Le a fákkal!

Az Agrárminisztérium természetvédelmi főosztályain lezavart – felszámolásba hajló – leépítés logikus következménye a kormány eddigi, a környezeti ügyeket háttérbe szorító politikájának. A rövid távú előnyöknél és a jó helyen landoló profitnál nincs fontosabb.

A Csarna-völgybe tervezett kisvasút körüli vita lendületbe hozta az Agrárminisztériumot: Nagy István miniszter a múlt csütörtökön szakmai felügyeleti jogkörében eljárva utasította a terület vagyonkezelőjét, az Ipoly Erdő Zrt.-t a beruházás engedélyeztetésére vonatkozó kérelem visszavonására. (Az eljárás december 6-án zárult volna.) Ráadásként azt is bejelentette, hogy a területet kiveszik az állami erdőgazdaság vagyonkezeléséből, és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak adják át. Ezzel látják ugyanis biztosítottnak, hogy a különösen védett erdőben ezentúl legfeljebb természetvédelmi céllal történjen bármi. Kissé furcsa, hogy erre csak most döbbent rá a tárca.

A kormány ugyanis több mint egy éve döntött a Kemencei Erdei Múzeumvasút Csarna-völgyi bővítéséről, amelynek előkészítésére pénzt is adott, majd tavaly év végén nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította az új keskeny nyomtávú vonalat, amelynek engedélyeit gyorsított eljárás keretében kell kiadni. Az erdőgazdaság neki is látott a feladatnak, amelytől a terület turisztikai vonz­erejének ugrásszerű növekedését várja. A természetvédők szerint viszont a körülbelül ezerhektáros, hegyekkel körülvett terület egyike hazánk érintetlen erdőinek, ahová nem olyan régen visszaköltözött a hiúz is. Az új vonal a maga 26 hídjával, töltéseivel és állomásaival bizonyosan felforgatná az erdő életét, nem beszélve az építés okozta károkról; rá­adásul a Börzsönyben van már három kisvasút is, legyen az elég a turistáknak.

A Börzsönyt érintő polémiából az elmúlt hónapokban országos méretű ügy kerekedett. A nemzetközi természetvédelmi szervezet, a WWF egy petíciót is útjára indított a völgy megvédéséért. Egy hét alatt 64 ezren támogatták a kezdeményezést, ami jelentős eredmény; 2011-ben ugyancsak a Csarna-völgy védelme – a fakitermelés megakadályozása – érdekében még csak 5 ezer aláírást sikerült begyűjteni. „Egész Európára igaz, hogy a lakosság egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a természetvédelem felé. Az Európai Uniónak a Natura 2000 területek kezelésére vonatkozó szabályok lazítását célzó közelmúltbeli terve ellen például rövid idő alatt félmillióan tiltakoztak. S ez már nem csak tőlünk nyugatra igaz. Magyarországon is erősödik a környezetvédelem támogatottsága, amit jól jelez a Csarna-völgybe tervezett kisvasúttal szembeni heves ellenállás” – mondja Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója, aki az ügy kimenetelét eleve a honi természetvédelem lehetséges fordulópontjaként jelölte meg, bár ilyen gyors lezárásban maga sem reménykedett.

 

Célkeresztben

A rapid beavatkozás mögött nem nehéz meglátni a miniszté­rium bizonyítási kényszerét. A bürokráciacsökkentési program örve alatt ugyanis november elején megszabadultak szinte mindenkitől, aki a korábbi átszervezések és elbocsátások maradékaként a természetvédelemre hivatkozva bármiféle akadályt gördíthetett volna a kormány gazdaságfejlesztési projektjei elé. A minisztériumra kirótt 252 fős keretszám 32 százalékos létszámleépítést jelentett volna az egész tárcánál, ami önmagában sem kevés, de a végére valahogy úgy alakult, hogy a környezetügyért felelős államtitkárság dolgozóinak 44 százalékát tették lapátra, míg másutt jóval az átlag alatt maradtak a kirúgásokkal. S ez még aligha a vége, mivel a határozatlan idejű szerződések jó részét határozott idejűvé alakították, azaz később ezektől az emberektől is könnyen megszabadulhatnak. Így alig 70-en maradtak a természetvédelem országos feladatainak ellátására, ami különösen kevés akkor, ha belenézünk a minisztérium szervezeti és működési szabályzatába, amelyben 17 oldalon keresztül sorolják az államtitkárság feladatait. A nagy leépítést szükségszerűen átszervezés követi, ami még átláthatatlanabbá teszi, hogy mire is készül a kormány környezetügyben. A Magyar Narancs által megkérdezett természetvédelmi szakemberek ennek ellenére nem gondolják azt, hogy ez valamiféle kormányzati leszámolás lenne. Inkább csak következménye az intézményrendszer elmúlt években végrehajtott gyengítésének, amelynek folyományaként az ágazat mára szinte teljesen elveszítette érdekérvényesítő képességét a különféle gazdasági lobbiérdekekkel szemben.

