A Medgyessy-kormány programja 2002-ben 15 pontba szedte a romákat érintő lépéseket: a "csomagot" a kormányprogram részeként lapunk annak idején már értékelte (lásd: Majd adunk nektek, Magyar Narancs, 2002. május 30.). A bővebben nem részletezett lózungok (például: "széles körű szegénység-ellenes programot indítunk") mellett a tervbe vett konkrét intézkedések többsége egyértelműen az oktatáspolitikára fokuszált, emellett a telepfelszámolási program beindítása, az antidiszkriminációs törvény beterjesztése és a cigány nyelv, illetve kultúra védelme tűnt még fontos, számonkérhető vállalásnak.
A Gyurcsány-kormány 2004-es megalakulásakor az "Egyenlő esélyek a romáknak" címet kapta a programban
az a három bekezdés,
amely a következő választásokig hátralévő időszak cigányokat érintő intézkedéseit taglalta. Ez a szöveg a magvas elvi deklaráción ("A köztársaság kormánya elutasít mindenféle rasszizmust és kirekesztést") túlmenően nagyjából felsorolta azokat a programokat, melyeket hivatali elődje már ténylegesen elindított. Ha másban nem is, az új szöveg annyiban mindenképpen felülmúlta a Medgyessy-féle programot, hogy a dolgokat a nevükön nevezve a cigányság tűrhetetlen helyzetét már a diszkrimináció és az előítéletesség, nem pedig "egy drámai társadalmi folyamat" következményeként említette. Mindenképpen örvendetes, hogy (az előző ciklusoktól eltérően) az elmúlt négy év néhány kisebb zökkenőt leszámítva gyakorlatilag mentes volt a (nyílt vagy burkolt) rasszista kormányzati megnyilvánulásoktól, és a tervezett vagy megvalósított intézkedések is kétségkívül jó szándékúak voltak, még ha utólag nem is mindegyik tűnik sikertörténetnek. Üzenetét tekintve pozitív fejlemény volt, amikor Medgyessy Péter esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztert nevezett ki Lévai Katalin személyében, illetve hogy az ügy súlyának megfelelően mára már mindegyik minisztériumban legalább referensi szinten dolgoznak roma szakértők.
Kisebbségi szempontból a kormányzati ciklus legfontosabb jogi fejleménye a 2004 januárjában életbe lépett antidiszkriminációs - az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló - törvény (ebtv.) megalkotása volt. Az ebtv. hibái ellenére is a társadalmi egyenlőséget előmozdító progresszív jogalkotás egyik legjobb magyarországi példája, ami a törvény előkészítésébe bevont civil szervezeteknek is érdeme. (Az ebtv. alapján felállt Egyenlő Bánásmód Hatóság működése viszont még kiforratlan.) Fontos lépés volt az is, hogy - elsősorban Jászladány negatív példáján felbuzdulva - az Országgyűlés még 2003-ban módosította a kisebbségi törvényt: a kisebbségi önkormányzatok választóinak kötelező önregisztrációja révén remélhetőleg sikerül biztosítani, hogy a cigány kisebbségi önkormányzatokat tényleg a helyi romák választotta vezetők irányítsák. Hogy így lesz-e, októberben kiderül; ám ha ezúttal biztosítható lesz is a választás tisztasága, az országos kisebbségi önkormányzat hatáskörei és megválasztásának módja továbbra is súlyos kérdéseket vet fel.
Az elmúlt négy év legfájóbb jogi fejleménye az Európai Kisebbségi Nyelvi Charta hatályának elmaradt magyarországi kiterjesztése a romani (oláh cigány) és a beás nyelvre. Miközben a romák nyelvvesztése gyorsul, a kormányzat kifogásai az Európa Tanács jelentéseiből leszűrhetően elsősorban e nyelvek standardizálatlanságára vonatkoznak. Más országok hazánkkal ellentétes gyakorlatának tükrében ez a kukacoskodás kifejezetten cigány-ellenesnek tűnik, és nem világos, hogy a nyelvészek által leírandó standard nyelvváltozat megléte mennyiben járul hozzá e főleg beszélt nyelvek megmaradásához.
