Kormánypártok együttműködése: Összébb tartozók

szerző
Kovách Márton
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Meglepő gyorsasággal formálódik a jobbközép pártok és mozgalmak uniója. Bár a hivatalos nyilatkozatok szerint a pártszövetségről szóló tárgyalások csak az októberi önkormányzati választások után kezdődnek meg, egyre több jel utal arra, hogy az egységesülési folyamat már most visszafordíthatatlanná vált.

Meglepő gyorsasággal formálódik a jobbközép pártok és mozgalmak uniója. Bár a hivatalos nyilatkozatok szerint a pártszövetségről szóló tárgyalások csak az októberi önkormányzati választások után kezdődnek meg, egyre több jel utal arra, hogy az egységesülési folyamat már most visszafordíthatatlanná vált.

Ötven százalékban sikerült teljesíteni Antall József néhai miniszterelnök végakaratát - valami ehhez hasonlót nyilatkozott pártja választási győzelme után Orbán Viktor. Aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a miniszterelnök a jobbközép erők integrációjának felpörgetésével a másik ötven százalék abszolválásához is közel került. Az elmúlt hetek nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy az érintettek végképp elszánták magukat az unió létrehozására, bár ebben az esetben különösképpen igaz a mondás, miszerint az ördög a részletekben lakik.

Két legyet egy csapásra

Általános meghökkenést keltett Orbán Viktor azon húzása, hogy a fontos kormányzati és egyéb tisztségekre - gyakran pártja hűséges képviselőit is hanyagolva - a választásokon leszerepelt jobboldali törpepártok klientúrájához tartozó személyeket jelölt feltűnően nagy számban. Orbán ezzel egyrészt megoldást talált a Fideszt sújtó káderhiányra, másrészt számos szubjektív akadályt elhárított az egységes jobbközép párt összekalapálásának útjából. Az a tény, hogy az államapparátus gyakorlatilag beszippantja az MDF és az MDNP vezető tisztségviselőit, előrevetíti ezen pártok későbbi teljes beolvadását a mai Fideszbe. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy például az MDF-es Sepsey Tamás vagy Demeter Ervin szót emel majd a Fidesz bármely törekvése ellen, miközben kormányzati pozícióját nem saját pártjának, hanem kizárólag a miniszterelnöknek és embereinek köszönheti.

A pártunió fideszes kovácsai számára amúgy éppen az MDF okozhatja a legnagyobb problémát. A valaha szebb napokat megélt párt vezetői szerint a pártnak - a német CDU-CSU-szövetség mintájára - az unión belül is meg kell őriznie önállóságát. A német minta azonban nem biztos, hogy követhető nálunk, hiszen a CSU gyakorlatilag regionális alapon működő párt, melynek létalapját a keresztényszocialista bajor szavazók jelentik. Az MDF már az önkormányzati választásokon is országos szinten kíván megegyezni a közös listák állításáról a Fidesszel, ami elől az MDF a parlamenti választások előtt még mereven elzárkózott. A két párt támogatottsága között oly nagy a különbség, hogy nehéz elképzelni az egyenrangú felek összefogásán alapuló uniót, így az MDF - elnézést a hasonlatért - várhatóan úgy oldódik fel a Fideszben, mint ahogyan annak idején a szociáldemokratákat zabálták fel fúzió címén a kommunisták. A lakiteleki eredetmítosz bűvöletében élő pártvezetés ezt minden bizonnyal nehezen emészti majd meg, de arra fogadást lehet kötni, hogy 2002-ben a választók az önállóan listát állító pártok között nem találkozhatnak az MDF-fel.

