Lemondott a fővárosi állatkert operatív igazgatója

  • narancs.hu
  • 2023. március 28.

Belpol

Miután kiderült, hogy vádat emeltek ellene.

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A Fővárosi Önkormányzat „a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek” az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást. A főpolgármester ezért megtette a szükséges lépéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szabó Rolandot visszahívja. Az igazgató kedden benyújtotta a lemondását.

„A főváros mindent megtesz intézményei jogszerű és átlátható működése érdekében, így a Fővárosi Állat- és Növénykert esetében is”

– áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A Magyar Nemzet március 24-én azt írta, hogy az Egri Járási Ügyészség március 10-én csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a fővárosi állatkert igazgatója ellen. Szabó Roland 2019 novemberében lett az állatkert operatív igazgatója, majd Persányi Miklós főigazgató 2020. februári lemondása után megbízott főigazgató, és pályázott a főigazgatói posztra, ám 2020 végén pályázatát visszavonta és főigazgató-helyettesként dolgozott tovább.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.