Kormányrendelet született a kórházi tudósításról

  • narancs.hu
  • 2022. február 5.

Belpol

Miután a Telex pert nyert, gyorsan változtattak a szabályokon.

A koronavírus-járványról a kórházakból Magyarországon csak a köztévé és a Magyar Távirati Iroda tudósíthat. Ez ügyben a Telex pert indított, és a Fővárosi Törvényszék megállapította: az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tilthatja ki a médiát az egészségügyi intézményekből, mert a törvények szerint ebben a kórházigazgató dönthet.

A Telex most arról számol be, hogy a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent egy új kormányrendelet, amelynek értelmében mégsem az igazgató lesz az, aki dönthet arról, beléphetnek-e a kórházba újságírók, vagy sem. 

A kormányrendelet szerint az Operatív Törzs járványügyi érdekből határozhat arról, hogyan tartsák a sajtóval a kapcsolatot az intézmények, és szabályozhatja beléphetnek-e az újságírók a kórházba. Ez a rendelet február 5-től, szombattól már hatályos. 

Tavaly márciusban 28 hazai szerkesztőség – a Magyar Narancs is – közös nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek arról, miért lenne fontos, hogy a média tudósíthasson a kórházakból.

„Nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat, vagy álhíreket gyártsunk” – így reagált a miniszterelnök a levélre, a közmédiában.

„A jogállamiság tisztelete azt jelenti, hogy a hatalom tiszteletben tartja a bíróság döntéseit, nem pedig erővel felülírja azokat. Az önkényes jogalkotás az alkotmányt az Alaptörvény mércéje szerint is sérti, ezért a TASZ vizsgálja a rendelet megtámadásának lehetőségeit” – nyilatkozta a Telexnek az új kormányrendeletről Pásztor Emese alkotmányjogász, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének helyettes projektvezetője.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.