Lemond a Matolcsy-egyetem vezetője

  • CD
  • 2019. március 29.

Belpol

Az MNB Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványának elnöke megválik rektori tisztségétől.

A március 29-i Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Áder János köztársasági elnök Kásler Miklós Nemzeti Erőforrások Minisztériumának minisztere javaslatára 2019. július 31-i hatállyal – lemondására tekintettel – felmenti rektori megbízása alól Dr. Ailer Piroska Gyöngyi főiskolai tanárt, a simán csak Matolcsy-egyetemként elhíresült Neumann János Egyetem vezetőjét.

Ailer, aki egyébként az MNB-hez tartozó PADMA (Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány) elnöke 2013-ban került a Matolcsy-egyetem élére, mikor Balog Zoltán emberminiszter a rektorválasztás apropóján tartott szenátusi ülésen legtöbb szavazatot kapott jelölt ellenében választotta őt, aki korábban fejlesztőmérnökként dolgozott, akkor pedig a a Gépipari és Automatizálási Műszaki (GAMF) Kar Jármű-technológiai Tanszékének vezetője volt.

Hírösök és gazdagok - Közpénzszivattyú és sötét ügyek az épülő Matolcsy-egyetem körül

Kecskeméti történetünk a NER rokoni közpénzszivattyújának legszebb hazai példája. Kis lopás, nagy lenyúlás szépen egymásra épülve.

Lead-kép: Neumann János Egyetem

Figyelmébe ajánljuk

Az egészségügy színvonalával és az utak állapotával a legelégedetlenebbek a magyarok

A Policy Solutions közszolgáltatások megítélését vizsgáló kutatása szerint az elmúlt három évben az oktatás területén észlelték a legerősebb romlást az emberek, olyan közszolgáltatás pedig nincs, aminek tizenöt év alatt kiugróan javult volna a minősége az állampolgárok szemében. A megkérdezettek relatív többsége szerint a kormányváltás sok mindent megoldana.

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.