Már látni a jövőt

Oly mértékben függ anyagilag a kormánytól a magyar foci, hogy a legkisebb változás is bedöntheti a sportágat – legyen akár az csupán egy rosszul végződött ­házasság, hogy egy esetleges kormányváltást már ne is említsünk.

Jóllehet, a Lázár János-féle – megszorításnak hivatalosan még véletlenül sem nevezhető – beruházási stop miatt nem lehet róla pontos képünk, hogy melyik hazai focicsapat ­kapott volna még nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas stadiont, így is kijelenthetjük, hogy Orbán Viktor fociprojektje 2023-ban igen jól áll. Infrastruktúrájukat tekintve a magyar klubok regionális összevetésben kiemelkedően jól ellátottak, hiszen még harmadosztályú csapatoknak is felhúztak valami stadionszerűséget, épülnek az edzőpályák, és persze ott a Puskás Aréna is a maga 65 ezres befogadó­képes­ségével. A futball rég nem látott mennyiségű pénzt kapott 2010 óta, amit különböző módon használtak ki: a válogatott körül szakmai­lag rendben lévőnek tűnik a helyzet, a klubfociban a Ferencváros (főleg a külföldi játékosoknak és edzőknek köszönhetően) felkapaszkodott az európai középmezőny aljába – a többiek ­viszont különösebb változás vagy motiváció nélkül tengetik napjaikat az NB I.-ben.

Mivel kiépült rendszerről beszélünk, kérdés, hogy mi lesz az Orbán Viktort és kormányát szinte biztosan túlélő modern stadionok hosszú távú sorsa. Hiszen előbb-utóbb lesz olyan kormány vagy miniszterelnök Magyarországon, amelynek/akinek fontosabb az oktatás, az egészségügy vagy a leszakadó magyar társadalom helyzete, mint a foci, vagy legalábbis nem a labdarúgás az egyetlen szívügye. (Ezzel együtt is megjegyzendő, hogy a tragikusan lerohadt magyar stadionok felújítása már Orbán regnálása előtt is napirenden volt.) Mi lesz, ha a foci helyett másra megy el az a sok állami pénz?

Fojtó állami ölelés

Nos, a futball olyan nagy mértékben függ az államtól, hogy ezeknek a pénzeknek a hirtelen elmaradása lényegében nulla perc alatt bedöntené az egészet. Látja ezt a kormány is, amely annyira nem akarja beismerni a reformok szükségességét, hogy lassan másfél évtizede toldozza be az újabb lyukakat szó nélkül. Jellemző eset: amikor 2019 januárjában Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy a kormány csökkenti a sport tao-keretét, és a klubok évente maximum 50 milliárdot hívhatnak le abból a közpénz jellegét elveszített forrásból, ahová különféle vállalkozások irányítják a központi költségvetésbe az emiatt be nem fizetett társasági adójukat, egy hónap alatt meggondolta magát a kormány, és visszaemelte a keretet 125 milliárd forintra. Annak vágyáról, hogy egy szép napon önnfentartó lesz a magyar foci, többször is beszéltek mindenféle diplomás és diploma nélküli tényezők és szakemberek. Sőt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nyilvánosan elérhető stratégiai kiadványában még az is szerepelt, hogy a megújult finanszírozási rendszernek köszönhe­tően 2018–2020 között már képes lesz eltartani magát az egyre inkább gazdasági alapokra helyezett profi magyar labdarúgás. 2023 végén a vak is látja: ez nagyon nem jött össze. Hogy mennyire nem, azt jól mutatja, hogy 2021-ben, tehát abban az évben, amikor Magyarországon is minden leállt a koronavírus-járvány miatt, a kormány minden addiginál többet, tao-támogatások nélkül is 621 milliárd forintot költött sportra, igaz, nemcsak futballra, hanem például a szegedi kézilabdacsarnokra is.