Ötven százalékban sikerült teljesíteni Antall József néhai miniszterelnök végakaratát - valami ehhez hasonlót nyilatkozott pártja választási győzelme után Orbán Viktor. Aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a miniszterelnök a jobbközép erők integrációjának felpörgetésével a másik ötven százalék abszolválásához is közel került. Az elmúlt hetek nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy az érintettek végképp elszánták magukat az unió létrehozására, bár ebben az esetben különösképpen igaz a mondás, miszerint az ördög a részletekben lakik.
Két legyet egy csapásra
Általános meghökkenést keltett Orbán Viktor azon húzása, hogy a fontos kormányzati és egyéb tisztségekre - gyakran pártja hűséges képviselőit is hanyagolva - a választásokon leszerepelt jobboldali törpepártok klientúrájához tartozó személyeket jelölt feltűnően nagy számban. Orbán ezzel egyrészt megoldást talált a Fideszt sújtó káderhiányra, másrészt számos szubjektív akadályt elhárított az egységes jobbközép párt összekalapálásának útjából. Az a tény, hogy az államapparátus gyakorlatilag beszippantja az MDF és az MDNP vezető tisztségviselőit, előrevetíti ezen pártok későbbi teljes beolvadását a mai Fideszbe. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy például az MDF-es Sepsey Tamás vagy Demeter Ervin szót emel majd a Fidesz bármely törekvése ellen, miközben kormányzati pozícióját nem saját pártjának, hanem kizárólag a miniszterelnöknek és embereinek köszönheti.
A pártunió fideszes kovácsai számára amúgy éppen az MDF okozhatja a legnagyobb problémát. A valaha szebb napokat megélt párt vezetői szerint a pártnak - a német CDU-CSU-szövetség mintájára - az unión belül is meg kell őriznie önállóságát. A német minta azonban nem biztos, hogy követhető nálunk, hiszen a CSU gyakorlatilag regionális alapon működő párt, melynek létalapját a keresztényszocialista bajor szavazók jelentik. Az MDF már az önkormányzati választásokon is országos szinten kíván megegyezni a közös listák állításáról a Fidesszel, ami elől az MDF a parlamenti választások előtt még mereven elzárkózott. A két párt támogatottsága között oly nagy a különbség, hogy nehéz elképzelni az egyenrangú felek összefogásán alapuló uniót, így az MDF - elnézést a hasonlatért - várhatóan úgy oldódik fel a Fideszben, mint ahogyan annak idején a szociáldemokratákat zabálták fel fúzió címén a kommunisták. A lakiteleki eredetmítosz bűvöletében élő pártvezetés ezt minden bizonnyal nehezen emészti majd meg, de arra fogadást lehet kötni, hogy 2002-ben a választók az önállóan listát állító pártok között nem találkozhatnak az MDF-fel.
A néhai KDNP-ből kivált Surján-féle Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) értette meg először az idők szavát, amikor pártalapítás helyett a Fideszbe való beolvadást választotta. A jó polgárokként viselkedő kereszténydemokraták tucatnyi parlamenti mandátum, valamint egy miniszteri és egy főpolgármester-jelölti tisztség képében el is nyerték méltó jutalmukat. Az MDNP - Néppárt nem ezt az utat választotta, igaz, részben kényszerből is: közeledési kísérleteik az MDF merev elutasítása miatt rendre kudarcba fulladtak. Ennek következtében képviselői eltűntek a parlamentből. Az önállósághoz körömszakadtáig ragaszkodó Szabó Iván leköszönése után a Néppárt ismert személyiségeit is mágnesként szippantotta magához az államapparátus; számukra a pártépítés helyett az Orbán-kormány szolgálata nyújt perspektívát. A jelek szerint az MDNP is felhagyott a jobbközép boldogság egyéni útjainak keresésével, hiszen az MKDSZ-szel múlt héten kötött megállapodás aláírása után már arról esett szó, hogy a két szervezet a pártunió katalizátora kíván lenni. (Ha már elfelejtettük volna: annak idején a Néppárt azzal indokolta az MDF-ből való kiszakadást, hogy így a polgári szövetség "kovásza" lehetnek.)
Kisgazda dilemmák
Az FKGP az önkormányzati választásokon szoros együttműködésre törekszik a jobbközép pártokkal. Korábbi magatartásának változását leginkább az jelzi, hogy míg 1994-ben saját főpolgármester-jelöltet állított, addig most pisszenés nélkül felsorakozott a négy éve még elutasított Latorcai János mögé. A párt történelmi hagyományaira hivatkozva a kisgazdák vezetői egyelőre határozottan elutasítják a pártunióban való részvétel gondolatát. Az FKGP - elsősorban maga a pártelnök - a kormányzati munkában való aktív részvétellel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Ugyanakkor szembe kell néznie azzal a problémával, hogy kisebbik koalíciós pártként miként tudja önálló, markáns arculatát megőrizni. Valószínűsíthető, hogy az FKGP hosszú távon a Fidesz bázisán létrejövő erős gyűjtőpárt szatellit-szervezetévé válik, ám a beolvadás kérdése ebben a parlamenti ciklusban még aligha kerül napirendre - már csak azért sem, mert az FKGP-nek (szemben például az MDF-fel) van cirka félmilliónyi stabil szavazója. (Az önálló főpolgármester-jelölt állítására készülő MIÉP semmilyen formában nem vesz részt a formálódó jobboldali összefogásban.)
Három párt - egy frakció
A maga nemében példa nélküli az a megállapodás, melyet a múlt héten írt alá a három kormánypárt frakcióvezetője. A szerződés értelmében a koalíciós képviselőcsoportok gyakorlatilag teljes egészében összehangolják parlamenti tevékenységüket, s minden érdemi döntést konszenzussal hoznak. Az őszi alkotmánybíró-választás vagy a jövő évi költségvetés vitája majd eldönti, hogy a megállapodás kiállja-e a gyakorlat próbáját. Ha igen, akkor de facto egyetlen frakciót alkot a parlamentben a koalíciós többség. Az előző kormány gyakorlatához képest ez komoly előrelépést jelentene, hiszen az MSZP- és az SZDSZ-frakció megegyezés híján gyakran szétszavazott. Ezt a lazaságot a Fidesz semmiképpen sem engedheti meg magának, mivel az MSZP-vel szemben neki nincs abszolút többsége az Országgyűlésben, így egyedül nem hozhat döntéseket.
A frakciók megállapodása a jobboldali összefogás szándékának egyértelmű és kézzelfogható bizonyítéka. A jobbközép integráció útjában ezzel együtt még számos akadály tornyosul, így kényes kérdés lehet az egységes párton belüli tisztségek elosztása. Egyesek biztosak abban, hogy az unió a Magyar Polgári Párt nevet viseli majd, bár a tíz éve megszokott Fidesz elnevezés elhagyása sem ígérkezik könnyű döntésnek.
Révész Sándor Antall Józsefről szóló könyvében arról ír, hogy a néhai kormányfő kísérlete az egységes és erős jobbközép párt létrehozására azért fulladt kudarcba, mert a népi-nemzeti, a kereszténydemokrata és a nemzeti szabadelvű irányzatok összefogására felépülő MDF nem volt több puszta fikciónál. A nagy előd nyomdokain haladó Orbán Viktornak viszont jó esélye van arra, hogy a Fidesz bázisán akár egy-két éven belül létrehozza azt a szövetséget, mely a polgári ideológia fikciójára hivatkozva mégiscsak tömöríti a kereszténydemokrata, a konzervatív és a jobboldali szabadelvű erőket.
Kovách Márton