"A >>Tolerancia az egészségértsével szerették volna elérni, hogy a romák ne érezzék magukat kirekesztve a kórházakban, ám furcsa módon sem a több tízmilliós program tavaly februári lezárásáról, sem annak tapasztalatairól nincs semmilyen publikus információ.
A romákat érintő legfontosabb szociálpolitikai intézkedésnek a Medgyessy-kormány tízmilliárdos, komplex telepfelszámolási programja ígérkezett, amelynek fontosságát és időszerűségét
a harmadik világot idéző
600-700 hazai nyomortelep és azok 100 ezresre becsült lakossága miatt nehéz lett volna túlhangsúlyozni. Csakhogy nagyjából két évig semmi sem történt, és a következő "fejlemény" sem adott alapot túl sok bizakodásra: a Gyurcsány-kormány programjában már egyetlen szó sem esett a telepfelszámolásról. Ezek után már nem volt meglepő, hogy a programért felelős Teleki László politikai államtitkár és hivatala 2004 októberében a Miniszterelnöki Hivatalból az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz (ICSSZEM) került, a nagy dérrel-dúrral beharangozott telepfelszámolás-projekt költségvetését pedig 2004 végén egy huszárvágással 800 millióra csökkentették, amiből végül 2005-ben 680-at osztottak szét ténylegesen. A döntésekben a Narancs információi szerint a takarékosságon túl az óvatosság is szerepet játszott: a nem megfelelően előkészített programról az ál-lamigazgatásban már 2004 nyarán többen sejteni vélték, hogy abból hosszú távon a rászorulók nemigen profitálnak majd, mivel az átláthatóság sem az érintett településeknek a kiválasztása, sem a pénzek elköltése folyamán nem látszott biztosíthatónak.
Az, ami 2006 tavaszára a telepfelszámolási modellkísérletté zsugorodott programból megvalósult, sajnos a szkeptikusokat igazolja. 2005 nyarán összesen kilenc település nyert támogatást az ICSSZEM pályázatán: a komplex elvárásnak megfelelően e falvaknak 2006 végéig (!) kellene társadalmilag integrálnia a romákat a lakhatási, szociális, oktatási és foglalkoztatási szempontokra is kiterjedően, ami abszurdum. Eközben a döntéshozókat bírálatok érték, amiért az a Galambok is kaphatott pénzt, amely hatszázalékos munkanélküliségi rátája ismeretében nem tekinthető rászorulónak, vagy ott van a szinte színroma Tiszabő és Uszka, ahol egyáltalán nincs is cigánytelep; települési szinten az integráció itt nem értelmezhető, a támogatásból a falvak valamennyi portájára költenek. Az igazi probléma mégis az, hogy az eredetileg a fejlesztés komplexitására kihegyezett programról már most tudható, hogy a források túlnyomó részét lakásépítésre, -felújításra fordítják. Ami ugyan kétségkívül látványos, csakhogy a beköltözők képzésére, az obligát közmunkán túli foglalkoztatására, közösségfejlesztésre már nem jut pénz, ami így az egész program eredményességét ássa alá. Ha ugyanis a telepi romák/szegények nem kapnak segítséget a beilleszkedéshez, ha nem lesznek képesek önállóan gondoskodni magukról, akkor a most közpénzből épülő-korszerűsödő házak a 60-as évek állami segítséggel épített, csökkent értékű ("cs") lakásainak a sorsára jutnak, az integrálandó romák pedig vissza a falu szélére vagy a zsákfalvakba. A roma programnak a keretében az elmúlt négy évben
igazán komoly és strukturált
kormányzati munka egyedül az Oktatási Minisztériumban (OM) folyt. Az oktatási rendszer kirekesztő, súlyosan diszkriminatív tendenciáinak, a romák abból fakadó alacsony végzettségének és munkaerő-piaci hátrányainak a kezelését már 2002-ben kiemelt célként hirdette meg a Medgyessy-kabinet. A célkitűzés komolyságát mutatta, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter külön hivatalt állított a hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjának elősegítésére, élére pedig miniszteri biztost nevezett ki a roma származású Mohácsi Viktória személyében (őt a poszton 2004-ben a szintén roma Daróczi Gábor váltotta).
