„Így is sikeres volt” – Megszólal a Markó Iván ellen tüntetők vezetője! Frissítve!

  • narancs.hu
  • 2013. május 25.

Belpol

Tegnap este tüntetők zavarták meg Markó Iván balettpremierjét a Magyar Színházban. Az akció főhősét, a krétakörös Gulyás Mártont kérdeztük arról, hogy mit akartak elérni, és hogy elégedettek-e utólag az akcióval. UPDATE: Az akció teljes videójával frissítve!

Amint azt már számos hírportál megírta, tegnap este a Magyar Színházban tüntetők zavarták meg bekiabálásokkal és szórólapszórással Az ember tragédiája balettverziója bemutatójának legvégét. Az akciót az inspirálta, hogy az Orbán Viktort őszintén szerető Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett tavaly 130 milliós kormányzati különtámogatást kapott úgy, hogy közben a független táncszínházi színtér nagyjából félszáz társulatának működtetésére idén mindössze 211,9 millió forint jut.

Az akció főhőse Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője volt, aki a cikkünk alján is látható videóban megafonnal a kézben próbálta meg szólásra bírni Markó Ivánt. A Krétakör videójának első részéből nem derül ki, pontosan hogyan reagált az akcióra Markó (a második részt ma éjszakára ígérik – amint elkészül, itt, ebben a cikkben is közzétesszük! UPDATE: cikkünk alján már a teljes videó látható!), de kérdésünkre Gulyás elmondta, hogy a jeles koreográfus gyakorlatilag nem válaszolt, inkább csak iskoláztatta a rendbontót, majd letakaríttatta a színpadról a közönség fújolásától kísérve.

Gulyás (aki határozottan cáfolta nekünk a life.hu cikkében megszólaló néző állítását, miszerint „kissé ittas állapotban” lett volna) örült volna, ha Markó nem ennyire arrogáns, és elégedettebb volna most, ha valódi választ kapott volna valódi kérdésére – ezzel együtt sikeresnek értékelte az akciót a Narancsnak, mert a legfőbb cél szerinte az volt, hogy újra fókuszba kerüljön a fentebb vázolt súlyos igazságtalanság, ami tavaly nagy felháborodást szült, de azóta sokan mintha elfelejtették volna, vagy elintézték annyival, hogy „így működik a világ”. Gulyás szerint ez az akció megmutatta a színtérnek (melynek szereplői közül igen sokan gratuláltak neki tegnap óta), hogy érdemes másképp nézni a helyzetet, és keresni a fellépés, a tiltakozás új módszereit.

Kérdésünkre, hogy a Krétakör készül-e hasonló akciókkal a közeljövőben, Gulyás annyit válaszolt, hogy ők békések, de kiszámíthatatlanok, vagyis ha konkrét tervek tán nincsenek is, végeredményben bármi lehetséges.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.