Megjött a válasz a TEK-től, hogy milyen alapon tiltották ki a szélsőjobbos háttérembert Magyarországról

  • -ngm-
  • 2017. május 24.

Belpol

A terrorcselekmény gyanúja sem kizárható a Jobbik alelnökéig jutó Dowsonnal kapcsolatban.

Kiutasították Magyarországról a putyinista háttérembert, James Dowsont, lévén a Belügyminisztérium álláspontja szerint ez a „brit állampolgár Magyarországon nemkívánatos személy, akit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal Magyarország területéről kiutasított, egyidejűleg vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. Az idegenrendészeti intézkedésekre a Terrorelhárítási Központ javaslatára került sor”.

false

Előző cikkünkben felidéztük röviden James Dowson magyarországi tevékenykedését, és azt is, hogy érdekes módon többször is feltűnt az épp szervezkedő, új szélsőjobbos párt körül.

Természetesen megkérdeztük a TEK-et is, hogy miért javasolták kiutasításra Dowsont, nemrég ezt a választ kaptuk tőlük: a „Terrorelhárítási Központ (TEK) a jogszabályban rögzített feladatkörében eljárva folyamatosan ellenőriz minden olyan személyt és intézményt, akik és amelyek kapcsán felmerülhet a terrorcselekmény vagy azzal összefüggésbe hozható bűncselekmény gyanúja, valamint azt vizsgálja, hogy egy adott személy Magyarország területén való tartózkodása jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot. A TEK eljárásainak célja, hogy minimálisra csökkentsék azoknak a személyeknek a számát, akik biztonsági szempontból bármilyen kockázatot jelenthetnének Magyarország számára.”

Dowson magyarországi ténykedéséről és Toroczkai Lászlóval való kapcsolatáról, ha érdekli, akkor itt és itt olvashat bővebben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.