Még mindig nem fizetett a Metrowagonmash

  • narancs. hu
  • 2018. november 19.

Belpol

A fővárosi önkormányzat december 15-ig adott haladékot a BKV-nak, hogy elszámoljon az oroszokkal.

A BKV-nak másfél év alatt sem sikerült behajtani az orosz metrójavító cégtől követelt a kötbért. A cé jogászai már előkészítették a bírósági peranyagot, de a végvezetés inkább peren kívüli megállapodással zárná le a milliárdos kötbérvitáját a 3-as metró szerelvényeit felújító orosz céggel.

A Metrowagonmash alig százmillió forintnyi kötbérigényt ismert el, bár szóban többször emeltek már az összegen. A Metrowagonmash felsővezetői az őszi budapesti tárgyaláson részben elismerték a BKV kötbérigényét, mivel nagyon nem szeretnék, ha bíróságon kötne ki az ügy. Ha ugyanis a bíróság mondja ki, hogy hibásan teljesítettek, akkor ezt nem tüntethetik fel referenciaként, noha erre nagy szükségük lenne, hogy betörjenek az EU piacára.

Az oroszoknak a Zoom.hu információi szerint “csak” pár százmilliót kellene “ráígérniük” az eddigi, a hivatalos ajánlatnál nagyságrenddel nagyobb, szóban tett egymilliárd forint körüli ajánlatukra. Azt már elfogadná a BKV vezetése.

A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi bizottsága december 15-ig adott időt a BKV-nak, hogy elszámoljon az oroszokkal.

A kötbérigény legnagyobb részét a késedelmes szállításból adódó „büntetési pénz” teszi ki. Az összeg már az elszámolási vita kezdetén, tavaly nyár elején 844 millió forint volt, mivel addigra a szerződés szerinti ütemezéshez képest 11 alkalommal „csúszott” az orosz fél.

De a BKV azért is felszámítana kötbért az oroszoknak, mert a 2017 első felében jelentkező tömeges meghibásodások miatt hosszabb-rövidebb időre ki kellett vonni a szerelvényeket. Ez az „álláspénz”  szerelvényenként napi 7,1 millió forint.

A Metrowagonmash a kötbér egy részét természetben fizetné, vagyis pótlólagos beruházásokat, alkatrészeket ad, vagy akár “hozzácsap” még egy-két szerelvényt a flottához. Korábban felmerült az is, hogy a jelenlegi, nem túl hatékony légcserélő rendszer helyett utólag szereljenek be légkondicionálókat, de se a tető, se az oldalfalak nem bírnák el.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”