Most figyeljen: Áder népszerűség helyett az „elvszerűséget” választotta a lex CEU aláírásával

  • narancs.hu
  • 2017. április 25.

Belpol

A köztársasági elnök nem adott többet CEU-ügyben, mint egy kispados Fidesz-szóvivő.

Klímaügyi előadása után közéleti témákban is kérdezhették Áder János államfőt az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának diákjai. Várható volt, hogy a CEU-ügy is előkerül, hiszen az iskola diákjai és tanárai már napokkal a köztársasági elnök látogatása előtt kifejezték tiltakozásukat a törvény aláírása miatt.

Áder a hvg.hu tudósítása szerint azt mondta, kollégáival megvizsgálták az előzetes alkotmánybírósági normakontroll és a Parlamentnek visszaküldés lehetőségét is, ám nem látták annak érveit, hogy bármelyiket válasszák. "Népszerű akarok lenni vagy elvszerű?" – saját elmondása szerint ez a kérdés lebegett Áder előtt. Ha nem írja alá, talán népszerűbb lett volna, de így hű maradt elveihez.

false

 

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A 444 szerint a köztársasági elnök azt is mondta: „legalább annyian mehettek volna ki az utcára amellett tüntetve, hogy írjam alá, mint ahányan azért mentek ki, hogy ne írjam.” De hát nem mentek. A CEU további működésével kapcsolatban Áder a kormányzati paneleket ismételgette: 28 külföldi egyetemet érintett az Oktatási Hivatal vizsgálata, a törvényi feltételek teljesíthetők, stb. Áder szerint valamiért három CEU van – Kósa Lajos szerint négy, a valóságban legjobb tudomásunk szerint kettő-, és a törvény a budapesti Közép-európai Egyetemet nem érinti.

Érdekesség, hogy Áder látszólag felkínált egy kiskaput a törvény kijátszására. Azt mondta, a CEU-nak nem feltétlenül kell amerikaicampust építenie, elég, ha egy ottani egyetemet megbíz képzéseinek lebonyolításával. Persze jó kérdés, hol találnának olyan egyetemet és oktatói gárdát, amely fél év alatt reprodukálni tudja a CEU teljes magyarországi képzési palettáját. Palkovics László oktatási államtitkár két héttel ezelőtti ajánlatához hasonlóan Áder megoldása is inkább kivitelezhetetlen, cinikus kommunikációs fogásnak tűnik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.