Az OM többfrontos támadást indított a cigány tanulók iskolai elkülönítése ellen. Az egyik legfontosabb intézkedésként az intézményeket a speciális képességkibontakoztató normatíva megháromszorozásának kilátásba tételével igyekezett anyagilag érdekeltté tenni a súlyosan hátrányos/roma gyerekek integrált, azaz a többségiekkel összevont oktatásában. (Egy alsó tagozatos diák után járó 193 ezer Ft-os alapnormatíva mellé így a 2004-2005-ös tanévben 60 ezer pluszforintot kaphatott az iskola.) A tárca nagy reményeket fűzött az ún. deszegregációs pályázathoz is: az iskolák nem túl szigorú feltételek mellett sok millió forinthoz juthattak, hogy a pénzt saját belátásuk szerint fordítsák bármilyen, az új tanterem építésétől a peda-gógusképzésig terjedő célra, ami alkalmassá teszi az intézményt az integrációs normatíva hatékonyabb igénybevételére. Az "Utolsó padból..." elnevezésű program a roma gyerekek tömeges és indokolatlan értelmi fogyatékossá minősítésének felháborító és tarthatatlan gyakorlatát kívánta felszámolni a minősítőbizottságok fejlesztése, a gyerekek mentális státusának felülvizsgálata és az általános tantervű iskolákba visszahelyezett tanulók után folyósított pluszpénz révén. Az OM mindemellett ösztöndíj- és kapcsolódó mentorprogramot is kidolgozott, hogy segítse a hátrányos helyzetű tanulók eljutását az érettségiig, jelentősen növelte a számukra fenntartott kollégiumi férőhelyek számát és a költségtérítéses képzésük fedezetét, pozitív diszkriminációs programot vezetett be a felsőoktatásban, továbbá kiterjedt intézményrendszert működtet a felsorolt feladatok koordinálására.
Ehhez képest megdöbbentőek és kiábrándítóak azok az adatok, amelyeket elsőként Havas Gábor és Liskó Ilona oktatásszociológus tárt fel 2004-es kutatása folyamán (Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában, FKI - Kutatás közben, 2005). Négy év alatt közel
másfélszeresére nőtt
az etnikai-szociális "gettóiskolák" száma, fokozódott az elkülönülés, minden ötödik-hatodik általános iskolás roma gyerek homogén cigány osztályban tanul. Az integrációs normatívát igénylő iskolák 56 százalékában már a program indulása előtt is integrált oktatás folyt. Egynegyedük a normatíva igénybevétele ellenére is etnikailag szegregált körülmények között tanítja a diákokat, és csak 18 százalékuk teremtette meg mostanában az integrált oktatás körülményeit. A megkérdezett igazgatók úgy tartják, hogy a romák kiemelt oktatására folyósított támogatásokat az iskolák több mint 80 százaléka beolvasztja a rezsiköltségekbe, és ezért semmi sem garantálja, hogy a pénzeket valóban a kijelölt célra fordítják.
