Oktatási népszavazás: hétfő éjfélig mondhatunk véleményt

  • narancs.hu
  • 2023. október 29.

Belpol

Politikusok, közéleti szereplők és a Corvinusról kirúgott tanár is szavazásra buzdít.

Holnap véget ér Magyarország első alternatív népszavazása. Hétfőn személyesen is lehet még szavazni a sátrakban, míg online éjfélig (23:59:59-ig) voksolhatnak a 16 éven felüliek az ELEVE rendszeren keresztül. Vasárnap estére a szavazók száma átlépte a 83 ezer főt. 

Nemcsak a civilek, a politikai pártok, politikusok és közszereplők is szavazásra buzdítanak. 

Momentum a Facebook oldalán is beszámolt a népszavazásról, Donáth Anna EP képviselő és Gelencsér Ferenc, a párt elnöke is arra kért mindenkit, hogy voksoljanak hétfőig. Dobrev Klára, az DK árnyékkormányának miniszterelnöke is egy posztban buzdít mindenkit szavazásra, és így tett párttársa, Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester is. 

Párbeszéd és a Magyar Szocialista Párt is az alternatív népszavazás mellé állt, Harangozó Tamás és Kunhalmi Ágnes szintén külön posztban szólították fel a követőiket, hogy hétfőig mondjanak véleményt az oktatás hét kérdésében. Karácsony Gergely egy videóban mondta el, miért tartja elengedhetetlennek a részvételt. A Jobbik politikusa, Potocskáné Kőrösi Anita Siófokról, Márki-Zay Péter polgármester Hódmezővásárhelyről jelentkezett be, hogy leadta a szavazatát. Facebook oldalukon  az MKKP is felhívta a figyelmet, hogy már csak holnap estig lehet voksolni. 

Az aHang és az Egységes Diákfront pénteken közleményben fordult a parlamenti pártokhoz, akiktől azt kérték, hogy foglaljanak állást Magyarország első alternatív népszavazásáról és a hét oktatási kérdésről. 

Több közszereplő és művész is részvételre buzdít. 

Juhász Péter aktivista, újságíró például egy videóban beszélt az alternatív népszavazás fontosságáról, míg Nagy Ervin színész Facebook-posztban kért meg mindenkit, hogy szavazzanak. 

A 7IGEN-es alternatív népszavazáson való részvételre buzdít Ádám Zoltán, a Corvinus Egyetem volt docense, akit a héten azonnali hatállyal kirúgott az egyetem vezetése. Ádám korábban etikai vizsgálatot kezdeményezet, amiért a Corvinuson kivételeztek egy hallgatóval. Most az aHang videójában beszélt arról, mit gondol a magyar oktatás helyzetéről, és miért tartja fontosnak, hogy mindenki részt vegyen a holnap záruló alternatív népszavazáson. Ádám Zoltán hangsúlyozta: fontos részt venni a szavazáson, ez "felelősségünk a saját társadalmunkkal szemben".

“Speciális helyzetben vagyok ebben a pillanatban, engem október 24-én elbocsátott az én munkahelyem, a Corvinus Egyetem egy rendkívüli felmondással, aminek nagyon nem örültem. 

Azoknak a tanároknak a sorsában osztozom, akiket hasonló méltánytalanságért rúgtak ki az elmúlt hónapokban, években Magyarországon"

– emelte ki a Corvinus Egyetemről kirúgott docens. 

Hétfő az utolsó nap, amikor lehet még szavazni, az Egységes Diákfront és az aHang arra kér mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel mindenki, aki még nem szavazott a 7IGEN-es alternatív népszavazáson. A két szervezet kiemelte, "az oktatás mindannyiunkat érinti, igenis van beleszólásunk, hogy alakul az ország jövője". 

Az alternatív oktatási népszavazás céljáról Szalóki Viktor, az aHang szóvivője nyilatkozott lapunknak:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.