A helyzet látványosan javult a két héttel ezelőttihez képest (lásd: Uramisten, sikerült!, Magyar Narancs, 2006. április 13.), amennyiben az akkori túlzsúfoltsághoz viszonyítva aránylag kényelmesen el lehetett lenni az MDF választási "főhadiszállásán". Annál is inkább, mert izgalomra nem adott okot sem a tévéközvetítés, sem az eredményekhez, illetve a tévényilatkozatokhoz fűzött helyi kommentárok. A szolid kurvanyázás, amely mondjuk az MDF felelősségét sulykoló fideszes véleményeket kísérte, ugyanúgy az üzemszerű működés természetes velejárójának volt tekinthető, mint a fórum tájékán rokonszenvesnek tartott ellenzéki kollégák bukása fölötti őszinte szomorkodás. Például Katona Kálmán választmányi elnökből Tirts Tamás (Fidesz) XVI. kerületi veresége egy "óh, pedig ez milyen rendes gyerek" megjegyzést váltott ki. Rogán Antal belvárosi bukásának a nyilvánvalóvá válása a bárpult környékén érte stábunkat; mi tagadás, az ott ücsörgő fiatalabb évjáratú párttagok a hírt meglehetős szenvtelenséggel vették tudomásul. A Kossuth tér felőli bejárathoz közel eső készüléknél viszont dacosabb személyiségek jöttek össze. Orbán Viktor sajtótájékoztatóját leplezetlenül gunyoros felhorkanásokkal kísérték, amikor pedig Giró-Szász András Fidesz közeli független politológus arról beszélt, hogy a választások után másfajta politikai viselkedésre kell felkészülnie mindenkinek, Zsigmond Attila hangosan megjegyezte: "Például nem köpködünk a Hír Tv-ben, igaz?" Nota bene: itt fedeztük föl Csáky András elnökségi tagot is, aki megfigyeléseink szerint a többiekénél fehérebb arccal üldögélt. Róla azt kell tudni, hogy Dávid Ibolya egyik leghangosabb híve és állandó háttérdíszlete, és különösebb magyarázat nélkül lépett vissza ceglédi körzetében - ahol még semmi sem dőlt el, de a dolgok jelenlegi állása szerint a szocialista akár győzhet is. Ha így lesz, talán egy-két párttagtárs megkérdezi majd, hogy András, oszt' mire föl volt az a fene nagy sunnyogás.
Dávid Ibolya megjelenése és immár szokásosnak mondható éles Fidesz-kritikája (amelynek lényege szabad fordításban a következő volt: Orbán Viktor gátlástalan, a demokratikus normákat semmibe vevő politikája a jobboldalt és a Fideszt egyaránt tönkre- és szalonképtelenné tette, "oszt' jó napot") némi élénkséget csempészett a Parlament Caféba, ámbár a mozgalmasság inkább az elnök aszszony néhány "exkluzív" mondatára vadászó újságíróhadnak volt köszönhető.
Hogy el ne felejtsük: arra a csaknem két tucat képviselőre, aki végül mégiscsak elindult a második fordulóban, az MDF-ben senki sem vesztegetett túl sok szót - az eredményekből ítélve amúgy a szavazók sem -, noha a választások két menete közötti napokban jóformán csak róluk szólt a politikai közbeszéd; s e momentum jellemzi a legbeszédesebben a múlt vassárnapi hangulatot. Fél tizenegyre sorban el is tünedeztek a neves politikusok (Dávid Ibolya, Herényi Károly, Csapody Miklós), a tévéstábok kezdték összeszedni magukat. A születőben lévő, európai értelemben vett modern magyar konzervatizmustól április 23-án ennyire futotta.