A Narancs információi szerint sok iskolában szinte bizonyosan manipulálták a finanszírozás alapjául szolgáló adatokat: a ténylegesnél kevesebb roma gyerek után igényelték a kiegészítő normatívát, vagy épp romának tüntettek fel nem roma gyerekeket, hogy a kedvezőbb arányokból kifolyólag in-tegráltan oktató intézménynek látszódva megfeleljenek a finanszírozási kritériumoknak. A jelek szerint annak az 1,71 milliárd forintnak a legnagyobb részét, amit a program keretében a tárca 2003 és 2005 között egyedül az integrációs normatíva formájában a hátrányos helyzetűek elkülönítésének a felszámolására költött, egyelőre a legjobb indulattal is csak tanulópénznek lehet tekinteni. Deszegregációs támogatásáért pályázatot pedig mindmáig összesen hét (!) település nyújtott be, és kettő nyert (együtt mintegy 92 millió forintot).
A romák továbbtanulási tendenciáiban ugyanakkor az elmúlt tíz évet tekintve a kutatók egyértelmű és jelentős kedvező elmozdulást regisztráltak, és sikeres az "Utolsó padból..." program is, miután rövid idő alatt sok száz, korábban enyhén értelmi fogyatékosnak minősített gyereket sikerült visszahelyezni normál tantervű iskolákba. A Narancs által megkérdezett oktatási szakértők szerint az OM integrációs ösztönzőrendszere jól átgondolt és tisztességes szándékú, a sikertelensége pedig elsősorban a decentralizált iskolarendszernek az alapproblémájából fakad: az általános iskolai oktatás önkormányzati hatáskörbe tartozik, ezért a plusztámogatások, kiegészítő normatívák igénybevételéről is a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei határoznak. Így gyakran előfordult, hogy bár az iskola vezetése kész lett volna integrált pedagógiai program indítására, ezt a képviselők a többségi gyerekek vélt érdekeinek védelmében nem szavazták meg. Hasonló okok játszottak szerepet a deszegregációs pályázatnak a sikertelenségében is. A rendszer decentralizáltságából fakad az is, hogy a finanszírozó OM nem vagy csak nehezen fér hozzá az egyes iskolák oktatási adataihoz, így a támogatások hasznosulásának ellenőrzésére is csak nagyon korlátozott, áttételes lehetőségei vannak.
A romákkal kapcsolatos beiskolázási gyakorlat és önkormányzati szemlélet legékesebb, egyben legszomorúbb példája a tavalyi miskolci iskolaper volt: a város önkormányzata a homogén cigányiskolák felszámolására 2004 nyarán hét általános iskolát úgy vont össze hárommá, hogy közben megtartotta az eredeti beiskolázási körzeteket. Ennek eredményeként épp az etnikai elkülönülés felszámolására való hivatkozással állt elő az a helyzet, hogy a költözés óta egyazon épületben működnek a problémamentes, gyakran két tannyelvű, illetve a homogén cigányosztályok. Más szóval a szegregációs gyakorlatot egyszerűen átköltöztették egyik épületből a másikba, ami mérhetetlenül káros és romboló hatású valamennyi érintett szereplőre nézve. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány épp az ebtv. megszegésére hivatkozva perelte be a miskolci önkormányzatot a törvény új, közérdekű igényérvényesítést lehetővé tévő rendelkezése alapján. A megyei bíróság a keresetet novemberben bizonyítottság hiánya miatt első fokon elutasította.
Miután az iskolarendszer alapjainak a megreformálása egyelőre nem szerepel a politika napirendjén, ma két dologban lehet bízni. Egyrészt abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek integrációjának ügye olyannyira kiemelt lesz, hogy például az előkészületben lévő II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében egyes, az oktatásügytől független egyéb (például közműfejlesztési) támogatások elérhetőségét is attól teszik függővé, hogy az érintett önkormányzat hajlandó-e részt venni az OM programjában. A másik forgatókönyv az, hogy a meglévő intézményrendszer és a normatív támogatások folyamatos, óvatos javítgatása, fejlesztése mellett jó néhány év vagy évtized alatt az iskolákban és a helyi döntési fórumoknál olyan emberek kerülnek többségbe, akik számára a súlyosan hátrányos helyzetű gyerekek segítésére elérhető lehetőségek maximális kiaknázása a világ legtermészetesebb dolga lesz.
