Kósa a parlament biztonsági rendszere miatt aggódik, kéne egy komolyabb: "egy hétvége alatt megbütykölöm a haverokkal"

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 7.

Belpol

A mélygarázs biztonsági rendszerével vannak problémák.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának egy korábbi ülésén a testüket fideszes elnöke, Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy a parlament alatti mélygarázs biztonsági rendszere alkalmatlan arra, hogy kiszűrje a „nem jószándékú” behatolásokat – írja a Népszava.

Kósa szerint a mélygarázs bejáratánál lévő, földből kiemelkedő oszlop legfeljebb arra alkalmas, hogy egy autó behajtását megakadályozza, de egy motoros például már bármikor, „kérdezés nélkül” elmehet mellette.

Az ülésen ott volt Tóth László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka is, aki azt mondta, számos problémát jeleztek már az Országgyűlés Hivatalának a mélygarázs működésével kapcsolatban.

Az Országgyűlési Őrség parancsnoka kiemelte, az őrök csak a behajtó autók rendszámát tudják ellenőrizni, azt viszont már nem, hogy ki vezeti a járműveket, valamint, hogy mit visz benne. Azt is elárulta, hogy felvetéseikre nem kaptak semmilyen érdemi választ, így csak próbálják „a biztonság látszatát fenntartani”.

Kósa Lajos azt mondta, szerinte már a bankoknál is többkörös azonosítás előzi meg a járművek beléptetését, egy ilyen rendszer kiépítését pedig ő maga "a haverokkal megbütyköli egy hétvége alatt".

A dandártábornok azzal próbálta nyugtatni a bizottság tagjait, hogy a Tisza István-szobor miatt úgy kellett megépíteni a garázs bejáratát, hogy csak személyautó férjen be rajta, abba pedig „legfeljebb 200 kilogramm robbanószer fér be”.

Így ha esetleg valaki tele is pakolja az autóját robbanóanyaggal és felrobbantja a garázsban, az is „maximum a többi autóban tesz kárt”, a felszínen nem veszélyeztet senkit.

A testületi tagok a lap információja szerint végül nem döntöttek új szabályokról vagy tervekről.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.