A Madách tanára a tanker vezetőjének: Maga szegte meg a munkaköri kötelezettségét

  • narancs.hu
  • 2022. október 11.

Belpol

Juhász Erzsébet magyar-történelem szakos tanár nyílt levélben válaszolt a tankerület fenyegetésére. 

Nyílt levélben válaszolt Juhász Erzsébet, az erzsébetvárosi Madách gimnázium magyar-történelem szakos tanára Marosi Betrixnak, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének, miután megkapta a munkajogi következményekkel fenyegetőző levelét. 

A 444.hu által kiszúrt levél szerint 35 éve tanít a gimnáziumban, miközben Marosi még sosem járt az intézményben, és cáfolja, hogy ne jelentették volna be a múlt heti munkabeszüntetésüket. 

Szerinte a diákok tankötelezettségének teljesítését nem az korlátozza, hogy a kollégáival nem dolgoztak, hanem hogy az előző tanév végén hat tanár hagyta el a gimnáziumot, és őket nem pótolták. Idézi a törvényt, mely szerint Marosinak munkaköri kötelessége lenne értékelni a hozzá tartozó iskolákban a körülményeket, és megteremteni a működéshez szükséges gazdálkodási feltételeket. Ha ezt megtette volna, tudna róla, hogy az alagsori termeket fekete penész lepi, a fénymásolók megjavítására napokat kell várni.

„Felteszem, nem gondolja komolyan, amit aláírt. Ebben az esetben azt bizonyítja, hogy nem autonóm, szuverén értelmiségi, hanem egyszerű ítéletvégrehajtó”

– fogalmaz. 

Juhász elhívta Marosi Beatrixot a Madáchba, hogy győződjön meg arról, eljárása tényleg segíti-e az oktatást és a diákokat, mert megérné kiállni azok elé, akik, a fenyegetőző levelet idézve, „jelentős mértékben” hátráltatják a tanulók tankötelezettségének teljesítését.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.