Új párt, nem gazdag párt, a választási buli így hát egy Bajcsy-Zsilinszky úti bérház emeleti lakásában zajlik. Az előszobában néhány százan próbálkoznak jönni-menni, a tömegben a barátságos párt prominensei is elvegyülnek, akár meg is lehet őket tapogatni.
Az információhiányos várakozás megtöri a mulatságot. A párt vezetőinek az a hivatalos álláspontja, hogy a jogállam feltétlen híveiként kampánycsend idején nem szabad örülni. Mindenki tisztában van azzal, hogy a fiatal demokraták e szövetsége immár parlamenti erő, de bármelyik megkérdezett notabilitás csak az eljárási zűrzavarról beszél, hogy ejnye, micsoda malőr, de káros, milyen szégyen, továbbá ugye-ugye. Miközben a szájuk sarkában ott bujkál az elégedett mosoly, ti is tudjátok, mi is tudjuk, várjunk még. Schiffer András egy nagyon picit táncikál a tévé előtt elhaladván, majd a leendő/nem leendő frakcióvezető gondterheltséget mímelve elsiet. A nappaliban a sugárzóan boldognak látszó kampányfőnök tart erőltetetten komoly hangvételű sajtótájékoztatót a választási szervek balfaszkodásairól, hősöknek titulálva ugyanakkor a szavazásra várakozó szerencsétleneket. Egy idő után óhatatlanul átveszi a főszerepet az unalom, a vigadni vágyó egybegyűltek tényleg nem ezt érdemelnék.
Mindenki elkapott hírekkel tartja ébren magát: állítólag Miskolcon mindenhol meglesz a 8-10 százalék, a főváros még jobban áll. Valaki 30 százalékról vélt hallani, de ráförmednek: "Kurvára ne terjeszd, ez csak egyetlen szavazókör, és lehet, hogy nem is igaz." Néhány képviselőjelöltet is le kell intenie a vezetésnek, ne beszéljenek már nyilvános helyen hangosan baromságokat, amit a nem teljesen józan, netán örömittas érintettek fegyelmezetten vesznek tudomásul.
Tíz után végre közzéteszik az első részeredményeket, amelyek 2010-ben történetesen megegyeznek az összesített adatokkal. Háromórányi folyamatos szivárgás után a 7,5 százalék hallatán nincs szó érzelmi gátszakadásról, csak nagyon kevesen és nagyon diszkréten sírnak. A nappaliból kitessékelik mindazokat, akiknél nincsen kamera vagy fényképezőgép, ezért a vécé elől hallgatjuk, amint Schiffer András csodát emleget, önfeláldozást, reményt, és mindenkinek mindent megköszön. Karácsony Gergelyt az esetleges visszaléptetésekről faggatjuk. Ha lenne olyan választókerület, mondja, ahol a Jobbik győzelmét lehet megakadályozni, akkor esetleg, persze csak ha a kongresszus erre felhatalmazást ad. Ha a Fidesz kétharmadának megakadályozása a cél, akkor inkább az MSZP-nek kellene megfontolnia a talpon maradt LMP-jelölt javára történő visszaléptetést. Hiszen a felmérések szerint az LMP-szavazók nagyobbik része ekkor nem menne el szavazni, és akik elmennének, azoknak is csak a fele választaná a szocialista jelöltet.
A tévében kicsit még bámuljuk az egyéni jelöltek eredményeit. A kedves aktivisták még nem tanulták meg precízen, hogy kiket kell igazán utálniuk: a két első helyezett képviselőire ügyet sem vetnek, helyette a jobbikosoknál pfújolnak, a fórumosoknál kárörvendenek. Egy szöszi sajnálja az MDF szereplését, "most, hogy már megengedhetjük magunknak", de nem csodálkozik, mert "nagyon szarok voltak". A felemásra sikeredett házibuli lassan véget ér, a kemény mag, ahogy kell, a kocsmában folytatja. A lakásban még egy darabig, egyre halkulóan visszhangzik a "Folytatjuk! Folytatjuk!". Tényleg, kár volna abbahagyni, mielőtt kiderülhetne, hogy az amatörizmus végül is reménykeltő vagy inkább aggasztó.
