Kormányellenes tüntetés - Kartársak és polgártársak

  • - vgy -
  • 2011. október 6.

Belpol

A napsütéses őszi délután piknikhangulata váltakozott az elkeseredettség dühével szombaton, a szak- és civil szervezetek közös tüntetésén. Megszületett a Magyar Szolidaritás, és könnyen lehet, hogy nem kizárólag szervezeti értelemben.
A napsütéses őszi délután piknikhangulata váltakozott az elkeseredettség dühével szombaton, a szak- és civil szervezetek közös tüntetésén. Megszületett a Magyar Szolidaritás, és könnyen lehet, hogy nem kizárólag szervezeti értelemben.

Ezúttal nem ismerős névről-arcról a tüntetők bő harmada, ez egy jórészt másik tömeg, új nép, másfajta raj, ahogyan a költő mondaná. Dopemannel hangolunk, akitől később mindenki azt idézi, hogy a hivatásos politikusok a nép szolgái. Kicsit sok volt ugyan a beszéd, és kevés a bulizás és látványosság, de fontos dolgok hangzottak el, és le lehetett heveredni a Kossuth tér zöld gyepére. Az első felszólaló, Székely Tamás szakszervezeti vezető (az Akcióegység harmadik irányítója Árok Kornél és Kónya Péter mellett) akkor aratta talán a legnagyobb sikert, amikor félreérthetetlenül Gaskó Istvánról emlékezett meg, alaposan kiérdemelt verbálkokikat és sallereket osztva; nagyjából oda lyukadván ki, hogy immár minden hitelét elvesztette, mindegy tehát, itt van-e vagy sincs. A tömegben amúgy szép számmal lobogtak Liga-zászlók: a tagok tehát eljöttek, nem zavartatták magukat vezetőjük, Gaskó István álláspontjától.

Ez volt az első utalás az egységre, először a dolgozókéra. A többi felszólalás folyamatosan szélesítette ezt az egységet. Az egyik nyugdíjasszervezet képviselője arról beszélt, hogy ők nem csak maguk miatt, de a még aktívak, a gyerekeik és unokáik érdekében is jöttek, hiszen a nagyszülők elsősorban már értük aggódnak. Ez - minden túlzás nélkül - megindító válasz volt azokra a kísérletekre, melyek kor, végzettség, vagyoni helyzet alapján akarják szembeállítani egymással a haza lakóit, új és új bűnbakok kijelölésével, hogy a kölcsönös irigység fölélesztésével feledtessék: Orbánék mindenkinek hazudtak, évekig, reggel, éjjel meg este. Hogy - tapintatosan szólva - állandóan mást tettek, mint amit ígértek; ahogyan cinikus kommentárokat fogalmaztak, sag schon, végül is ez volna a tömegdemokrácia. A választói tömeg azért van, ugye, hogy jól átverjék őket - és ezt a processzust nevezzük szabad választásnak. Ráadásul az is világos lett, hogy a mostani garnitúra semmihez nem ért, még a szocialistáknál is kevésbé kompetensek. Minden szakpolitika kapkodás, kósza ötlet, ideologikus elszánás, vagy éppen a nagy semmi. Világos, hogy nemcsak azért nem mondják, mert titkolóznak, hanem azért sem, mert halvány fogalmuk sincs. "Viktor, amihez nem értesz, ne babráld", állt a táblák egyikén. A másfél éve még elsöprően népszerű Orbán a téren olyan népszerűtlen, hogy azt csak a már-már mitikus közutálatnak örvendő Lázár János ("akinek nincs semmije, az annyit is ér") tudja alulmúlni. A tömeg akkor adta ki magából a leginkább elégedetlenségét, amikor "Orbán, takarodj!"-ozhatott, eleinte kicsit félve, aztán egyre felszabadultabban.

A Hallgatói Hálózatot képviselő Polgár Dóra teremtette meg felelős beszédével a generációk közti folytonosságot. A mobilitási esélyeket a "nemzeti középosztály" kineveléséért módszeresen felszámoló köz- és felsőoktatást sokan küldték már el a francba, de ilyen üdítő és okos határozottsággal talán még senki.

Árok Kornél szót emelt a hajléktalanokért is, akiket szintén a most születő erőnek kell képviselnie; őket, a legelesettebbeket is vállalta, akik jobbára már kívül vannak - más, széles társadalmi csoportokkal együtt - a bérmunka világán, a hagyományos szakszervezetek látókörén. Továbbá a szociális jogok követelését általában is kiterjesztették a jogbiztonságra: a "liberális" és a "szociális" követelések összeértek. Most tapasztalta meg talán először a tömeg egy része, hogy a jog, ha az manapság nem a Fidesz-KDNP szolgálóleánya volna, az ő joga is lehetne. Rég esedékes, nehezen születő tapasztalat volt, és ez aligha a téren lévők hibája. Kónya Péter záróbeszéde pedig valóban csúcspont és összegzés volt, a Magyar Szolidaritás pedig annyiban mindenképpen emlékeztet a lengyelre, hogy amint annak is jórészt a hazugság (hogy Lengyelországban a munkásság van hatalmon) leleplezése adta az erejét, úgy ennek is az adja majd. A szónoklatok után a megfogyatkozott tömeg elindult a Clark Ádám térre, a vidékiek zöme pedig a hazafelé vivő buszhoz. Elbeszélgettünk még kicsit a hevesi postásokkal, akik bizakodva távoztak a fővárosból; jól érezték magukat, csak nem értették, hol volt Gaskó. Aztán mi is arra jutottunk, hogy ez tényleg tök mindegy.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.