Már a Fideszben is arról suttognak, mi lesz, ha kizárják a pártot a Néppártból

  • narancs.hu
  • 2018. július 21.

Belpol

Schöpflin György EP-képviselő szerint tuti, hogy az EU beveti a hetes cikkelyt Magyarország ellen.

Súlyos következményei lennének az egész unióra nézve, ha a Fidesszel szakít európai pártcsaládja, mondta a Népszavának Schöpflin György, a párt EP-képviselője, aki biztos benne, hogy átmegy a parlamenten a 7. cikk alkalmazását kezdeményező javaslat.

Schöpflin szerint egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, de „holnapra változhat a helyzet, minden nagyon cseppfolyós. Lehet, hogy eljutunk idáig is. A néppárton belül van egy baloldali szárny – a Benelux államok, a svédek, a portugálok egy része, akik kényelmetlenül érzik magukat velünk egy frakcióban. De mi történik, ha kizárják a Fideszt? Én feltettem egyszer-kétszer ezt a kérdést már, és nem kaptam választ. Pedig ez nagyon fontos”.

Schöpflin szerint ha mégis megtörténne a Fidesz kizárása, „lehet, hogy komolyabban veszik majd Matteo Salvini ajánlatát, hogy legyen az Európai Parlamenten belül egy eurókritikus csoport, a Ligák Ligája. És akkor mindenki szembenézhet majd a következményekkel”.

Az EP-képviselő szerint mindez komoly következményekkel járhat: „Létrejön egy blokkoló kisebbség, ami megvétózza mondjuk az új költségvetést. Működésképtelen lesz az egész EU. Vagy nem lehet majd új uniós biztost választani, mert ezek a ’felforgatók’ majd belekiabálnak a konszenzusba, amivel eddig mindig megválasztották a biztost. Én elkerülném ezeket a következményeket.”

Schöpflin úgy véli, az EU beveti a hetes cikkelyt Magyarország ellen. „A négy baloldali frakció kivétel nélkül megszavazza majd. Sőt, vélhetően a Néppártból is lesznek, akik egyetértenek vele. A nagy kérdés csak az, hogy megkapja-e a kétharmados többséget. Más kérdés, hogy miképpen kezeli az ügyet a Tanács.”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.