló, Székely Tamás szakszervezeti vezető (az Akcióegység harmadik irányítója Árok Kornél és Kónya Péter mellett) akkor aratta talán a legnagyobb sikert, amikor félreérthetetlenül Gaskó Istvánról emlékezett meg, alaposan kiérdemelt verbálkokikat és sallereket osztva; nagyjából oda lyukadván ki, hogy immár minden hitelét elvesztette, mindegy tehát, itt van-e vagy sincs. A tömegben amúgy szép számmal lobogtak Liga-zászlók: a tagok tehát eljöttek, nem zavartatták magukat vezetőjük, Gaskó István álláspontjától.

Ez volt az első utalás az egységre, először a dolgozókéra. A többi felszólalás folyamatosan szélesítette ezt az egységet. Az egyik nyugdíjasszervezet képviselője arról beszélt, hogy ők nem csak maguk miatt, de a még aktívak, a gyerekeik és unokáik érdekében is jöttek, hiszen a nagyszülők elsősorban már értük aggódnak. Ez - minden túlzás nélkül - megindító válasz volt azokra a kísérletekre, melyek kor, végzettség, vagyoni helyzet alapján akarják szembeállítani egymással a haza lakóit, új és új bűnbakok kijelölésével, hogy a kölcsönös irigység fölélesztésével feledtessék: Orbánék mindenkinek hazudtak, évekig, reggel, éjjel meg este. Hogy - tapintatosan szólva - állandóan mást tettek, mint amit ígértek; ahogyan cinikus kommentárokat fogalmaztak, sag schon, végül is ez volna a tömegdemokrácia. A választói tömeg azért van, ugye, hogy jól átverjék őket - és ezt a processzust nevezzük szabad választásnak. Ráadásul az is világos lett, hogy a mostani garnitúra semmihez nem ért, még a szocialistáknál is kevésbé kompetensek. Minden szakpolitika kapkodás, kósza ötlet, ideologikus elszánás, vagy éppen a nagy semmi. Világos, hogy nemcsak azért nem mondják, mert titkolóznak, hanem azért sem, mert halvány fogalmuk sincs. "Viktor, amihez nem értesz, ne babráld", állt a táblák egyikén. A másfél éve még elsöprően népszerű Orbán a téren olyan népszerűtlen, hogy azt csak a már-már mitikus közutálatnak örvendő Lázár János ("akinek nincs semmije, az annyit is ér") tudja alulmúlni. A tömeg akkor adta ki magából a leginkább elégedetlenségét, amikor "Orbán, takarodj!"-ozhatott, eleinte kicsit félve, aztán egyre felszabadultabban.

A Hallgatói Hálózatot képviselő Polgár Dóra teremtette meg felelős beszédével a generációk közti folytonosságot. A mobilitási esélyeket a "nemzeti középosztály" kineveléséért módszeresen felszámoló köz- és felsőoktatást sokan küldték már el a francba, de ilyen üdítő és okos határozottsággal talán még senki.

Árok Kornél szót emelt a hajléktalanokért is, akiket szintén a most születő erőnek kell képviselnie; őket, a legelesettebbeket is vállalta, akik jobbára már kívül vannak - más, széles társadalmi csoportokkal együtt - a bérmunka világán, a hagyományos szakszervezetek látókörén. Továbbá a szociális jogok követelését általában is kiterjesztették a jogbiztonságra: a "liberális" és a "szociális" követelések összeértek. Most tapasztalta meg talán először a tömeg egy része, hogy a jog, ha az manapság nem a Fidesz-KDNP szolgálóleánya volna, az ő joga is lehetne. Rég esedékes, nehezen születő tapasztalat volt, és ez aligha a téren lévők hibája. Kónya Péter záróbeszéde pedig valóban csúcspont és összegzés volt, a Magyar Szolidaritás pedig annyiban mindenképpen emlékeztet a lengyelre, hogy amint annak is jórészt a hazugság (hogy Lengyelországban a munkásság van hatalmon) leleplezése adta az erejét, úgy ennek is az adja majd. A szónoklatok után a megfogyatkozott tömeg elindult a Clark Ádám térre, a vidékiek zöme pedig a hazafelé vivő buszhoz. Elbeszélgettünk még kicsit a hevesi postásokkal, akik bizakodva távoztak a fővárosból; jól érezték magukat, csak nem értették, hol volt Gaskó. Aztán mi is arra jutottunk, hogy ez tényleg tök mindegy.

Figyelmébe ajánljuk