Osztie Zoltán Budapesten született, 1958-ban, felvidéki és vajdasági kötődésű családban, Trianont családi fájdalomként éli meg. Több nemzedék él együtt a családjukban, bár a vele készült beszélgetőkönyvből tudható, hogy édesapja, akiről több szót nem is igen ejt, tízéves korában elhagyta őket. Anyai nagyapjának éttermét a sztálinista fordulatot követően államosították, az idős embert, Osztie egyik legkedvesebb rokonát súlyosan bántalmazták az Andrássy út 60.-ban. A Tisztviselőtelep valamelyest megőrzött polgári miliőjében nőtt föl, korán részesült a szentségekben.
Idegenül érezte magát a Veres Pálné Gimnáziumban: "láttam tengődő, kallódó társaimat", írta a többi kamaszról, és céltalanságukat "megdöbbenve" tapasztalta. Visszaemlékezése szerint ez a tapasztalat vezette a Központi Hittudományi Akadémiára, hogy életét a kételyt nem ismerő krisztusi bizonyosság terjesztésére tegye fel a mindent relativizáló modern, szekuláris világban.
"Kallódó" társak, goromba mesterek
Egykori társai úgy emlékeznek, bizalmas kapcsolatot szeminaristaként a Hittudományi Akadémián is elsősorban tanárokkal épített ki, főleg olyanokkal, akik ellen a többiek lázadtak túlzott merevségük miatt. Maga is úgy emlékszik, hogy már ekkor, a hetvenes évek második felében megosztotta a kispapokat is, hogy melyikük volt "liberális" és melyikük "konzervatív". Maga is nemegyszer kivételesen szigorúnak, "nyersnek" minősíti kedves tanárait; mintha kimondottan kereste volna a válogatottan goromba és rugalmatlan, a fegyelmet és a hierarchiát mindenek fölé helyező szellemi tekintélyek társaságát. A "rendről" (a világ Isten teremtette "természetes" állapotáról) és a hierarchiáról azóta is a legnagyobb áhítattal beszél. Nádasi Alfonzhoz, a kivételesen művelt és eredeti, ugyanakkor karikatúraszerű merevséggel konzervatív bencés atyához (Kodály Zoltán lelki atyjához) került a legközelebb, aki később is döntő szerepet játszott az életében. Ekkor került közeli kapcsolatba Pápai Lajossal, a Szeminárium spirituálisával (a papnevelő intézetek lelki életének irányítójával) is, a győri egyházmegye jelenlegi püspökével, aki például tavaly felszólalt az ellen, hogy "a liberális elvet vallók európai uniós kapcsolataikon keresztül akarják rágalmazni Magyarországot, Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt".
Fotó: Illyés Tibor / MTI
"Ha a kispapok ellenállást fejtettek ki például a kommunista állami beavatkozás miatt, Osztie nemigen vett részt benne. Amikor felléptünk Kocsi György kispaptársunk érdekében, akinek pappá szentelését Bulányi György közösséghez való tartozása miatt az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megtiltotta, Osztie nem csatlakozott" - emlékszik vissza egyik akkori társa. Mivel a Bokor bázisközösségi elképzelései nem harmonizáltak az egyház tradicionális hierarchiájával, Osztie - bár más okból, mint az ÁEH - nyilvánvalóan nem szimpatizálhatott velük. Csanád Béla, a KÉSZ alapító elnöke, Osztie elődje és mentora éppen amiatt volt elsősorban bizalmatlan a szervezet konkurensének tekintett Magyar Pax Romana mozgalommal szemben, mert szerinte sok volt köztük a bulányista.
Pappá szentelése után Osztie Érsekvadkertre, majd Nyergesújfalura került káplánnak a 80-as évek elején. A Szigetközbe, Ásványráróra már plébánosként érkezett. Az évtized végén került vissza Pestre a Központi Szemináriumba spirituálisként, és került összeütközésbe az akkor rektorként dolgozó Várszegi Asztrikkal, mivel "pedagógiai dolgokban nem mindig értettünk egyet". Osztie már említett mestere, Nádasi Alfonz "követelményei ellen a kispapok lázadtak, Várszegi Asztrik úr a kispapoknak adott igazat, így eltávolította Alfonz bácsit, és nekem is mennem kellett" - meséli önéletrajzi interjúkötetében. Várszegi iránti ellenszenve végigkíséri pályáját, akit az egyházon belüli liberális egyházellenesség kulcsfigurájának tart. A pannonhalmi főapát 1999-es, Lengyel Lászlóval közös beszélgetőkönyvét Osztie - immár KÉSZ-elnökként - "sikerkönyvvé vált förmedvénynek" nevezte; soha nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Lengyel "bevallottan szabadkőműves dédszülőktől" származik, "és a nőket is beleértve nemzedékeken át szabadelvű és szabadgondolkodó család sarja".
