Lázár minisztériuma szerint a szankciók és a rezsicsökkentés megvédése miatt fújták le a Nyugati felújítását

  • narancs.hu
  • 2023. január 19.

Belpol

Pedig hivatalosan több mint egymilliárdot nyertünk a projektre. 

„A Nyugati pályaudvar tervpályázata az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz pályázat (CEF) projektlistájában szerepelt, azonban  ez a projekt egyelőre nem fog megvalósulni a jelenlegi szankciós politika, valamint a rezsicsökkentés megvédése miatt. Ennek függvényében jelenleg a tervezése sem indokolt” – válaszolta a Telex megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium. 

Kedden derült ki, hogy a Lázár János vezette miniszter javaslatára felmondta a Nyugati pályaudvar tavaszi terpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatából vették ki a szerződést, és a projektre hivatalosan elnyert 1,1 milliárd forint nem valószínű, hogy át lett utalva, így a kormány gakorlatban visszaadja azzal, hogy lemond róla, írja a Telex. 

A minisztérium szerint a CEF projektlista módosult, olyan fejlesztések kerültek bele, mint

  • a Déli Körvasút, a Debrecen–Nyíregyháza vasúti vonalszakasz fejlesztése,
  • kapacitásnövelés a magyar–ukrán vasúti határforgalomban,
  • a Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal korszerűsítés kivitelezési munkái,
  • a Gubacsi vasúti híd a teherforgalom elvárásainak megfelelő átépítése,
  • és a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése. 

„Az új projektlistára olyan fejlesztések kerültek fel, amelyek mindegyike gazdaságélénkítő hatással bír. A korábbi, a Nyugati pályaudvar tervezésére szánt forrást egy új eljárás keretében, a fenti beruházások támogatására újra lehívjuk” – fogalmazott a minisztérium. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.