Már több mint 100 ezren voksoltak az alternatív oktatási népszavazáson

  • narancs.hu
  • 2023. október 30.

Belpol

Hétfő éjfélig még lehet szavazni a hét kérdésben, az aHang és az Egységes Diákfront további lépéseket tervez.

Az alternatív oktatási népszavazás utolsó napján a szavazók száma délutánra átlépte a 100 ezer főt – közölte az aHang és az Egységes Diákfront hétfőn, hozzátéve, konkrét lépéseket terveznek annak érdekében, hogy reakcióra kényszerítsék a kormányt.

„Az elmúlt két hónap megmutatta, hogy semmilyen probléma nem oldódott meg az oktatás terén, sőt több esetben súlyosbodtak is. Mindeközben úgy tűnik, a kormány továbbra sem akar a valódi kérdésekkel foglalkozni, helyette több milliárd forintért indít újabb propaganda konzultációt” – olvasható a közleményben. A két szervezet kedden ismerteti az alternatív népszavazás végeredményét. Hozzátették, bár október 30-án véget ér az alternatív referendum, az oktatás reformjáért folyó küzdelemnek közel sincs vége, sőt a két szervezet azt ígéri, hogy

kedden egy olyan bejelentést tesznek, amely meghatározza a következő időszak megmozdulásait és tiltakozásait. 

Hétfőn még lehet szavazni, online egészen éjfélig lehet leadni a hét kérdésben a voksokat a 7igen.hu oldalon.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.