A 2012 év végén lezárult offshore-amnesztia elődjét még a Gyurcsány-kormány vezette be 2008 decemberében. Az adóparadicsomokban bejegyzett cégektől származó osztalékra vagy egyéb módon kivett pénzekre hazautalásuk esetén a magas jövedelemadó és a járulékok helyett akkor is pusztán tízszázalékos adót kellett fizetni. A feltételeket viszont még olyan szűken húzták meg, hogy a lehetőség gyakorlatilag
teljes érdektelenségbe
fulladt. Nem lehetett például kedvezményesen hazahozni a pénzt az EU és az OECD-tagállamokból (csak a klasszikus adóparadicsomokból), az összeg feléből állampapírt kellett vásárolni (az ilyen ösztönzés az unió szabályaival is ellentétes volt), továbbá a hazautalt jövedelmeket tételesen fel kellett tüntetni az adóbevallásban. Hiába ígért tehát mentességet a jogszabály a korábbi adóeltitkolás alól, ha az amnesztiát választókat az adóhatóság megismerte, és mondjuk a későbbi ellenőrzésekre kiválasztásnál ezt az információt felhasználhatta. A törvényt fél év múlva úgy módosították, hogy az adóoptimalizálásnál legnépszerűbb országokban (Ciprus, Luxemburg, USA stb.) tartott vagyonokra is vonatkozzon, majd újabb néhány hónap múlva az állampapír-vásárlási kényszert is eltörölték. A siker még így is elmaradt: két év alatt alig több mint négymilliárd forint érkezett haza, az államkassza tehát alig 400 millió forinthoz jutott hozzá.
Itt még a pénzed is unatkozik
Fotó: Sióréti Gábor
Az Orbán-kormány tovább lazított a feltételeken. Teljes anonimitást vezettek be: a hazautalt pénzekből a bankok vonják le a tízszázalékos adót, nevek nélkül továbbítják az adóhatóságnak, az esetleges későbbi ellenőrzéshez szükséges igazolást az érintett magánszemélyek a banktól kapják meg. A hazautalásokon kívül
belevették az offshore cégek
magyarországi társasági részesedéseinek kivásárlását, majd a 2011-es módosítással a kinti cég magyarországi eszközeinek (ingatlan, autó) kedvezményes megvásárlását, sőt innentől az amnesztia nemcsak a jövedelemadóra, hanem a társasági adóalap korrekciójára és az illetékfizetésre is vonatkozott. Az amnesztia lényege természetesen a több mint négy év alatt nem változott: az ilyen módon "magyarított" pénzek és eszközök egy vagyonosodási vizsgálatnál nem számítanak vagyongyarapodásnak, megszerzésük miatt nem állapítható meg adókövetkezmény vagy büntetőjogi következmény. Az egész eljárás viszont csak a "sima" adócsalásokra vonatkozott, a bűncselekményből származó vagyonokat természetesen nem lehetett kedvezményesen hazahozni. A második két évben az eljárást már jóval többen választották: tavaly novemberig 67 milliárd forint érkezett ily módon az országba. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az utolsó pillanatban mindig nagyobb a tülekedés, akkor az offshore-amnesztiával 7-8 milliárdot kasszírozhatott az állam a december végi határidőig. Igen valószínű, hogy a svájci bankszámlákon levő pénzek megvizsgálásáról szóló kormányzati bejelentést is azért időzítették decemberre, hogy a hezitálókat megijesszék - az ötlet viszont annyira komolytalan, hogy emiatt aligha ugrott többszörösére az amnesztiát elfogadók tábora.
Az offshore-amnesztiák közös jellemzője, hogy a kormányok rettenetesen sok pénzt várnak tőle, ami aztán nem jön be. Az előző és a mostani kabinet is százmilliárdos állami bevételekről fantáziált, de a 2004-es német amnesztia is ötmilliárd euróval kalkulált, ami aztán alig több mint egymilliárd lett. A külföldi "adóoptimalizálás" mértékéről szóló becslések megbízhatósága is erősen kérdéses, Magyarország esetében a kimenekített vagyont az ezermilliárd forinttól 240 milliárd dollárig tartó intervallumba szokás elhelyezni (utóbbi szám a Tax Justice Network civil szervezettől származik, ami az elmúlt három évtizedre értendő, de még így is elég képtelenül hangzik).
Általános morális dilemma
az adóamnesztiáknál, hogy az a csalókat jutalmazza-e, vagy ellenkezőleg, tőlük is beszedi a tartozásuk legalább egy részét. Az viszont biztos, hogy túl gyakori alkalmazása egyértelműen züllesztő hatású, hiszen ha lehet rá számítani, érdemes is megvárni a bevezetését. Márpedig az utóbbi tíz évben Magyarországon - a költségvetés filléres gondjaitól nyilván nem függetlenül - szinte egymásba értek az ilyen-olyan mentességek a tb-járulék-hátralékosok, a színlelt szerződéssel foglalkoztatók, az utólagos önrevízióval bűnbánatot mutatók, a házipénztárral ügyeskedők vagy épp a külföldön adóoptimalizálók esetében. Mint a külföldi példák is mutatják, az "offshore-ozást" megszüntetni nyilván nem lehet, legfeljebb hathatós adóhatósági ellenőrzéssel, illetve a kiszámíthatóság, a jogbiztonság és a bizalom erősítésével valamelyest visszaszorítani. Nem véletlen, hogy mindenféle amnesztia és fenyegetés ellenére Magyarországról továbbra is inkább kifelé mennek a pénzek. (Az offshore-tevékenység mibenlétéről lásd: Partot értek, Magyar Narancs, 2009. április 16.)
(Kapcsolódó írásunkat lásd: Utánanyúlnak, utána nyúlnak.)
