MDF

Talajgyakorlatok

szerző
B. I.
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a hét végén Gödöllőn tartja XI. országos gyűlését, amelyen többek között a "rend, biztonság, gyarapodás hármas alappillérén" nyugvó programtéziseket, illetve a szövetségi politikát vitatják meg. Ám feltehetően azt sem kerülhetik meg, hogy míg 1990-ben a hatalom megszerzése, majd ´94-ben annak megtartása volt a fő cél, addig 1998-ban - a dolgok jelenlegi állása szerint - a Nagy Feladat aligha lehet más, mint bekerülni a parlamentbe.

A Szonda-Ipsos januári közvélemény-kutatási adatai szerint a megkérdezettek két, illetve a valamilyen pártot választók öt százaléka voksolna az MDF-re. A párt általunk megkérdezett vezető tisztségviselői, ha a Szonda-felmérés által sugallt összképet "kissé árnyalatlannak" is tekintik, a helyzetet lényegében hasonlóan értékelik. Tavaly március 3. (a X. országos gyűlés) - amikor az MDF belső ellentétei a párt részleges, illetve a parlamenti frakció kettészakadásához vezettek - nem hozott látványos változást a párt támogatottságában. Ezt kezdetben biztató jelnek tekintették ("a tagság kitart mellettünk"), s úgy vélték, az új, a "megtisztult, s ezért végre egységes MDF", ha az egykori 21 százalékot nem is, de a tíz-egynéhányat akár egy éven belül abszolválhatja. Mára azonban kiderült: a múlt évi "drámai" eseményektől függetlenül a Fórum lehetséges szavazóbázisa folyamatosan apad.

 

Állandó tényező

A fenti folyamat egyik lehetséges oka a párt immáron hagyományosnak tekinthető kommunikációs ügyefogyottsága: hiába a parlamenti frakció korrekt, tényfeltáró ténykedése, a társadalom valamennyi rétegét átfogni kívánó tagozatok életre hívása, ha az MDF továbbra is képtelen a jó értelemben vett önmenedzselésre. Ez nem ellensúlyozható demonstratív pártelnöki kerékpártúrával vagy olyan akciókkal, mint az egyik utóbbi: minden magyar ember állítsa össze a maga 12 pontját, s küldje azt be a Bem téri központba. Az MDF még akkor sem tud nagyot dobni, amikor pedig, elvileg, megvan erre a lehetősége. Egy jellemző példa: az Országgyűlésben Demeter Ervin, az MDF frakcióvezetője az orosz államadósság rendezését vizsgáló úgynevezett olajgate-bizottság elnöke. Az ügy, noha nagyságrendekkel súlyosabb, mint a Szokai-Tocsik-botrány, alig keltette föl a közvélemény figyelmét, illetve a kérdés tisztázásának az igénye nem kapcsolódik olyan evidens módon a párthoz, mint ahogyan a sikerdíj-vizsgálat a Fideszhez. A vizsgálóbizottság kudarca ugyan nem Demeter sara - az olajgate-ben érintettek, éppen a biznisz fajsúlyossága miatt, körültekintően jártak el -, ám az igen, vélik egyesek a pártban, hogy az ügy nem lett igazi országos botrány, s hogy az MDF, népszerűségi százalékpontokban mérhetően, semmit sem profitált a dologból.

 

Kicsinek lenni

A folyamatos népszerűségvesztés, valamint az, hogy megítélésük szerint pártjukkal nem foglalkozik érdemben a sajtó, néha kétségbeesett akciókba hajszolja a magyar demokratákat. Gondoljunk csak az elvetélt bizalmatlansági indítványra (lásd: Bizalmatlanság, MaNcs, 1997. január 30.), amelyet a lehető legdilettánsabb módon kezeltek: egy adott ponton odanyilatkoztak, hogy találnak ők olyan miniszterelnök-jelöltet, aki elfogadható akár a koalíciónak is. Ezt a lépést egy MDF-es vezető tisztségviselő is ostobának minősítette, ugyanakkor utólag is úgy vélte, hogy magával az ötlettel nem volt baj. A bizalmatlansági akciónak eredetileg kettős - és véleménye szerint reálisan nézve is megvalósítható - célja volt: egyrészt a 78 aláírás összeszedésével az MSZP-t döntéskényszerbe hozni. A szocialisták körében ugyanis, mint a ciklus kezdete óta oly sokszor, ismét téma az, hogy Hornnal avagy nélküle - hát akkor döntsenek. Másrészt mivel az alkotmány értelmében egy éven belül nem lehet hasonló indítványt benyújtani, így az MSZP ha akart volna, sem tudott volna mással ráfordulni a választásokra, mint az egyre népszerűtlenebb Horn Gyulával.

 

Szövetségbe forrva

MDF-es álláspont szerint az ellenzéki pártok összefogását nem lehet tovább halogatni. Egy évvel ezelőtt tavaszra, tavaly tavasszal szeptemberre, szeptemberben az idei év elejére ígérte hol egyik, hol másik ellenzéki formáció a nagy áttörést. Összeborulás helyett lett nagy megosztottság, s félő, állítják a pártban, hogy a társadalom számára - mely az általa hagyományosan széthúzónak, "veszekedősnek" tekintett honi politikai életben mindenfajta egységet díjazni képes - előbb-utóbb közömbös lesz az ellenzéki összefogás gondolata. Ennek jegyében a hét végén, az országos gyűlés második napján, az MDF várhatóan minden eddiginél "határozottabb és egyértelműbb" felhatalmazást ad a pártvezetésnek arra, hogy kezdje meg a választási szövetségről való konkrét tárgyalásokat, s az is bizonyosnak tekinthető, hogy csakis a Fidesz és a KDNP jöhet szóba.

Szombaton komoly vita legfeljebb a tervezett alapszabály-módosítás kapcsán várható, amely az egyre aktuálisabb jelöltállítási mechanizmust változtatná meg. Az új változat szerint jelentősen megnőne az elnök szerepe: míg például eddig az elnökség, addig ezentúl Lezsák állítaná össze a párt végleges országos listáját (a végső döntés továbbra is az országos választmányé maradna). Az egyéni kerületek jelöltjeit korábban az úgynevezett Választókörzeti Egyeztető Fórumok (VEF) ajánlották, amit aztán a megyei választmányok hagytak jóvá. A módosítás értelmében az elnökség a jövőben megvétózhatná a VEF döntéseit. Az erőteljes centralizálás, vélték forrásaink, nyilvánvalóan sért egyéni ambíciókat és érdekeket, ám amikor párt túléléséről van szó, ilyesfajta megfontolások nem vehetők figyelembe.

 

*

A valahai legnagyobb kormányzó, majd legnagyobb ellenzéki pártban egyesek azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy 1998-ban kiderül: "Kész, az MDF-nek ennyi adatott a történelemben, nincs tovább." Ezt ugyan egyértelműen nem jelenthetjük ki, az azonban tény, hogy a párt - bár a jelek szerint megszabadult a zavaros "népnemzeti-kereszténydemokrata-nemzetiliberális hármas egysége" fixációtól - a nemzeti középpárt önmeghatározást egyelőre nem tudta új ideológiai tartalommal megtölteni.

B. I.

 

szerző
B. I.
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra