Kormányszóvivő: 2025-ben átlagosan 880 ezer forintot kereshetnek a tanárok

  • narancs.hu
  • 2024. február 14.

Belpol

A parlamenti ciklus végére átlagosan 880 ezer forintot kereshetnek a tanárok – ígéri Szentkirályi Alexandra.

Történelmi, 32 százalékos átlagos béremelésről beszél a Fidesz-KDNP kormányszóvívője, és azt állítja: abban soha nem volt vita a kormányon belül, hogy a pedagógusbérek, a tanárbérek nem voltak a helyükön.

Jövőre egy újabb, 21 százalékos béremelés lesz, így a ciklus végére a diplomás átlagbér 80 százalékát érhetik el a pedagógusbérek, ami átlagosan 880 ezer forint jelent majd – ígéri Szentkirályi.

Egy tankerületi igazgatót, Hajnissné Anda Évát is megszólaltat, aki képes egyetlen példát kiemelni a százezerből: egy kollégája a pedagógus II. kategóriába tartozott tavaly, de a minősítő vizsga letétele után idén már mesterpedagógus lett, így esetében a béremelés mértéke számottevően nagyobb volt. Az is előfordult, hogy az emelés 43 százalékot ért el.

Korábban írtunk arról, hogy a béremelésnek nem minden pedagógus tud egyformán örülni, ugyanis szélsőséges helyzetek állnak elő. Érdemes megjegyezni, hogy Szentkirályi ezúttal is átlagról beszélt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.