Mintegy 500 ember miatt módosították az Alaptörvényt. A hajléktalanellátással foglalkozó szakemberek szerint legfeljebb ennyi ember él a szó szoros értelmében szem előtt Budapest közterein, ráadásul nem is mindegyikük fedél nélküli. Az idegenforgalmi szempontból kiemelt közterületnek számító Deák téren kéregető, táborozó csoport java például nem hajléktalan, hanem hozzájuk csapódott fiatal szerhasználó, a közösséghez valamiért kötődő ember, akiknek a város egyik legnagyobb turistaforgalmat lebonyolító tere kiváló megélhetési forrás. Alig több mint tucatnyian vannak, de a látvány így is nagyon erős, beleég az ott áthaladók agyába. Holott az aluljáróban nem ők vizelnek az éjszaka közepén a sarokba, nem ők árulnak illegálisan mindenféle kacatot, és a lányok futtatása sem az ő bizniszük – magyarázza Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat budapesti vezetője. A máltaiak három hónapig figyelték a téren élőket, és arra jutottak, ha a rendőrség, a szociális munkások, a közterület-felügyelők és mentősök alkotta csapatnak sikerülne megbontani az aluljárók népét, és mindenkit a megfelelő módon kezelni, akkor nem csupán rövid időre tűnne el a zavaró látvány, hanem tartós megoldás születhetne.
A rendészeti eszközök önmagukban legfeljebb arra alkalmasak, hogy néhány órára, napra megtisztítsák a teret. S ez igaz valamennyi közterületre, legyen szó a Blaha Lujza térről vagy a budai Várnegyedről. Ez nem jelenti azt – hangsúlyozza Morva Emília –, hogy a hajléktalanokat ki kellene venni a jog ernyője alól és valamiféle külön elbírálásban kellene részesíteni őket. Éppen ellenkezőleg, tőlük is el kell várni a jogkövető magatartást, hiszen ha rájuk nem vonatkoznak a törvények, akkor a jogszabályok nyújtotta védelemtől is elesnek. Nem kell új törvényeket alkotni az „eltüntetésükre”, csak érvényt kellene szerezni a meglévőknek. De nemcsak velük szemben, hanem a téren működő stricikkel, illegális árusokkal, este hazatérő kéregetőkkel és a részegen randalírozókkal szemben is. A hajléktalan nem valami külön népességcsoport – része és valamilyen formában „terméke” is a társadalom egészének.
Fogalomzavar
A szeretetszolgálat fővárosi vezetője ugyanakkor érzékeli, hogy a jogalkotók számára a hajléktalanság hangsúlyos probléma, amit rendezni szeretnének. Kritikusan azt is elismeri, hogy a segítő szervezeteknek is meg kell újulniuk; több mint két évtizede foglalkoznak hajléktalanellátással, ideje felülírni a bevett gyakorlatokat, átértékelni a szokványos megoldásokat. Erről hónapok óta gondolkodnak a szakemberek, de a megoldáskeresést aligha segíti a törvényi bekeményítés.
| ||
A rendteremtés a Fidesz régi mániája. „A közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől” – jelentette be 2010 augusztusában Pintér Sándor belügyminiszter, de néhány önkormányzat megelőzte. Szeged, Kaposvár, Pécs és Angyalföld évekkel korábban rendeletben tiltotta meg az erőszakos, majd később a néma koldulást. Azonban 2010 végén szintet lépett a rendteremtés vágya: az Orbán-kormány javaslatára az Országgyűlés módosította az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt, lehetőséget nyitva az önkormányzatoknak arra, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák a települések belterületének nem rendeltetésszerű használatát. A parlament 2011 novemberében a Fidesz kezdeményezésére a szabálysértési törvényt is módosította, aminek következtében az utcán élőket akár 60 napig tartó elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatták – volna. Az Alkotmánybíróság (AB) ugyanis egy évvel később hatályon kívül helyezte az érintett törvényi szakaszt, mondván, a hajléktalanság szociális kérdés, azt nem rendészeti eszközökkel kell kezelni. A kiszabott bírságokat vissza kellett fizetni. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által kikért és összesített adatok alapján 2012. április 15. és 2012. november 21. között összesen 2200 ember ellen indult eljárás, amiért életvitelszerűen laktak közterületen. Több mint 1500 esetben, összesen 40 millió forintnyi bírságot szabtak ki hajléktalanokra.
