Magyar Péter mentelmi jogáról tárgyaltak az EP-ben

  • narancs.hu
  • 2025. január 23.

Belpol

Döntés egyelőre nem született, és Magyart sem hallgatták meg. 

Lezajlott az első tárgyalás az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottságában abban a két ügyben, amelyekben a magyar hatóságok Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérik – írja a hvg.hu.

Az Európai Parlament néppárti frakciójában helyet foglaló, a Tisza Párt színeiben mandátumot szerző képviselő ellen két mentelmi jogi eljárást kezdeményezett a magyar ügyészség. Az egyiket a tavaly júniusi, egy budapesti szórakozóhelyen történt botrány miatt, amikor a vád szerint Magyar egy őt videózó férfi telefonját eltette, majd a Dunába dobta, a lap információi szerint a másik ügy egy magánvádas eljárás.

A mentelmi jogi eljárást az illetékes nemzeti hatóságok kezdeményezik, majd az EP-t kérik a képviselő immunitásának megszüntetésére. Ezután az EP elnöke a parlamenti plenáris ülésen bejelenti a kérelmet és a Jogi Bizottsághoz irányítja tovább az ügyet. A bizottság pedig nem nyilvános ülésen ajánlást fogad el az ügy jelentéstevőjétől, amelyről az EP plenáris ülése vita nélkül szavaz, és vagy kiadják a mentelmi jogot, vagy nem. A döntésről aztán az EP elnöke tájékoztatja a magyar hatóságokat és az érintettet.

A mentelmi jog felfüggesztése önmagában nem jelenti a képviselő bűnösségét, illetve az európai parlamenti mandátuma sem szűnik meg ezzel, a felfüggesztés csak lehetővé teszi, hogy büntetőjogi eljárást folytassanak ellene.

Magyar első ügyében az előadó Krzysztof Śzmiszek, a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakció lengyel képviselője, aki azt mondta, a jogi folyamatok végéig nem nyilatkozhat az ügyben. Azt sem árulta el, hogy Magyar Péter egyáltalán megjelent-e a tárgyaláson, de a helyszínen tartózkodó tudósító nem látta ott Magyart. Igaz, megjelennie csak akkor kell, ha a bizottság elrendeli a meghallgatását.

Magyar második ügyének jelentéstevője az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsalád szinén lengyel képviselője, Dominik Tarczyński, aki a 2023-ban leváltott Jog és Igazságosság párt (PiS) politikusa.

A következő véleménycsere Magyar Péter mentelmi jogával kapcsolatban a Jogi Bizottság (JURI) szóvivője szerint már a bizottság következő, január 29-30-i brüsszeli ülésén megtörténik. Elképzelhető, hogy a február 13-i mentelmi ügyekkel foglalkozó rendkívüli, strasbourgi ülésen, vagy a február 17-18-i brüsszeli, rendes ülésen ismét napirendre kerül Magyar Péter mentelmi ügye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.