A három legnagyobb hazai természetvédelmi civil szervezet – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország – nyílt levélben kérte Nagy István minisztertől a létszámcsökkentő intézkedés felülvizsgálatát. A tiltakozáshoz rövid idő alatt 85 zöld és természetvédő szervezet csatlakozott. A minisztérium erre sietve kiadott egy közleményt, miszerint a kirúgott 60 ember valójában csak 2,7 százalékos leépítés, már ha belevesszük az összes háttérintézményt és „területi szervet”. (A közmunkaprogramok augusztusi leállítása viszont 600 fős létszámveszteséget okozott a nemzeti parkoknál, ami kritikus helyzetbe hozta az igazgatóságokat, lévén a nagyon szűkös költségvetés és az alacsony létszám miatt eddig közmunkásokkal oldották meg a bemutatóhelyek üzemeltetését, a védett területek kezelését.) A tárca közleményében megnyugtatásul még hozzátette: „az eddig megszokott magas színvonalon” dolgoznak a jövőben is. Ettől aztán valóban kitört a pánik.

Az alapvető jogok biztosa már 2012-ben megállapította a természetvédelmi érdekek képviseletének súlyos csorbulását. A nyitány a természetvédelmi ágazat kettéválasztása, a kezelési és hatósági feladatok különválasztása volt 2005-ben. Az ötlet nem lett volna rossz, de a gyors és rosszul előkészített megvalósítás, illetve az átszervezéshez kapcsolódó létszámleépítés máig tartó működési problémákat okozott. Ezt tetézte a második Orbán-kormány 2010-es döntése, amellyel egyszerűen bezárták a 400 fővel működő önálló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot. A környezetügy a földművelésügyi, a vízügy a Belügyminisztériumhoz került.

Bár Rácz András környezetügyért felelős államtitkár büszkén ismételgeti minden nyilvános fórumon, hogy a 2014-ig tartó uniós ciklus alatt 38 milliárdot költöttek környezetvédelemre, a jelenlegiben pedig 60 milliárd az előirányzat, a szakemberek szerint ennek a duplája is kevés lenne. A nemzeti park igazgatóságok európai uniós pályázati sikerességét ráadásul erősen befolyásolja a felügyeletüket ellátó minisztérium által biztosított pályázati önrész, mely korábban külön soron szerepelt a tárca költségvetésében. Ezt a költségvetési sort azonban 2012-ben formailag beolvasztották a nemzeti park igazgatóságok költségvetésébe, e tételből viszont minden évben lecsípnek valamennyit, vagy éppen zárolják, így csak idő kérdése, hogy ez az összeg mikor válik kizárólag papíron létező pénzügyi forrássá. De a kormány váratlanul lecsapó átszervezési ötletei (a Természetvédelmi Őrszolgálat áthelyezése, a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelési feladatainak kiszervezése stb.), illetve a jogszabályok módosítási kísérletei (pl. a vadászati, a természetvédelmi és az erdőtörvény összevonása) sem segítik az átgondolt, hatékony munkát.