A Fidesz–KDNP egy erős huszárvágással úgy zárta le a hajléktalanvitát, hogy az ügyet az Alaptörvény negyedik módosításával 2013 márciusában beemelte a magyar alkotmányba. A 8. cikk lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében rendeletben tiltsák meg az „életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást”. Az ombudsman ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, csakhogy a Fidesz ügyes trükkel elejét vette ennek. A negyedik módosítás ugyanis arra is kiterjedt, hogy az AB már csak formai kifogásokkal foglalkozhat, tartalmi értelmezésre többé nincs lehetősége. A fővárosi önkormányzatok pedig elszabadultak: a 23 kerületből 10 kérte további tiltott területek kijelölését, holott a város belsejét szinte teljes egészében lefedte a belügyminisztériumi, illetve a fővárosi tiltórendelet. Az ombudsman ezúttal a Kúriától kért normakontrollt, amely több hónapos gondolkodás után éppen csak megcibálta a fővárosi hajléktalanrendeletet: a budapesti szabályozás egyetlen pontját találta törvénysértőnek. Az indoklásban viszont a testület felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatok csak azokról a közterekről tilthatják ki a hajléktalanokat, ahol a „kifejezetten védendő értékek léte igazolható”. Azaz nem rekeszthetőek ki a települések egészéről, illetve összefüggő településrészekről, az önkormányzatok nem „relativizálhatják a tilalmazott közterület kiterjedését”.
A Kúria adta jogértelmezési rés később kapuszélességűre tágult, ami elbizonytalanította a hatóságokat. A Város Mindenkié hajléktalanvédő szervezet összesítése szerint 2013 októbere és 2016 novembere között 525 szabálysértési eljárás indult fedélnélküliek ellen, azóta viszont egyetlenegy sem. „Azóta sem sikerült pontosan lehatárolni, mely közterületeken jogellenes az életvitelszerű tartózkodás. Ezen »segített« most a jogalkotó, amely az alkotmány újabb módosításával felszámolta az utolsó korlátokat is. Jogilag támadhatatlanná tette a hajléktalanság teljes tiltását” – magyarázza Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A részleteket a szabálysértési törvény javított kiadása tartalmazza majd. A Fidesz-kormány ezzel semmi újat nem hozott, mozgásának iránya, hatalomtágítási gyakorlata nem változott az elemző szerint. Az sem új, hogy az Alaptörvény belső ellentmondásba keveredik, már a hajléktalanügy beemelése megnyitotta az utat a viták előtt, és lehetőséget adott arra, hogy egymással szöges ellentétben álló bírósági döntések szülessenek hasonló ügyekben. Az alkotmány több passzusban deklarálja az emberi méltósághoz való jogot, csakhogy nagyobb rendőrségi akciók felvethetik ennek megsértését – emeli ki a politológus. A Fidesz turisztikai megfontolásból, illetve a rendteremtés vélt politikai haszna érdekében a jogbiztonságba vetett hit újabb megtaposását is bevállalta.
Amennyijük van
A kétes jogvitákat keletkeztető módosításra furcsa módon éppen egy ügyvéd ösztönözte a kormánypártot. Bajkai István Fidesz-színekben indult az országgyűlési választásokon a VII. kerületben, de végül listáról jutott be. Lázár János óta tudjuk, hogy a Fidesz szemében mindenki annyit ér, amennyije van, így Bajkai különösen értékes ember. Az Orbán Ráhel ügyvédjeként elhíresült jogász 1995-ben csatlakozott az SBGK ügyvédi irodához, amely az elmúlt években számos állami tenderen aratott, sok százmilliós tanácsadói megbízásokat elnyerve. Az irodától húzott bevallott évi jövedelme 72,6 millió forint, így a képviselőként őt megillető bruttó 748 ezer forintos havi illetménye mellé havi 6 milliót kap az iroda tagjaként. (Ügyvédi tevékenységét szünetelteti.) Onnan nézve talán nehéz megítélni, mit jelent havi 81 ezer forintos közfoglalkoztatotti minimálbérből élni. Mint ahogy egy 240 négyzetméteres házban élve, több erdő, ház és szántó uraként sem lehet könnyű felmérni, hogy milyen aluljáróban bevackolni éjszakára vagy éjjeli menedékhelyen görcsös kézzel kapaszkodni az összes tulajdonunkat rejtő műanyag szatyorba. Bajkai szerint a módosítással egyszerűen biztosítható, hogy a „várost mindenki egyformán használhassa”. A „várost”, vélhetőleg Budapestet – csakhogy az Alaptörvény mindenkire vonatkozik, a vidéken élőkre is.
| ||
| ||
„Az évtizedek óta dúló hajléktalanvita során – mutat rá Morva Emília – még a hajléktalanság definíciójában sem sikerült megállapodni. Mást jelent ez vidéken és mást Budapesten. A falu szélén hulladékfából összetákolt kalyibában tengődő munkanélküli nem hajléktalan, csak nyomorúságos körülmények között, »nem lakás céljára szolgáló« ingatlanban élő ember. Ha egy ugyanolyan kunyhót épít magának a budai parkerdőben, akkor fedél nélkülinek számít.” Ez egyiküknek sem jó, még akkor sem, ha ők maguk úgy tartják. A hajléktalanellátó szakemberek abban is egyet tudnak érteni a jogalkotóval, hogy például a Blaha Lujza téren kialakult állapotok nem jók sem az ott megágyazóknak, sem például a matracok között reggelente a gyermekével kanyargó anyukának. Emberhez méltatlan helyzet, minden oldalról nézve. De ezzel véget is ér a kormánnyal való egyetértés. A tartós megoldásnak ugyanis csak egyetlen vékony szelete a hatósági jelenlét törvényi biztosítása. A közterek felszabadítása csak egyedi, személyre szabott programokkal lehetséges.
