Magyar Péter beszorult a szolnoki kórház liftjébe

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 24.

Belpol

Pedig azt használta volna a négy közül, amelyik elvileg működött.

Beszorult a Szolnoki Hetényi Géza Kórház egyik liftjébe Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki az utóbbi napokban a magyar egészségügy helyzetéről tájékozódik és tájékoztat.

Az ellenzéki politikus szombati Facebook-posztja arról szól, hogy a szolnoki kórház főépületének négy liftjéből kettő nem működik több mint egy hónapja, a másik kettő pedig olykor megy, olykor megáll, ahogy most is velük.

„A kórház vezetése folyamatosan jelzi a problémát a fenntartásért felelős Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóságnak (Pénzügyminisztérium), de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a 24 órás javítási határidőt nem sikerül tartani. A főépület aulájában lévő akadálymentesített mosdó szintén több hete nem használható, a normál mellékhelyiségben pedig nem működik a csap, nincs fertőtlenítőszer, viszont átható vizeletszag van, ahogy a liftben is” – írta Magyar Péter.

Szerinte az uniós forrásból felújított szárnyakban tényleg európai körülmények várják a betegeket, viszont több osztály nem, vagy csak részlegesen működik, nincs elegendő szakorvos és ápoló.

Magyar hívta volna a szolnoki tanulmányútra Takács Pétert, az egészségügyért felelős államtitkárt is, ő azonban nem akart vele tartani.

 szeged.hu arra emlékeztet, hogy tavaly közbeszerzéssel a B+N Referencia Zrt-t választották ki arra, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság felügyelete alá tartozó intézmények karbantartási, működtetési feladatait elvégezze – például megjavítsa a klímákat –, 400 milliárdos keretszerződéssel. Ez ugyanaz a cég, amely az Integritás Hatóság épületében takarít, 35 milliós keretszerződés révén.

Magyar Péter arról is beszámolt, hogy a Belügyminisztérium 15 nappal meghosszabbította a határidőt, amelyen belül választ kell adni az ő közéredekű adatigénylésére. A Tisza Párt elnöke közli azt is, mely kérdéseire nem sikerült augusztus 9-e óta válaszolni.

Többek között azt szeretné megtudni a politikus, igaz-e, hogy volt olyan időszak, amikor a négy fővárosi és környékbeli sürgősségi ellátó intézmény közül kettő nem tudott beteget fogadni a rossz klíma miatt; hány műtét maradt el a klímák meghibásodása miatt, és a hőhullám idején elromlott berendezések közül hányat javítottak meg, cseréltek ki, mindez mennyibe került.  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.