 

Útban voltak

A NER kiteljesedését egykoron akadályozó környezetvédelmi hatósági rendszer mára szinte teljesen szétesett. A korábbi 12 környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség helyett tavaly óta 20 járási kormányhivatalban intézik az első fokon elbírálható ügyek egy részét, a vízügyeket pedig a húsz megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon. A kiemelt beruházásokra adott néhány napos határidők többnyire csak arra elegendőek, hogy „lepapírozzák” az ügyeket, érdemi vizsgálatra ritkán van mód. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa tavaly de­cemberben arra jutott, hogy a környezeti engedélyezés rendszere kiüresedett – és ez nagyon is megfelel a kormány törekvéseinek.

A természetvédelem évek óta folyamatosan harcban áll a gazdasági lobbikkal, de a heroikus küzdelem ellenére is egyre csökken az ágazat érdekérvényesítő képessége. Különösen igaz ez az államtitkárságra, amely már jó ideje többnyire a vesztes oldalon áll a politikai­lag és/vagy gazdaságilag fontos ügyekben – állítja Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vezetője. A szervezet az egyik kezdeményezője volt az Agrárminisztériumnak szánt legutóbbi nyílt levél megírásának is, de már korábban is többször szót emelt a természetvédelmet veszélyeztető kormányzati lépések ellen. A vesztes csaták egyik eklatáns példája Halmos szerint az erdőtörvény, amelynek módosításával jelentősen csökkentették a természetes védett álla­tok és növények lakhelyéül szolgáló „örök erdők” területét a fakitermelési célú faültetvényekhez képest. De azt is erősen kétséges döntésnek tartja, amivel egy Natura 2000 területet átadtak az Audinak, hogy ott gyárat építsen. Halmos nem látja át ugyan a kormány „nagy tervét”, de szerinte az eddigi szalámizás is elegendő az állami környezetvédelem elsorvasztásához.

A mostani drasztikus létszámcsökkentéssel a fejét vágták le a rendszernek – véli Rodics Katalin, aki 26 évet dolgozott az állami természetigazgatásban, 2011-es eltávolítását sokan a szalonka­gate-hez kötik. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – országunk nagy rénszarvasvadásza – számos védett madárfaj vadászhatóvá tételét szorgalmazta a vidékfejlesztési tárcánál, és úgy gondolta, hogy Rodics keresztbe tehet neki, ezért a szakember eltávolítását kérte Fazekas Sándor akkori tárcavezetőtől. Bár a minisztérium később tagadta az összefüggést, a természetvédők képletesen úgy írták le az eseményeket, mintha az ágazati lobbicsoportok egyenként vadásznák le a természetvédő szakembereket. Az ország 10 nemzeti parkjából 7-nek az igazgatóját leváltották, helyükre az Orbán-kormányhoz lojális embere­ket ültettek. Menesztették a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. vezetőjét és az országos zöldhatóság főigazgatóját is. A pénz is egyre kevesebb lett. Két évvel ezelőtt a nemzeti parkok állami támogatásának 40 százalékát vonták el, miközben az agrártárca egyéb területein csak 10 százalékos költségcsökkentés volt. A politikusok vezette kormányhivatalokban Rodics szerint nem folyik hatékony környezetvédelmi munka, hiszen a beruházások kiemeltté tételével gyakorlatilag kiveszik ezeket az érdemi engedélyezési körből. A most végrehajtott leépítés sem a bürokráciát csökkentette – magyarázza Rodics Katalin, aki jelenleg a Greenpeace munkatársa –, csupán még nagyobb teret adott az egyéni érdekek érvényesülésének a közösségi érdekekkel szemben.

Mindez teljesen ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal, ahol egyre nagyobb teret nyer a természeti erőforrások megőrzése. Nálunk viszont semmi sem számít, csak a vélt rövid távú gazdasági érdek. Mi sem bizonyítja ezt Rodics szerint jobban, mint a BMW debreceni gyárépítése, ahol az üzemek hazánk egyik legértékesebb, legtöbb tápanyagot tartalmazó termőföldjére épülnek 440 hektáron. Vagy: többször is védett erdőből vittek fát a Borsodi Hő­erőműbe. Egyre kevesebb a pénz például a diplomás természetvédelmi őrök alkalmazására. Az sem véletlen, hogy az érintett hatóságok a fülük botját sem mozdítják arra, hogy gyomirtó ömlik a Tiszába, vagy mérgező anyagok szivárognak az Óbudai Gázgyár területéről a Dunába – sorolja a természetvédő, aki a jövő felélését látja a jelenlegi kormányzati politikában. A környezetügy lefejezése után végképp nem lesz senki, aki ellenállhatna a természetrontó kormányzati ötleteknek.