„Az önkormányzatoknak nem volt szükségük az Alaptörvény módosítására a közterületi hajléktalanság megszüntetéséhez. Ezt megfelelő koordinációval és összefogással önerőből is meg tudják oldani, ezért is mertem beleírni a választási programomba” – állítja Győri Péter, aki Józsefvárosban pályázik Kocsis Máté megüresedett polgármesteri székére. (A kerületben jövő vasárnap rendeznek időközi választást.)
Lenne kiút
Győri a nagy fővárosi hajléktalanellátó mamutintézmény, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatójaként dolgozott egészen idén áprilisig. (Győri Péterről írt portrénkat lásd: Hibajavítás, Magyar Narancs, 2018. május 24.) „Az utcán élők meglehetősen kevert népség, különféle múlttal, élethelyzetekkel, lelki és megélhetési paraméterekkel – erősít rá Morva Emília szavaira –, így nem lehet rájuk egyforma megoldást húzni.” Még fontosabbnak tartja a segítők koordinációját. A rendőr, a mentős, a szociális munkás egymagában legfeljebb időleges eredményt érhet el. A tartós „hajléktalanmentesítéshez” a különféle ágazati szereplők közös összehangolt akciójára van szükség. Így is lesznek notóriusan utcán élők, akik a több évtizedes utcai élet során oly mértékben „kiilleszkedtek” a társadalomból, hogy nem lehet őket szabályok közé szorítani. Őket sokadszorra is be kell vinni a szállóra és megpróbálni feljavítani az állapotukat, hogy azután az utcán találjanak rájuk megint. De ez a kisebbség, legfeljebb 300–500 ember az országban élő 25–30 ezer hajléktalanból.
A szubjektív érzet sokkal rosszabb a valóságnál. A rendőr és a szociális munkás gyakorta találja magát skizofrén helyzetben, amikor utcán élőn próbál segíteni. Az őket körülállók fele azért elégedetlen, mert túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a saját ürülékében fetrengővel, míg a másik fele azon sopánkodik, hogy miért vegzálják a boldogtalant.
Budapesten minden hajléktalannak jut hely a szállókon – állítják egybehangzóan a politikusok és az ellátást szervezők. Az más kérdés, hogy ezek milyen minőségűek. Ha lenne elegendő idősotthoni férőhely, nem zárták volna be a pszichiátriai otthonokat, és nem lenne telt ház a krónikus kórházi osztályokon, akkor a hajléktalanszállók zsúfoltságán is enyhíthetnének, minőségibb élettereket alakíthatnának ki. S ha egy stadion árát hajlandók lennének költeni erre, akkor olyan szorosra fonhatnák a szociális hálót, amely felfoghatná a munkáját elvesztett vagy adósságát törleszteni nem tudó megcsúszót, mielőtt a hajléktalanságig süllyedne. Ehhez alaphangon évi 15 milliárd forintra, kicsit magasabbra téve a lécet 40 milliárd forintra lenne szükség. Ennyi pénzből stabilan és hosszú távon meg lehetne oldani a hajléktalankérdést. Győri szerint ehhez nem is kellene új bérlakásokat építeni. Magyarországon nincs lakásínség, a fizetőképes kereslet hiányzik. Ezt kellene megteremteni egy állami lakásfenntartási támogatási rendszerrel. Nálunk is volt ilyen, de 2015-ben megszüntették, miközben más országokban éppen hogy megerősítették. Félmillió ember csúszott meg akkor, akiknek jó része szívességi lakáshasználó lett, és sufniba, szállóra kényszerült vagy éppen az utcán kötött ki.
A hajléktalanfóbia, a problémások kiszorítása nem csupán a Fidesz ambíciója (bár kétségtelen, hogy a kormánypárti önkormányzatok élenjárók ebben). A hajléktalanmentes övezetek kialakítására elsőként Molnár Gyula tett javaslatot még szocialista polgármesterként. Legutóbb pedig Zugló szocialista képviselői húzták magukra a közfigyelmet hajléktalanokat lakáshoz segítő két előterjesztés elkaszálásával. Szabó Rebeka (Párbeszéd) ezt így kommentálta: „A múltkor azt mondták, hogy ne éljenek utcán az emberek, de most úgy látom, hogy inkább lakásban sem.” Ezzel párhuzamosan Kőbánya fideszes vezetése közbiztonsági problémákra hivatkozva egyszerre ebrudalja ki a Hős utca és a Bihari utca nehéz sorsú lakóit. Az előbbihez állami támogatást is kap, utóbbit annak ellenére teszi, hogy gazdaságosabb lenne megtartani a nem olyan régen több száz millióból felújított lakásokat. A Város Mindenkié aktivistája nem érti a dolgot: „Ha minden épületet lebontanánk, amiben előfordulnak bűncselekmények, az Országház már biztosan nem állna a Kossuth téren.
