Ortodox templom épül unortodox segítséggel

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 11.

Belpol

A magyar állam támogatja az 1700 hívővel rendelkező egyház beruházását.

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elhelyezte egy új budapesti ortodox templom alapkövét szombaton, amely három szent főpap – Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János – nevét fogja viselni.  A templom az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátus Múzeum utcai épületének udvarában épül fel – tudósít az MTI.

Az alapkőletételen Semjén Zsolt arról beszélt, Magyarország, amely a honfoglalás után Bizánctól kapta első püspökét, „soha nem felejti el, hogy mivel tartozik az egyetemes patriarchai trónnak”, ez az ország mindig híd volt Kelet és Nyugat, a keleti és a nyugati kereszténység között, Szent István király személyében pedig összekapcsolódott a keleti és nyugati misszió.

?j ortodox templom ?p?l Budapesten

 
 
 I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka (jobbra) beszédet mond a budapesti ortodox templom alapkövének letételénél. Fotó: Soós Lajos/MTI
 
 

 I. Bartolomaiosz megköszönte a kormánynak az épületet, valamint az építkezéshez biztosított forrást. Azt mondta, az épülő Dialógus Központ „a párbeszéd, a kultúra, a hit és eszmecsere helye lesz, amely nyitva áll majd minden jószándékú és jóakaratú ember előtt”, az épületben megtestesül majd az „ezer esztendős történelmi múltra visszatekintő kapcsolat Bizánc és a magyar nép között, ennek az elszakíthatatlan köteléknek a gazdag hagyománya, valamint a folytatás igénye” – mondta az ortodox egyházfő.

A készülő Dialógus Központban a tervek szerint szerzetesi életteret, konferenciatermeket, egyházi múzeumot, zarándokszállást, könyvtárat, oktatási és kiállítási teret alakítanak ki. A kormány és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus 2016 decemberében írt alá együttműködési megállapodást közfeladat ellátásáról, és arról, hogy a patriarchátus létrehoz egy pasztorális, kulturális központot Budapesten.  A Múzeum utcai épület kulcsait Semjén Zsolt 2017. augusztus 20-án adta át I. Bartolomaiosz pátriárkának.

Arról, hogy ez mivel járt, valamint a magyar ortodoxia fordulatos történetéről, Moszkva fennhatóságáról, a Putyin látogatásának idején adott 2,4 milliárd forintos templomfelújítási támogatásról ebben a cikkünkben írtunk:

 I. Bartolomaiosz részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A pátriárka délután ott lesz a Kossuth téri szentmisén és gyertyás körmeneten, vasárnap 9 órától a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban vezet liturgiát, majd elmegy az eucharisztikus kongresszust lezáró szentmisére, az úgynevezett statio orbisra, amelyet Ferenc pápa mutat be a Hősök terén.

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus tiszteletbeli elsőséget élvez a tizenöt önálló ortodox egyház között. Területileg Törökország, Észak-Görögország és néhány földközi-tengeri görög sziget tartozik hozzá. A Görög Ortodox Egyház autokefállá (önálló) válásakor lemondott a konstantinápolyi patriarchátus javára a diaszpórában élő görögök közösségeiről, így a Magyarországon élő görög egyházközösségek is a patriarchátus alá tartoznak. Emellett a konstantinápolyi pátriárka jogot formál minden olyan területre, amely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátus élén Arszeniosz Kardamakisz ausztriai metropolita, magyarországi és közép-európai exarcha áll.

Magyarországon a 2011. évi népszámlálás alkalmával 1701 ember vallotta magát görög ortodox vallásúnak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?