 

Mindenki látja

A szavak szintjén a hazai környezetvédelmi szabályozás persze példaértékű, csak éppen nincs, aki betartassa ezeket – mutat rá a jelenlegi helyzet ellentmondására Baranyi Krisztina IX. kerületi önkormányzati képviselő, aki évek óta küzd a Ráckevei-Duna rehabilitációjáért, amire elvileg 35 milliárd forint uniós támogatást kapott az ország, csak éppen senki nem tudja, hová tűnt a pénz java része. A három tervezett beruházásból csupán a parti sávok csatornázása valósult meg hellyel-közzel. A Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep kapacitása azonban esőzések idején kevés, ilyenkor akár több tízezer köbméter tisztítatlan szennyvíz ömlik a Duna e mellékágába. A horgászok pedig csak az egészségügyi betéteket és tamponokat szedik ki a vízből, a többi leül az aljára, ahol már ezek nélkül is több tonna szennyezett iszap van – a medertisztítás ugyanis szintén várat magára. De Kelet-Magyarország szennyvizének 80 százaléka is tisztítatlanul ömlik a Tiszába. Baranyi úgy véli, lassan nem marad más út, mint hogy a természetvédők egyenként láncolják magukat a fákhoz, munkagépek elé feküdjenek, élőláncot alkossanak és tüntessenek, mert az állami természetvédelmi rendszer nem képes megvédeni a természeti értékeinket.

„A minisztériumi »vérfürdő« alkotmányos alapjogokat sért, mivel az államnak kötelező az egészséges környezethez fűződő jogokat biztosító intézmények fenntartása. Másrészt akadályozhatja az uniós környezeti jog előírásainak végrehajtását” – mutat rá Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője, aki javasolni fogja az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg, mennyire hatékonyan hajtja végre az uniós szabályokat a kivéreztetett magyar környezetvédelmi intézményrendszer. A bizottság legutóbbi környezetvédelmi jogalkalmazási jelentése mindenesetre két éve is megkérdőjelezte a magyar rendszer e képességét – és a Csarna-völgyi kisvasút elkaszálása önmagában aligha hozza egyenesbe mindezt.

Vesztestárs

 

A kormányzati bürokráciacsökkentési program első nagy vesztese a műemlékvédelem és a régészet. Az Index információi szerint kormányzati szinten gyakorlatilag megszűnik a régészeti államigazgatás és a műemlékvédelem szakmai képviselete. A Miniszterelnökség e területtel foglalkozó helyettes államtitkárságán dolgozók csaknem kétharmadát elküldték; alig húszan maradtak. Őket várhatóan az építésügyi helyettes államtitkárság vagy a Lechner Tudásközpont veszi át. De ez már csak a végjáték. A műemlékvédelem felszámolása 2001-ben kezdődött, amikor az első Orbán-kormány a műtárgyvédelemmel és a régészettel együtt az újonnan létrehozott Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) alá rendelte a területet – de a KÖH legalább engedélyező hatóságként valódi súllyal rendelkezett. A második Orbán-kormánynak ez sok is lehetett, mivel egy év múlva megszüntette a hivatalt. Új intézmény nem jött létre, a feladatokat szétosztották. Két évvel később életre hívták a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot csaknem 300 munkatárssal, majd újabb két év múltán bezárták. A feladatokat ismét szétosztották a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. és a Lechner Tudásközpont között. 2012 óta a készülő törvénytervezeteket sem küldik szét véleményezésre a múzeumoknak és az intézményeknek. Így azután az örökségvédelmi törvényt már eleve úgy szabták, hogy a nagyberuházások útjába senki ne gördíthessen akadályt. De könnyen lehet, hogy a mostani felszámolást két év múlva egy új intézmény létrehozása követi, ha egyszer rájönnek, hogy a jogszabályoknak és a nemzetközi kötelezettségeknek azért meg kell felelni. Már ha ez egyáltalán érdekli még őket.