A rendszerváltás idején került először a Belvárosi Főplébániára plébánoshelyettesnek, ahová gyerekkori emlékek is fűzik; plébánosa "kicsit nyers" is tudott lenni, ő azonban "szeretetteljes kapcsolatban" volt vele. Két év múlva újabb, még régebbi gyerekkori helyszínre tért vissza, nyolc évig a Tisztviselőtelepen plébános. Ebben az időszakban kezdődött közéleti karrierje. Csanád Béla teológiaprofesszor, az első keresztény civil szervezet, a KÉSZ alapító elnöke 1997-ben meghalt, és kívánsága az volt, hogy Osztie kövesse őt az elnöki székben; a plébánosra alighanem Alfonz atya hívta fel a figyelmét. A választást azonban meg kellett tartani (bár Osztie később "önjelöltnek" nevezte riválisát), viszont az aktust megelőzte egy a napirendben eredetileg nem szereplő alapszabály-módosítás. Ez lehetővé tette, hogy kétharmados helyett feles többség dönthessen a jelöltek között. E változtatás biztosította Osztie számára az elnöki cím előszöri megszerzését az addigi világi alelnökkel szemben. Vannak, akik úgy vélik, hogy a keresztény civil mozgalmak iránt némiképp bizalmatlan püspöki kar megkönnyebbült, hogy pap kezében tudhatta a szervezet vezetését. Az alapszabály megváltoztatását és az elnökválasztást 2002-ben a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapszabály-ellenesnek találta és megsemmisítette, Osztie Zoltánt pedig ugyanebben az évben - immár egyedüli jelöltként - ismét megválasztották KÉSZ-elnökké.
"A törvénysértő elnökválasztás nemcsak megosztotta, de valósággal 'lefejezte' a szervezetet. Fokozatosan elhagyták az országos hírű vezető értelmiségiek, egyetemi tanárok, tudósok, kutatók, művészek, ismert közéleti személyiségek, szóval a keresztény értelmiség színe-java. Az elmúlt hét év munkája, eredményei, a szervezeti rendszer megszilárdulása sem volt eléggé meggyőző ahhoz, hogy visszatérjenek, amiben nyilvánvalóan szerepet játszik a még mindig fellelhető ellenérzés" - értékelte a helyzetet 2004 elején a KÉSZ akkori gyulai elnöke a Távlatok című jezsuita periodikában.
Távlatok
A Távlatok 2003 második felében vitát kezdeményezett a keresztény civil szervezetek működéséről, amelyben a szerkesztőség munkatársa, Keresztesné Várhelyi Ilona, a KÉSZ egykor aktív tagja értékelte Osztie első ciklusát. A '97-es elnökválasztás anomáliáin túl azt rótta fel az elnöknek, hogy a szervezet regnálása alatt "evangelizációs szolgálatát pártpolitikai kampánytevékenységgel cserélte fel, s ehhez illő demagóg módszereket alkalmazott". Válaszában Osztie mindezt nemcsak nem tagadta, de külön is hangsúlyozta: a KÉSZ vezette be "a polgári kormány megválasztása előtt a fiatal politikusokat" a keresztény körökbe, előkészítve egy keresztény, jobboldali, polgári kormányzás lehetőségét.