A néhai KDNP-ből kivált Surján-féle Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) értette meg először az idők szavát, amikor pártalapítás helyett a Fideszbe való beolvadást választotta. A jó polgárokként viselkedő kereszténydemokraták tucatnyi parlamenti mandátum, valamint egy miniszteri és egy főpolgármester-jelölti tisztség képében el is nyerték méltó jutalmukat. Az MDNP - Néppárt nem ezt az utat választotta, igaz, részben kényszerből is: közeledési kísérleteik az MDF merev elutasítása miatt rendre kudarcba fulladtak. Ennek következtében képviselői eltűntek a parlamentből. Az önállósághoz körömszakadtáig ragaszkodó Szabó Iván leköszönése után a Néppárt ismert személyiségeit is mágnesként szippantotta magához az államapparátus; számukra a pártépítés helyett az Orbán-kormány szolgálata nyújt perspektívát. A jelek szerint az MDNP is felhagyott a jobbközép boldogság egyéni útjainak keresésével, hiszen az MKDSZ-szel múlt héten kötött megállapodás aláírása után már arról esett szó, hogy a két szervezet a pártunió katalizátora kíván lenni. (Ha már elfelejtettük volna: annak idején a Néppárt azzal indokolta az MDF-ből való kiszakadást, hogy így a polgári szövetség "kovásza" lehetnek.)

Kisgazda dilemmák

Az FKGP az önkormányzati választásokon szoros együttműködésre törekszik a jobbközép pártokkal. Korábbi magatartásának változását leginkább az jelzi, hogy míg 1994-ben saját főpolgármester-jelöltet állított, addig most pisszenés nélkül felsorakozott a négy éve még elutasított Latorcai János mögé. A párt történelmi hagyományaira hivatkozva a kisgazdák vezetői egyelőre határozottan elutasítják a pártunióban való részvétel gondolatát. Az FKGP - elsősorban maga a pártelnök - a kormányzati munkában való aktív részvétellel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Ugyanakkor szembe kell néznie azzal a problémával, hogy kisebbik koalíciós pártként miként tudja önálló, markáns arculatát megőrizni. Valószínűsíthető, hogy az FKGP hosszú távon a Fidesz bázisán létrejövő erős gyűjtőpárt szatellit-szervezetévé válik, ám a beolvadás kérdése ebben a parlamenti ciklusban még aligha kerül napirendre - már csak azért sem, mert az FKGP-nek (szemben például az MDF-fel) van cirka félmilliónyi stabil szavazója. (Az önálló főpolgármester-jelölt állítására készülő MIÉP semmilyen formában nem vesz részt a formálódó jobboldali összefogásban.)

Három párt - egy frakció

A maga nemében példa nélküli az a megállapodás, melyet a múlt héten írt alá a három kormánypárt frakcióvezetője. A szerződés értelmében a koalíciós képviselőcsoportok gyakorlatilag teljes egészében összehangolják parlamenti tevékenységüket, s minden érdemi döntést konszenzussal hoznak. Az őszi alkotmánybíró-választás vagy a jövő évi költségvetés vitája majd eldönti, hogy a megállapodás kiállja-e a gyakorlat próbáját. Ha igen, akkor de facto egyetlen frakciót alkot a parlamentben a koalíciós többség. Az előző kormány gyakorlatához képest ez komoly előrelépést jelentene, hiszen az MSZP- és az SZDSZ-frakció megegyezés híján gyakran szétszavazott. Ezt a lazaságot a Fidesz semmiképpen sem engedheti meg magának, mivel az MSZP-vel szemben neki nincs abszolút többsége az Országgyűlésben, így egyedül nem hozhat döntéseket.

A frakciók megállapodása a jobboldali összefogás szándékának egyértelmű és kézzelfogható bizonyítéka. A jobbközép integráció útjában ezzel együtt még számos akadály tornyosul, így kényes kérdés lehet az egységes párton belüli tisztségek elosztása. Egyesek biztosak abban, hogy az unió a Magyar Polgári Párt nevet viseli majd, bár a tíz éve megszokott Fidesz elnevezés elhagyása sem ígérkezik könnyű döntésnek.

Révész Sándor Antall Józsefről szóló könyvében arról ír, hogy a néhai kormányfő kísérlete az egységes és erős jobbközép párt létrehozására azért fulladt kudarcba, mert a népi-nemzeti, a kereszténydemokrata és a nemzeti szabadelvű irányzatok összefogására felépülő MDF nem volt több puszta fikciónál. A nagy előd nyomdokain haladó Orbán Viktornak viszont jó esélye van arra, hogy a Fidesz bázisán akár egy-két éven belül létrehozza azt a szövetséget, mely a polgári ideológia fikciójára hivatkozva mégiscsak tömöríti a kereszténydemokrata, a konzervatív és a jobboldali szabadelvű erőket.

Kovách Márton

szerző
Kovách Márton
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra