Listázta a külügy, kikkel ajánlott a nagykövetségeknek ünnepelniük a rendszerváltás évfordulóját

  • narancs.hu
  • 2019. november 11.

Belpol

Az Orbán-kormányt nyíltan támogatók mellett vannak olyanok is a listán, akik soha nem álltak ki a kabinet mellett, vagy kifejezetten kritikusak voltak azzal szemben.

A magyar kormány mondjuk úgy, sorvezetőként ajánlott a rendszerváltás méltó módú megemlékezéséhez néhány arra alkalmasnak tartott személyt a nagykövetségek számára, kit lenne ildomos meghívni a 30 éves évforduló megünnepléséhez – írja a Népszava.

A lap birtokába került a Külügyminisztérium ötletadó listája, így lehet tudni, ajánlottak történészek, politológusok, filmrendezők, színészek, táncművészek, operaénekesek, zenészek, zenekarok. Az Orbán-kormányt nyíltan támogatók mellett vannak olyanok is a listán, akik soha nem álltak ki a kabinet mellett, vagy kifejezetten kritikusak voltak azzal szemben. Így szerepel az e tárgyban a favorizált nevek között Bauer Béla, Kozma Imre, Gerő András, Nánay Mihály, Schmidt Mária, Tallai Gábor, Takaró Mihály, Tóth Eszter Zsófia, Frank Füredi, Fricz Tamás, G. Fodor Gábor, Kiszelly Zoltán és Lánczi Tamás, Párkányi Eszter és Szabó Dávid József, vagy épp Cseke Péter, Eperjes Károly, Nemcsák Károly és Reviczky Gábor, Rudolf Péter, meg Gárdos Péter, Bozsik Yvette és Markó Iván, Apáti Bence, az Amaninda ütősegyüttes, a Budapest Klezmer Band, a Csík Zenekar, Dresch Mihály, Szalóki Ági, Ákos, Nagy Feró, Vastag Csaba, Vikidál Gyula, Varga Miklós, az Ismerős Arcok.

Egy a lapnak nyilatkozó diplomata azt mondta, még soha nem találkozott ilyen listával, nem csak az előző kormányok idején, de 2010 óta sem. Az összeállítás felháborodást keltett.

„Egy valamire való nagykövetségek képesnek kell lennie arra, hogy megszervezzen egy megemlékezést és oda az országot megfelelően reprezentáló előadókat hívjon meg” – hangsúlyozta a diplomata forrás, hozzátéve, nem hülyék, állítása szerint senki nem hívna meg például kifejezetten kormánykritikus történészt, politológust, ám a listát több szempontból is nagyon egyoldalúnak tartják, hisz' az abban aktív, máig élő történészek vagy politológusok közül például senki nem szerepel az ajánlás felsoroltjai között.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.