Osztie a minden más szembenállást felülíró konzervatív-liberális törésvonalról szóló elképzelését ("az ördög pusztító dühének és cselvetésének neve: liberalizmus") KÉSZ-elnökként egyháza után a teljes közéletre is alkalmazta; az őt bíráló cikket is liberális támadásnak tekintette annak ellenére, hogy maga az írás tele van a liberalizmust élesen kritizáló megjegyzésekkel. De megválasztása körülményeinek felhánytorgatását is az egyházon belüli liberális ármánykodásnak tulajdonította; szerinte bár történt "formális jogi hiba", de az nem törvénysértés volt, mindössze alapszabálysértés (csakhogy az alapszabályszerű működés kötelezettségét azonban törvény írja elő); úgy ítélte meg, hogy "nem az elnökválasztással van a baj", hanem a kákán is csomót keresőkkel.
Indítja vagy megáldja
Fotó: Kovács Attila / MTI
Az immár közférfiú Osztie szerint a reneszánsszal kezdődött és a felvilágosodásban folytatódó egyházellenes támadássorozat a XX. században vált féktelenné. A kereszténység és legkivált a római katolikus egyház azért lett a modernitásban az Istentől elforduló világ első számú célpontjává, mert az egyház a "természetes" közösségek, a család és a nemzet, az ezekhez kapcsolódó természetes nemi és társadalmi szerepek, alá-fölé rendeltségi viszonyok első számú őre. E viszonyok felbomlása egyúttal a társadalom szöveteit is szétszakítja, többé senki "nem tudja a helyét", csak a "dekadens", "pusztító", "életellenes" liberalizmus marad meg a rombolás nyomán. A keresztény civil mozgalmak feladata éppen ezért nem lehet más, mint e roncsolt társadalmi szövetrendszer regenerálása, vagyis a "keresztény társadalom" helyreállítása, mivel "a természetfölötti, sőt a személyes Isten nélkül az életnek nincs értelme, erkölcsöt megalapozni nem lehet", és ez előbb-utóbb minden "épeszű" ember számára nyilvánvalóvá kell, hogy váljék.
Ez érteti meg az atya látszólag egymásnak ellentmondó nyilatkozatait, melyek szerint egyrészt "kisebbségbe szorult" a kereszténység Magyarországon, másrészt viszont "azért nem egyformán van keresnivalója az iskoláinkban, közösségeinkben a kereszténységnek és bármi más ideológiának, vallási beállítottságnak vagy mondanivalónak, mert Magyarország keresztény ország. Ez ennyire egyszerű... Nincs tehát ehhez hasonló módon keresnivalója e hazában semmilyen másfajta ideológiának, vallásnak vagy pártoskodásnak, és ezt ideje lenne végre kimondanunk és tisztán látnunk."
A nemi szerepek és a szexuális identitás terén kell a legsúlyosabb támadásokat kiállni az isteni rendet őrző egyháznak: aki ugyanis társadalmi nemekről beszél, az a "természetes", Isten által teremtett nemi szerepeket támadja, tehát a teremtést magát. Ezért aztán a KÉSZ nyári gyerektáboraiban Osztie 2010-es beszámolója szerint "a fiúkat kaszálni tanítják meg, a lányokat befőzni". Az EU-csatlakozáskor is "aggodalmát kifejező" KÉSZ-elnök fenntartásait tovább erősítette, hogy az unió érzékennyé vált a "gender"-szempontokra a nevelésben, ezért Osztie szerint manapság Európát "a nemi aberrációk hivatalos támogatása" jellemzi: "Ha önök irtóznak a homoszexuálisok meneteitől, akkor önök az Európai Unió által veszélyesnek tartott ellenségek, jobb, ha tudják. Meg tudom mutatni azokat az európai uniós dokumentumokat, amelyek hadat üzentek azoknak, akik ezektől a 'másságoktól' irtóznak. Ez az Európai Unió és 2009 Magyarországa benne. Idáig jutottunk" - foglalta össze vonatkozó nézeteit Kecelen, a KÉSZ húszéves jubileumára szervezett eseményen. Végkövetkeztetése szerint "ahol a Teremtő Istent tagadjuk, ahol nincsen már meg az általa meghatározott rend, ott az embert csak beteg értelme és lelke vezetik".
