"Az államháztartási törvény jelenleg érvényes formájában helyesen értelmezi, hogy mit kell értenünk éves költségvetési törvényen, így azon változtatni nem indokolt." Az MDF-es Font Sándor ily puritán szűkszavúsággal magyarázza azt a módosító javaslatát, amellyel megakadályozná a kétéves büdzsé kivitelezését. A kormány ugyanis az 1999. évi zárszámadásba rejtett korrekciókkal teremtené meg a költségvetés elfogadtatásának jogi hátterét, mondván: ahol a jogszabály éves költségvetési törvényről rendelkezik, az alatt a több évre vonatkozó költségvetési törvényt is érteni kell. A fideszes agyakban fogant ötlet az eddigiek alapján tehát nemcsak az ellenzék, de az MDF tetszését sem nyerte el, s egyedül a kisgazdák találták nagyszerűnek.
Önálló arcok
A költségvetés vitája idén a szokottnál is pezsgőbbnek ígérkezik, minthogy az egy törvényjavaslatba szuszakolt kétéves rendszer keresztülvitele garantálná a koalíció fennmaradását a 2002-es választásokig.
Ha ez megvan, nemcsak ellenzék, hanem akár plenáris ülések - vagy legalábbis érdemi javaslatok napirendre tűzése - nélkül is működhet a parlament, s talán úgy-ahogy az ország is. A kérdés az, hogy az MDF-nek sikerül-e végig fenntartania és elfogadtatnia módosító javaslatát, miáltal minden maradna a régiben: a kormánynak és a képviselőknek továbbra is évente meg kellene szenvedniük a költségvetési vitával, a koalíción belül az előkészítés, a parlamentben az elfogadtatás időszakában. A kormányzati célok érvényesítéséhez - tehát a kétéves költségvetés elfogadásához - a Fidesz és az FKGP képviselőcsoportjainak kivételes fegyelmezettségére lesz szükség. Igaz ugyan, hogy e két frakció létszáma nem éri el az összlétszám ötven százalékát, de tudvalévő: az ellenzék mindig lazábban veszi a szavazásokat. Ha Font Sándor indítványa elbukna, rendeződhetnek a koalíciós sorok: az MDF ezek után, mint vezetői mondják, nem vállalná azt a felelősséget, hogy elbuktassa a büdzsét - és ezzel a kormányt -, tehát bólint majd a költségvetésre, még ha kétéves lesz is az.
Az önálló ábrázat minél maradandóbb kimunkálása fontos célkitűzése a pártnak. Az elmúlt héten belehúztak e téren: nem kevesebb mint négy alkalommal szavaztak a legnagyobb kormánypárt szándékaival ellentétesen. Arra mondjuk viszonylag kevesen figyelnek, amikor a hadiárvákról szóló SZDSZ-es törvényjavaslatot az MDF-voksok segítségével veszi tárgysorozatába a parlament, a többi téma viszont már sokakat érdekel. A fórumos Medgyasszay László Nemzeti Földalappal kapcsolatos javaslatát nyilván okkal kezelte sajátjaként pártja, a hódmezővásárhelyi közgyűlés parlament általi feloszlatását azért nyomták le - az egyedül maradt Fidesz ellenében -, mert a testület előzőleg önkezével vetett véget életének, az olajügyekkel kapcsolatos jelentésben pedig tényleg bánthatta őket az Antall-Boross-kormány eláztatása.
Hova tovább?
Az MDF ezzel együtt önállósodási törekvéseivel igyekszik belül maradni a józan ész és a Fidesz-prominensek tűrőképességének határain. Igaz, a Békejobb 2000 szárnybontogatásainak időszakában voltak keményebb szóváltások is - Kövér László például Dávid Ibolyának üzenve, jó érzékkel azt mondta, hogy egyszer majd mindenkinek bele kell néznie a borotválkozótükörbe -, most azonban úgy néz ki: lesz választási együttműködés a két párt között. Persze nem mindegy, hogy milyen. Az MDF-nek ugyanis bűvészkedései közepette azzal kell szembenéznie, hogy túlélése csak a Fidesz hathatós segítségével látszik biztosítottnak. A kezdetben nagy dobásnak tűnt Békejobb kifulladóban (a kereszténydemokrácia egyszemélyes megtestesítője, Semjén Zsolt le is lépett), az ötszázalékos küszöb per pillanat a fellegekben.
A Fidesz pedig, úgy tűnik, igyekszik kihasználni a jelenlegi szituációból adódó előnyöket - megfellebbezhetetlenül övé a vezető szerep a jobboldalon -, amikor folyvást azt ismételgeti, hogy az év végéig meg kell kötni az együttműködési szerződéseket. E téren korántsem biztos, hogy a koalíció mindhárom pártjának érdekei egybevágnak: az FKGP és az MDF is remélhet szebb jövőt, néhány százalékos népszerűségnövekedést, ami lényegesen kedvezőbb alkupozíciót jelentene. Miközben tehát nekik - de legalábbis az MDF-nek - érdemes halogatniuk a konkrét döntést a választási együttműködésről, a Fidesz igyekszik sürgetni azt.
A Fideszben is meg nem is
Ami biztos: az MDF szeretne megmaradni önálló pártfrakcióval a parlamentben. Ez ma kétféleképpen tűnik lehetségesnek. Az egyik, valamelyest álomszerű variáció az, hogy a Békejobbot alkotó pártoknak sikerül életet lehelniük darvadozó mozgalmukba, s adott esetben laza (vagy szorosabb) pártszövetségben futnak neki a választásoknak, aminek az MDNP örülne a legjobban. Ez igencsak rizikós vállalkozás, hiszen ha nincs meg a parlamentbe jutáshoz elengedhetetlen öt százalék, alighanem a jövő is megszűnik létezni. A másik út: vállalni a Fidesz feltételeit, s azok korlátai között érni el azt, amit lehet. A legnagyobb kormánypárt, úgy tudni, kész támogatni vagy húsz MDF-es képviselőt, s a párt több vezetőjét saját listáin venné befutó helyekre.
Amennyiben a legkisebb kormánypárt szabad kezet kapna embereinek kiválasztásakor, s behajtható ígéretet arra, hogy sikeres szereplés esetén frakcióba tömörülhet, túlélhetne. Az Alkotmánybíróság kiradírozta a házszabályból a frakcióalakításra vonatkozó szabályokat, ergo a fideszes listán befutó jelölt minden további nélkül MDF-képviselővé nemesedhet. Így talán még a Békejobbot is szinten lehet tartani, hiszen a kábé huszonötös keretszámba belegyömöszölhető egy-egy MDNP-s, kisgazda-szövetséges és vállalkozók pártis aspiráns.
Az MDF ma nem lenne koalíciós tényező, ha 1998-ban nem veszi sikerrel az akadályt tizennyolc, zömmel fideszes támogatottságú képviselőjelöltje. Nem kizárt, hogy most sem lesz más választás a túlélésre.
Gazda Albert
Tüske Erika
