Közel 20 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek Borkai városvezetése alatt a botrányban érintett üzletemberek

  • narancs.hu
  • 2019. október 23.

Belpol

És ez még nem a teljes lista.

2006 és 2018 között Borkai Zsolt szex és korrupciós botrányához köthető üzletemberek 18,3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek – írta meg a Korrupciókutató Központ Budapest adatbázisának átvizsgálása alapján a G7.

A portál szerint az áttekintés még nem teljes, hiszen a botrány egyik főszereplője, Rákosfalvy Zöltán csak egy megbízást kapott a városházától, mintegy 6,3 millió forintért.

A G7 emlékeztetett, szolgáltatások esetén 15 millió forintos összhatárig nincs szükség tender kiírására, ezért ezeket a szerződéseket nem lehet megtalálni az adatbázisban. A lap úgy értesült, hogy Rákosfalvynak több élő szerződése is van az önkormányzattal.

A 18,3 milliárdból nagyjából hatmilliárd forint került az osztrák-orosz tulajdonban lévő Strabagnak, aminek területi igazgatója Ackerman István, aki állandó vendég volt a Borkai-buliknak a szivárogtató szerint. A szintén érintett Paár Attila Wet Hungária Bau nevű cége a Strabaggak 3,8 milliárd forinton osztozkodott a Dunakapu téri mélygarázs megépítésére kiírt közbeszerzés megnyerése után. Szabó Ervin cége, négyszer drágább ajánlattal nyerte meg az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztivál étkeztetési feladatait, Gasztonyi László Vill-Korr nevű cége pedig összesen 1,4 milliárd forintos megbízást kapott az önkormányzattól.

Most épp Borkai luxusautóban feszítő 21 éves fiáról közölt képet Hadházy Ákos

Borkai fia egyébként havi egymilliót keres egy épphogy csak létező cég ügyvezetőjeként. "A képen Borkai Ádám látható, a győri polgármester fia - tudják, aki egymilliót kap havonta a semmiért, de van még egy „sportvezetői" állása is, közel ugyanannyiért.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.