A KÉSZ-hez az alapszabály szerint eleve csak a "történelmi egyházak" tagjai csatlakozhatnak. Osztie Zoltán szerint amúgy is számos olyan közösség van, amely "csak használja ezt a nevet, vagy eszköze, illetve tudatos végrehajtója egy manipulációnak". Ám tanait figyelmesen olvasva az is kérdésessé válik, hogy a történelmi egyházak labdába rúghatnak-e, ugyanis "a bibliai kinyilatkoztatás része, hogy Jézus tanítványainak közössége az egyház, Krisztus titokzatos teste. Ekképpen nyilvánvalóan egy. A Szentlélek élteti ezt a közösséget, a Boldogságos Szűz Mária ott él a középpontjában." A leírás arra enged következtetni, hogy ez az egyetlen egyház nemigen lehet más, mint a katolikus. Nem meglepő, hogy a HírTv-ben Osztie forrón üdvözölte az új, katolikusok és konzervatívok által is élesen bírált, botrányos egyházügyi törvényt. "Az egyház, abban önmagában is benne van, hogy egyetlen. 362 egyház önmagában véve is anomália. (...) Még a keresztény közösségeket illetően is föl kell tennünk a kérdést, hogy mi az az egység, amelyet Krisztus oly nagyon akart." Osztie Zoltánt gyakran vádolják azzal, hogy a KÉSZ-ben nem enged teret az ökumenizmusnak, amit ő mindig hevesen kikér magának - ám a nyilatkozatai alapján ennek kevés alapja van.
Álláspontja szerint a keresztény társadalmat a magyar közelmúltban a Horthy-korszak őrizte meg a leginkább: Osztie atya Horthyt nem egyszerűen mentegeti, hanem kiemelkedő államférfinak tartja. Teleki Pállal, Hóman Bálinttal és Prohászka Ottokárral együtt olyan "csodálatos emberek"-nek nevezi őket, akik Isten segítségével feltámasztották a "halott", Trianonban megcsonkolt nemzetet. Mégis, ahogyan azt 2012 szeptemberében Teleki sírjánál megállapította, "magyarul beszélő, de a magyar nemzethez nem tartozó személyek erőszakos, gátlástalan kis csoportja" az antiszemitizmus tökéletesen megalapozatlan vádjával illeti e nagyszerű személyiségeket. Teleki szerinte túl kiváló volt ahhoz, hogy az öngyilkosság bűnébe essen, úgyhogy - fűzte hozzá talányosan - "talán éppen ellenségeink tartották jónak ezt a megoldást". Horthynak 2010 februárjában emlékmisét is celebrált.
Osztie szerint az elmúlt nyolc év megmutatta, hogy a liberalizmus "idegen erők szolgálatában áll". Vitatja, hogy a demokrácia, az "egyetlen jó megoldásnak kikiáltott társadalmi forma" valóban olyan remek megoldás, aminél ne volna jobb. Aki továbbmenne ezen az úton gondolatban, azt annyival orientálja, hogy "a Szent Korona komolyan vétele ezen a ponton kiáltó szükség". Osztie Zoltán amúgy a római katolikus egyházzal sem elégedett maradéktalanul, mivel szerinte a liberalizmus a II. vatikáni zsinat némely reformjában (például a más felekezetek iránti türelemmel) felütötte fejét az anyaszentegyházon belül is. Azért persze az egyházat összességében változatlanul a Jézus által hozott üzenet egyetlen "tévedéstől mentes" közvetítőjének tartja, vagyis nem tudja teljesen elutasítani a zsinatot - ami mintha némi zavart okozna számára.
A "médiával" szemben gyanakvó: már 1999-ben neheztelően jegyezte meg az Új Emberben, hogy "nagyobb gondot kellene fordítani arra, hogy a kormány szándékai és tettei hitelesen, tisztességesen jelenjenek meg az írott és az elektronikus sajtóban", hiszen "a sajtó feladata a reális tájékoztatás. Ebbe beletartozik, hogy a kormány törekvéseit és eredményeit egyértelműen eljuttassa a tömegekhez". Amikor a médiatörvény ezt végre lehetővé tette, azt Osztie "prófétai tettként" üdvözölte.
