Nagy Márton miniszter, úgy tűnik, nem blöffölt, amikor a bankszektort és a telekommunikációs cégeket jelölte ki újabb célpontként a kormányzat inflációellenes harcában: előbb a bankoknak kell visszanyesniük szolgáltatási díjaikból, majd jöhetnek a nagy mobil- és internetszolgáltatók – önkéntes felajánlásaikkal. Március utolsó napján a szándékait addig főleg rövid YouTube-videókban közlő miniszter nyíltan a sajtó elé állt elképzeléseivel, amelyek szerint „nagy esély” van a banki szolgáltatási díjaknál is a stop bevezetésére. Mindenekelőtt vissza kell térni a tavaly december 31-én alkalmazott szolgáltatási díjakhoz; továbbá abban is szigorít a kormány, hogy megtiltja új díjak bevezetését, és az új számlák sem lehetnek drágábbak, mint a múlt év végén kibocsátottak.
Csavarnak egyet
A kormány ingerlékenységét az váltotta ki, hogy az év első két hónapjában a saját, de a piaci várakozásoknál is jóval magasabb inflációhoz az élelmiszerárak megugrása mellett jócskán hozzájárult a szolgáltató (benne a pénzügyi és a telekommunikációs) szektorban tapasztalható drágulás. A miniszter korábban is részletezte (természetesen ezt is a kedvenc szociális médiafelületén elhelyezett posztokban) a KSH inflációs statisztikáira alapozott neheztelését a bankszektor árképzésével szemben. Eszerint februárban, éves összehasonlításban, „nagyon jelentősen” emelkedtek a pénzügyi szolgáltatások díjai, 13 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ezen belül a készpénzfelvétel díja 15 százalékkal, a folyószámla vezetése 26 százalékkal drágult. A legkisebb mértékben, 6 százalékkal a bankkártyák éves díja nőtt.
Az elmúlt években a pénzügyi szolgáltatások januárban rendre lényegesen kisebb mértékben drágultak, mint a megelőző évi infláció (habár ilyen korlát nincs a vonatkozó törvényben), az idén viszont fordult a kocka: januárban éves alapon nagyobb volt a drágulás, mint amekkorát a tavalyi infláció indokolt volna. És ebben még nincs is benne teljes mértékben a lakossági tranzakciós illeték áthárítása, amire a kormány januártól adott lehetőséget a bankoknak. Év elejétől két bank díjat is emelt a tranzakciós illeték miatt, az inflációs díjemelések pedig márciustól kezdődtek – a most kilátásba helyezett kormánydöntés ezt szorítaná vissza. Nagy Márton indokolhatatlannak tartja az eddig életbe lépett banki költségemeléseket, azokat meg főleg, amelyek ezután következtek volna. A miniszter szerint nehéz az egyezkedés a bankokkal, egyben emlékeztetett arra is, hogy korábban önkéntes árkorlátozást kért a bankoktól, de úgy látszik, ez a szelíd presszió nem bizonyult elegendőnek.
A kormány bankokkal szembeni keménykedése egyrészt visszatérés az Orbán-rendszer hagyományaihoz: korábban a megszorult központi költségvetés feltöltéséhez nemegyszer tekintett rájuk a kormány afféle fejős tehénként. Most azonban némileg más a helyzet: a szabályozás szigorításával nem a direkt kormányzati bevételeket növelnék, inkább az elúszóban lévő inflációs célokat igyekeznének valamennyire megközelíteni. És persze a banki ügyfelek, azaz megannyi potenciális választópolgár jóindulatának a megvásárlását szolgálná az intézkedés úgy, hogy az látszólag nem kerülne semmibe az államháztartásnak.
Ha a NER-gazdaság egészét nézzük, nem teljesen egyértelmű ez a helyzet. A bankszféra legfontosabb piaci szereplője még mindig a Csányi Sándor vezette OTP-csoport, amely „stratégiai partnerként” rég megszokhatta az Orbán-kormányok időnkénti „nyomatékos kéréseit”, még ha ezek e csoportot is jelentősen megütik. A lakossági és üzleti banki szolgáltatások piacán viszont egyértelműen az Orbán-kormányzat által összekalapált óriásbank, az MBH Bank a második, márpedig abban – különböző magántőkealapok mögé rejtőzve – több mint 47 százalékot birtokol Mészáros Lőrinc (aki számok mellőzésével korábban el is ismerte, hogy ott van az MBH tulajdonosai között), és további bő 23 százalék jut a szintén NER-lovag, ámbár inkább a Matolcsy-körhöz sorolható Száraz Istvánnak. Ebből a szempontból is izgalmas volt Nagy Márton következő bejelentése: mivel az MBH érdeklődik a tőzsdei bevezetés iránt, a magyar államnak lehetősége lesz a több lépésben mára 20 százalékosra csökkent részesedésének az értékesítésére. Ami nemcsak arra utal, hogy az állam jórészt vagy teljesen kiszállna a NER-es óriásbankból, hanem szüksége is lehet az abból származó, egyes becslések szerint 430 milliárd forintra.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!