Megjelent a kormányhatározat a főváros rákosrendezői elővásárlásáról

  • narancs.hu
  • 2025. február 6.

Belpol

A kormány megadta a hozzájárulást ahhoz, hogy az önkormányzati cég éljen az elővásárlási jogával. 

Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával csütörtökön kora délután meg is jelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. elővásárlási jogának érvényes gyakorlásáról szól a rákosrendezői fejlesztési területtel kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón jelentette be, hogy miután a kormány arab befektetőknek adta el Rákosrendező területét, majd kiderült, hogy a főváros tulajdonában álló BKM-nek elővásárlási joga van rá, és jelezték is, hogy ezzel élni kívánnak (erről a Fővárosi Közgyűlés is döntött a múlt heti ülésén), a kormány megvizsgálta a jogi helyzetet és arra jutott, hogy tudomásul veszi az elővásárlási jog gyakorlását. Gulyás azt ígérte, hogy a vonatkozó kormányhatározat még csütörtökön megjelenik, ez így is történt. 

A kormányhatározatban az áll, hogy a kormány megállapította, hogy kormányzati intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a BKM élni tudjon az adásvételi szerződésbe foglalt elővásárlási jogával, a BKM átlátható szervezetnek minősül, és végül hogy a kormány

"engedélyezi a Társaság számára a szerződés szerinti ügylet megkötését".

Erre azért volt szükség, mert a gazdasági stabilitásról szóló törvény szerint az önkormányzati tulajdonú cégek ilyen típusú kötelezettségvállalásai a kormány hozzájárulásához vannak kötve – ezt adta meg a határozattal a kormány. 

A rákosrendezői fejlesztési területre a Stockton Zrt.-nek is van elővásárlási joga, ez a cég nem sokkal a terület eladása előtt Habony Árpád és Garancsi István érdekkörébe került, Gulyás Gergely a kormányinfón arról beszélt, hogy a cég még nem nyilatkozott az elővásárlási jogról, de szerinte nem fognak vele élni. 

Kérdésre azt is egyértelműsítette, hogy a fővárosnak nem kell megépítenie azt, amit az arab befektetők építettek volna, már csak azért sem, mert az sem volt ismert, hogy az arab cég mit épített volna oda. Gulyás azt mondta, ha a főváros teljesíti a vállalásait, a kormány is a vállalt 320 milliárd forintnyi vállalt fejlesztéseit. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.