A beteg gyerekeken is spórol az állam

Legyen elég napi három

Belpol

Egyre kevesebb pelenkához jutnak ingyen a beteg gyereket és felnőttet ápoló családok. Az érintettek mindennapos élménye, hogy amiért tegnap még nem kellett fizetni, az mostantól ezrekbe kerül – ám ez a réteg nem fog tüntetni a Parlament előtt.

„A még közgyógyellátási listán lévő, elvileg ingyenesen elérhető pelenkák egy része gyógyszertári forgalomban egyáltalán nem kapható, másik része csak pluszköltségekért beszerezhető, egyébként az alulfinanszírozás miatt a gyógyszertárak nem rendelik meg” – írta március 8-án a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevű kormányzati hivatalnak egy közhasznú egyesület, a Lépjünk, hogy léphessenek. Ez a szervezet a tartósan beteg és fogyatékkal élő embereket, az őket ápoló hozzátartozókat segíti.

A levél arról is szól, hogy az ingyenes állami közgyógyellátás keretében kapható pelenkák köre jó ideje szűkül, és a február elsejétől érvényes változás nyomán megint kikerült az ingyenesen igényelhető körből egy sor termék. Az is gond, hogy a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközboltok csak veszteségesen tudnák kiszolgálni a betegeket, amit nem nagyon vállalnak. Így az érintetteknek egyik napról a másikra tízezreket kellett fizetniük azért, amit korábban ingyen kaptak.

Magyarországon 54 ezer családban van otthon ápolt személy.

Az egyesület Facebook-oldalát 11 ezren követik, az ott nemrég közzétett felmérés kérdőívét bő négyszázan töltötték ki. Válaszaik alapján 15 százalékuk nem tud megfelelő pelenkához jutni, 35 százalékuk havi 20 ezer forintot, 20 százalékuk 30 ezer forintot, 12 százalék ennél is többet költ erre. A válaszadók 51 százalékának okoz gondot a pelenkabeszerzés, és 82 százalék hallotta már a gyógyszertárban azt a mondatot, hogy „a listán lévő pelenkát nem tudjuk megrendelni”.

A közhasznú egyesület arra kérte a NEAK-ot, állítsa vissza a korábbi rendszert a megszokott választékkal és minőséggel. Egyelőre azonban olyan választ sem kapott, hogy a NEAK vette az üzenetet.

A NEAK lapunk kérdésére – mi az álláspontja az észrevételekről – arról írt, hogy elkötelezett a magas szintű ellátás mellett, évi 10 milliárd forintot ad „vizeletfelszívó és defekálási segédeszközök” támogatására. Másfél év alatt 51 pelenka gyártója kérelmezett áremelést a költségekre hivatkozva. A NEAK, hogy ne legyen hiány, minden kérelmet elfogadott. „Az áremelést követően mindaddig nem szolgálható ki közgyógyellátás jogcímen az emelt árú, illetve a magasabb áron befogadott termék, amíg azonos funkciójú (kapacitás, méret), megfelelő forgalmi részesedésű, alacsonyabb árú termék elérhető támogatással” – írja a NEAK. Tudomása szerint a fogyasztóvédelemhez és a Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz sem érkezett minőségi panasz támogatott termékre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.