A kormánycivil
Noha állítása szerint napi pártpolitikai csetepatékkal nem foglalkozik szervezete, az elnököt szenvedélyesen érdekli például a választási matematika. Már az első Fidesz-ciklusban megfogalmazta - jóval az "egy a tábor, egy a zászló" meghirdetése előtt -, hogy "a jobboldal csak egységben képes fellépni". Az előző választások előtt is agyonaggódta magát a kétharmadért, nem utolsósorban ennek veszélyeztetéséért bírálta a Jobbikot (valamint az újpogányság legitimálásáért), ami Vona Gábort őszintén meglepte, hiszen, mint válaszában írta, Osztie atya tanítása jó magként halt el a szívében, és az első egyetemi KÉSZ-szervezet alapító elnökeként is joggal hihette, hogy elvbarátok Osztieval. Vonának később azt is meg kellett érnie, hogy Osztie "idegenszívűnek", "idegenlelkűnek" nevezte őt Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Szanyi Tibor társaságában, mert a Jobbik-elnök elkésett a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásáról. A Fidesz-KDNP politikájában legjobban az elszámoltatás kudarca zavarja, szerinte a jelenlegi hatalomnak mindent meg kellene tenni ennek felgyorsításáért.
2004 elején arról írt a katolikus sajtó, hogy Osztie a ciklusa végén visszavonul az elnökségtől. 2011-ben is szó esett róla, hogy 15 év után abbahagyja, ám végül mégis sikerült rábeszélni a folytatásra oly módon, hogy negyedik ciklusára társelnököt kapott Csorba Gábor személyében (Csorba előtte évekig volt a KÉSZ főtitkára). A belső demokráciáról elárulhat valamit, hogy Osztie a HírTv-n már hónapokkal a választás előtt bejelentette: végül úgy döntött, marad ismét a KÉSZ elnöke.
Civil aktivitását az utóbbi években, ha lehet, tovább fokozta. A 2009-es kezdetektől intenzív kapcsolatban van a Civil Összefogás Fórummal (CÖF). A 2011-ben megalakult Civil Együttműködési Tanácskozáshoz (CET) a nagyjából 8000 tagot számláló KÉSZ a legjelentékenyebb tagszervezetek egyikeként csatlakozott, Osztie a Csizmadia László elnökölte szervezet alelnöke lett. Politikai megnyilvánulásai ettől kezdve még direktebbek, még pártosabbak és még elképesztőbbek.
Tavaly áprilisi, Schmitt Pállal kapcsolatos állásfoglalása bizonyul alighanem pályája legemlékezetesebb megszólalásának. Osztie, aki mindenféle erkölcsi relativizmus esküdt ellensége, még Schmitt lemondásával egy időben is a plagizáló elnök leleplezőit és a SOTE Doktori Tanácsát támadta, a Milla külföldről pénzelt, de a hazát belülről bomlasztó anarchista akcióiról rántotta le a leplet, továbbá kétségbe vonta, hogy az egyetem hitelessége aggasztotta volna a SOTE döntéshozóit. Szerinte sokkal inkább arról lehetett szó, hogy "politikai indíttatású anarchista csoport" irányítja a SOTE-t is. Az ügy kapcsán fölvetette, hogy az elmúlt nyolc évhez kötődő politikusokat "ki kellene tiltani minden közszereplésből". Mindezek után Bajnai Gordon tavaly év végi, hovatovább rutinszerű lehazaárulózása-leidegenszívűzése a CÖF-kampányban alig is súrolta Osztie atya figyelmes hallgatóinak ingerküszöbét.
Osztie fundamentalizmusának egyre agresszívebb kételytelensége, missziós hevülete olyan benyomást keltett hosszú ideig, mintha a retrográd, ultramontán klerikális mélyreakciót bemutatni hivatott karikatúra kelt volna életre egy 50-es évekbeli Ludas Matyi-szám sárguló hasábjairól. Formátuma ahhoz ugyanis soha nem volt elégséges, hogy komolyan lehessen venni, bármilyen tekintélyt parancsoló is a KÉSZ beágyazottsága a Fidesz-hatalomba. Akik ismerik Osztiet, úgy vélik, merev mestereinek egyház- és világképét kritikátlan alázattal, de az ő elmélyült tudásuk nélkül vitte tovább, és szerény képességeit egyre frusztráltabb dühvel kompenzálta. A kormányváltás és az ő kormánycivillé válása óta úgy tűnik, hogy a Nemzeti Együttműködésben lehetőséget talált a "keresztény társadalom" újjáépítésére, és immár majdnem minden nyilvános energiáját eme küldetésnek a védelme köti le.
